Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Ha lecsap a „sors” keze

Központ november 21, 2011 Vélemény

LaciHa lecsap a „sors” keze

Ez idő szerint a kolozsvári polgármester előzetesbe helyezése izgatja a leginkább a közvéleményt, de a még inkább a politikumot. Mint ismeretes a kolozsvári városvezetőt korrupcióval gyanúsítják – állítólag 95 ezer euró csúszópénzt inkasszált feleségének ügyvédi irodáján keresztül –, de vele együtt bukott le a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke is.

 

A Fennvaló a megmondhatója – a román bűnüldözésről és igazságszolgáltatásról ilyent semmiképpen sem feltételeznék –, hogy valóban bűnösök-e vagy sem, a többi – mint ahogyan az Romániában általában lenni szokott – a sors, pontosabban az ilyen-olyan, többnyire politikai és gazdasági érdekek által vezérelt, mondhatni: dróton rángatott  hatóságok kezében van. Amint arról maga az államelnök is szólt, a kolozsvári tisztátalan ügyekről már vagy fél esztendeje tudtak, valószínű, a hatóságok legalább annyi, ha nem több ideje vizsgálódtak, s most úgy látták jónak, hogy beindítsák az „igazságosztó” gépezetet. Hogy miért pont most, s nem máskor, nem korábban, vagy nem későbben, nos, erről is számtalan a találgatás, sejtés, sejtetés. Maradjunk abban, hogy nem lehet véletlen az időzítés, egyelőre ugyan sejtelmünk sincs, mi állhat a háttérben, de hogy valaminek állnia kell – nagy valószínűséggel a párton belüli politikai leszámolásról van szó –, valakiknek kimondottan érdeke fűződik ahhoz, hogy a kolozsvári polgármesterre ráhúzzák a vizes lepedőt, ahhoz szerintem kétség sem fér.

Manapság Romániában mindenkit megfigyelés alá helyez(het)nek, az országban hivatalosan működő titkosszolgálatok száma minden nyugati államét messze felülmúlja, nálunk bárkiről állíthatnak össze mindenféle dossziékat, amiket szükség esetén, bármikor előkotorhatnak. Ahogyan a Magyarországon most éppen igen sokat emlegetett – nem, nem a költészete, annak mondanivalója okán, hanem szobrának tervezett áthelyezése, méltóbb helyen való felállítása miatt – József Attila írta valaha: „Számon tarthatják, mit telefonoztam/ s mikor, miért, kinek./ Aktákba írják, miről álmodoztam/s azt is, ki érti meg./ És nem sejthetem, mikor lesz elég ok/ előkotorni azt a kartotékot,/ mely jogom sérti meg.”

Mert erről van szó. Az a legfontosabb az egész történetben, hogy bárkit, bármikor felelősségre vonhatnak, azaz megvádolhatnak, meghurcolhatnak. Okkal vagy ok nélkül. S teszik, mert tehetik. Ennyi.  Az, ami a piramisjátékon meggazdagodott, azóta is számos igen gyanús üzletben főszerepet játszó, az államot szemrebbenés nélkül és államilag támogatva megkárosító, kiraboló SOV, a „médiamágnás” körül történik, az már kabaréba illő. Sorozatosan előzetesbe helyezik, hogy néhány nap, hét után kiengedjék. Közben az idő szép lassan telik-múlik, az általa elkövetett bűncselekmények pedig rendre elévülnek. Neki pedig a haja szála sem görbül.

Mindenesetre kíváncsian várom, mikor kerül Maros megye is sorra? Mert az nehezen hihető, hogy mi kivételek lennénk, hogy nálunkfelé korrupciógyanús ügyletek nem köttettek, nem köttetnek. A kérdés csak annyi: mikor – és kire –  „csap le a sors” keze?

Share Button
Ennyien olvasták: 283

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.