Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső
Derült
Kedd
Derült

Hacsek és Sajó

Központ február 21, 2013 Vélemény

Molnar TiborHacsek és Sajó

– Jó napot, Sajókám! Mit szól hezzá, hogy javult Románia országimázsa? / – Nocsak! Lejjebb kerültünk a korrupciós listán? Nem lehetett olcsó… / – Ugyan! Kiderült, hogy nem mi árasztottuk el Európát azzal a sok mázsa lóhússal. Illetve mi, de nem zsákbamacskát, azaz nem zsákbalovat árultunk: a hazai vágóhidak lóhúsként adták el a lóhúst, a franciák és a svédek sumákoltak vele, és tolták tovább marhahúsként. / – Biztos ledarálták, különben kilógott volna a lóláb. – Azt nem vágom, a briteknek hogy nem tűnt fel, milyen lóhúsban vannak a Romániából származó, egy lóerős marhák.

– Én meg azt nem tudtam, hogy ilyen ló-nagyhatalom vagyunk. Állítólag már a Keresztapába is mi küldtük a lófejet Coppolának. Már csak az érdekelne, hogy a ló is fej és lábak nélkül távozik-e exportra, mint Ceausescu idején a disznók, vagy itthon marad egy másik testrésze is…

– Itthon marad. És mindig másképp címkézik fel, ahogy a helyzet megkívánja: hol nyugdíjemelésnek, hol adócsökkentésnek, hol egyéb szociális intézkedésnek.

– Na jó, ez a lóhús-ügy már lerágott csont.

– Még csak annyit, hogy az angolok úgy berágtak a franciákra a lóvá tevés miatt, hogy ezután már L’oreal sampont se vesznek tőlük.

– Lehet. De tudja, mi javítana igazán Románia országos imázsán? Ha kiderülne, hogy a Franciaországot és Olaszországot elözönlő vendégmunkanélküliek és Koldusopera-statiszták nem itteni romák, hanem valójában apacs meg irokéz indiánok.

– Persze, Jócka meg Winnetou unokavértestvére, mi?

– Az indiánokról jutott eszembe az Auchan…

– Miért, már bölényhúst vagy ülő bikát is árulnak?

– Pontosabban a vásárhelyi áruházuk igazgatója, Leonard Nistor.

– Hacsek még mindig nem látja összefüggés, uff. Ma minden szót skalpolókéssel kell kipiszkálni magából.

– Az indiánok többek közt arról voltak híresek, hogy gyakran megszegték a fehér embernek tett ígéreteiket, akárcsak ez a Leonard Nistor, alias Hazug Majom.

– Amennyiben?

– A múlt év végén létrejött Többnyelvű Marosvásárhely – Targu Muresul Bilingv nevű szervezet még decemberben sérelmezte, hogy néhány hónapja a marosvásárhelyi Auchanban szinte kizárólag csak román nyelvű feliratokat találni.

– Valami rémlik, még online aláírásgyűjtést is kezdeményeztek a magyar feliratok visszakerülése érdekében…

– Igen. Látom, még nem itta el az agyát teljesen, vagy vett egy új memóriakártyát. Szóval, úgy másfél hónappal ezelőtt ez a csumpálák hivatalos közleményben reagált a petícióra, és ígéretet tett arra, hogy pótolják a pofázmányváltáskor köddé vált magyar feliratokat. Persze, ez azóta se történt meg.

– Biztos úgy gondolkozik, ahogy nagyanyám, amikor nyolcvanéves korában új protkót akartunk csináltatni neki…

– Éspedig?

– Azt mondta: á, arra a kis időre már nem érdemes!

– Nem értem, hogy jön ide a nagyanyja.

– Már sehogy szegény. A két szatmári szocdem hatökörre utaltam, akik egy olyan törvénytervezet benyújtását kezdeményezik, amelynek alapján büntethetővé válnának azon román állampolgárok, akik intézményekben, üzletekben, nyilvános helyeken nem beszélnek románul. Sőt, a szlovák minta alapján megvonnák a román állampolgárságot azoktól, akik magyar állampolgárságot kértek.

– Ja, olvastam egy interjút az egyik marhával, Valer Mariannal. Ennek is rengeteg a magyar barátja, akárcsak Vécé Tudornak. Sőt, elmesélése szerint a családja is vegyes: az anyai dédnagyanyja német, az apósa ukrán, az anyósa pedig magyar.

– Na, így már deriválom, miért imád bennünket ennyire a korcsítúra.

– Ama riporteri kérdésre, hogy miért sújtaná pénzbírsággal azokat, akik közintézményekben, iskolákban, üzletekben, gyógyszertárakban nu vorbésté romünyésté, ezt felelte, idézem: „Ezekben az intézményekben alapvető szükségleti cikkeket forgalmaznak, és velem is megtörtént már, hogy „tessékkel” fogadtak. Tíz évvel ezelőtt, amikor fájt a fogam, Hargita megyében nem értették, milyen gyógyszert kérek”.

– Miért, az Algocalmint hogy nevezik a székelyek, Fájásszűntetidin? A Furazolidon meg Antikakilon? Üzenem neki, ha legközelebb itt Vásárhelyen talál megfájdulni az agyara, fáradjon be a központi B&B gyógyszertárba, és megoldjuk…

– És mit szól a Benedekes cirkuszhoz?

– Nem szólok én az égvilágon semmit! Rájöttem, az a legjobb, ha befogom a pofámat, és nem politizálok, abból nem lehet baj.

– XVI. Benedekre gondoltam!

– Az más. Hallottam éppen, hogy lemondta a (szent)széket, ahogy az alpolgármesterünk fogalmazna. Elfáradt a kisöreg, na.

– Meglehet, de én a helyében egyeztettem volna előzőleg a főnökömmel, mert még a bejelentés napján ráküldött egy hatalmas villámot a Szent Péter-bazilikára. Ami így, február elején, ráadásul ohne vihar meg dörgés…, hát minimum érdekes.

– Én úgy tudom, hogy azt az Oroszországban becsattant, párszáz kilós meteort is Benedek bának címezték, csak hiba csúszott a röppálya-számításba.

– Jó hír viszont, hogy a lehetséges utódok között szerepel egy magyar bíboros is, Erdő Péter. Képzelje el, magyar pápa!

– Elképzeltem. A román híradókban majd biztos Petre Padureannak fogják nevezni. Viszont van egy afrikai jelölt is, a ghánai Peter Kodwo Appiah.

– Mindig csak a pia! Egyéb se hiányzik már nekünk, mint egy néger pápa…

– Miért? Tán rasszista?

– Én nem aztán! De úgy nézne ki abban a hófehér reverendában, mint Batman fürdőköpenyben!

Share Button
Ennyien olvasták: 169

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.