Hacsek és Sajó
– Jó napot, Sajókám! Hallott már a paleolit táplálkozásról? / – Még sose. Mi az, valami új gasztronómiai hóbort, amelynek a hívei követ esznek? / – Nem. Nagyon röviden: a paleolit, vagyis az őskőkori táplálkozás szerint csak olyasmiket kell enni, amiket már az ősember is evett. / – Az bajos volna. Vagy árulnak a Realban mamutbélszínt, ősbölény-combot, kardfogú tigris-szalámit és dodótojást? / – Francokat! A megengedett étkek között szerepelnek például a zöldségek, gyümölcsök, állati húsok, zsírok, halak, olajos magvak, gombák, továbbá az olívaolaj és a tojás.
– Olajos magvak? Látom is magam előtt az ősembert, ahogy szotyizik egy ősfocimeccsen. Aztán miket nem szabad zabálni szerintük?
– Elsősorban búzát, árpát, rizset, kukoricát, vagyis gabonaféléket, a bennük található gyorsan felszívódó szénhidrátok miatt.
– Vagyis se kenyeret, se sört? Akkor ezt passzolom. És a japánok között se lehet sok ilyen paleokretén, mivelhogy káposztából vagy karfiolból aligha készíthető fincsi szaké.
– Nem ajánlottak továbbá a hüvelyesek (babfélék, borsók satöbbi), a tej és tejtermékek, a lektin tartalmú zöldségek, mint a paprika, paradicsom, burgonya…
– Ez is sztornó, mert a sör mellé nem fogok murkot vagy karalábét rágcsálni ezután chips helyett, és arra se vagyok kíváncsi, milyen lehet céklalével a Bloody Mary.
– De a legkárosabbak a növényi olajok és származékaik, mint például a margarin, valamint a cukor és a szója. Ez utóbbi a legveszélyesebb hüvelyes szerintük.
– Mostanáig azt hittem, hogy a nők a legveszélyesebb hüvelyesek. Apropó: paleolit szex nincs?
– Nem tudom. Az milyen?
– Mosdatlan, büdös, szőrös nővel, barlangban!
– Engem az érdekelne, hogy vajon milyen pózokban üzekedtek akkoriban. Merthogy nem ismerték se a misszionáriust, se a kutyát, se a lovaglást…, a kanálról vagy a talicskáról már nem is beszélve.
– Ja, ahhoz képest, hogy sokáig egyetlen szót se ismertek, kész csoda, hogy nem haltunk ki!
– Visszatérve a táplálkozásra: a kínaiak sokkal érdekesebbet fundáltak ki ennél a paleolitos baromságnál: emberi magzatokat esznek.
– Micsoda?!
– Bizony! Olvastam, hogy Kínában a leánygyermeket nem sokra becsülik, főleg a szegényebbek, és luxuséttermeknek adják el a magzatokat, ahol levest főznek belőlük. Ötezer dollárba kerül egy adag, és állítólag csodákat tesz a szexuális étvággyal.
– Én mindig mondtam, hogy a kínai csecsemők ennivalóak!
– Nyolc órán át főzik lassú tűzön, fűszerekkel és csirkehússal együtt.
– És kenyér helyett méhlepénnyel szervírozzák, mi? Hogy főztek volna magából is alaplevet pucás korában!
– Mihez?
– Marhahúsleveshez!
– Az legalább finom. De hallja-e: magát nem nyugtalanítja, hogy kisfia vagy kislánya születik-e hamarosan Katalin hercegnének? Már a kilencedik hónapban jár a spiné.
– Engem az se érdekel, ha sziámi ikreket hoz világra, vagy tojást tojik.
– A britek meg vannak őrülve, hogy nem árulják el, bár állítólag a leendő szülők se tudják. Az Egyesült Királyságban gyakorlatilag mindenre lehet fogadást kötni, többek közt erre is. Sőt, még azt is meg lehet tippelni a fogadóirodákban, hogy hány centivel és hány grammal születik majd a royalpurec.
– Én speciel arra fogadnék, hogy néger lesz.
– Hát az nem túl sanszos…
– Nem, viszont nem is zárható ki teljesen! És ha bejönne, akkorát kaszálnék, hogy megvenném az egész királyi családot kilóra, a húszfontosról pedig leszedetném Vilmos nagyanyjának a fényképét, és rányomtatnám az én nagyanyámét.
– Erzsébet királynő mutrája van a húszfontoson?
– Ja.
– Ezt nálunk is bevezethetnék: Eminescu helyett Basescut az ötszázasra, és a kétszázasról Lucian Blagát lecserélni Victor Pontára.
– Markót pedig rápattintanánk az egylejesre! Szemüveg nélkül és hosszabb szakállal a kutyának se tűnne fel, hogy nem Nicolae Iorga van rajta.
– Az ötlejes bankón pedig Enescu helyett Rigó Jancsi díszelegne! Ő is híres hegedűs volt, és a cigányok se dzsanáznának Brüsszelbe ajvékolni, hogy őket kihagyták. Pardon, a romák.
– Erről jut eszembe: hallotta, mi történt hétvégén a Víkendtelepen?
– Mi? Dorin Florea vízen járt, vagy Lokodi Edit monokinizett?
– Nem! Egy nagypapa (mint utólag állítólag kiderült: Kincses Előd, de ez lényegtelen) a hatéves unokája eltűnését szerette volna bejelentetni a víkendtelepi Radio Vacanta hangosbemondóján, és mivel a Németországban született kisfiú csak németül és magyarul ért, arra kérte a szolgálatos műsorvezetőt, hogy e két nyelv valamelyikén szóljon a gyerekhez, vagy engedje meg neki, hogy ő szólítsa az unokáját.
– Ez logikus.
– Igen ám, csakhogy a műsorvezető elutasította a kérést, mondván, hogy az ottani rádión csak és kizárólag románul szabad beszélni.
– Szép! De legalább eszembe juttatta a gyerekkoromat…
– Miért, maga is eltűnt kiskorában? Ki volt az a lökött, aki megkereste?
– Nem tűntem el. És nem a kisfiúról jutott eszembe, hanem erről a román műsorvezetőről…
– Hogyhogy?
– Annak idején sokat jártunk a Víkendre, úszni is ott tanultam meg. De akkoriban még nem tisztították ilyen sűrűn a medencéket, és emlékszem, hogy egyszer a középső bazinban labdáztunk, amikor elúszott mellettünk egy jól megtermett, vastag, kolbász alakú defekátum.
– Pfúj! De hogy jön ez ide?
– Sose gondoltam, hogy rádiós lett belőle!
