Hacsek és Sajó
– Jó napot, Sajókám! Iszik a maga kutyája? / – Persze, már évek óta súlyos alkoholista, májcirrózisa van, és veri a családját! Iszik, de csak vizet. Miért? / – Olvastam egy brit pacákról, aki megelégelte, hogy a kutyája szomorú, kuncsorgó szemekkel nézi ki a sört a szájából, ezért kitalálta a kutyasört, amely Barkers Brew, magyarul kábé Ugatók Főzete néven fut. / – Azt a kutyafáját! Az embersör már nem is smakkol az angol dögöknek? / – Nem, mert ez alkoholmentes… / – Abból is van alkoholmentes.
– Továbbá kétféle ízben (marhahús és csirkehús) kapható, erősíti az ebek immunrendszerét, de még E-vitamint is tartalmaz, amitől szebbé és fényesebbé válik a szőrük.
– Csak aztán ne vigyék túlzásba, mert baromi hülyén nézne ki egy afgán agár vagy egy dán dog hatalmas sörpocakkal. Más házikedvencek számára nem gyártanak piákat? Például macskakumiszt, papagájbort, teknőcvodkát, csincsillagint?
– Nem tudok róla, jobbára az ebeket szokás kényeztetni, lásd kutyakozmetika, kutyafodrászat, kutyaiskola, kutyapanzió…
– Ami viszont ebben az országban végbemegy, az kutyaütők kutyakomédiája!
– Pontosan mire alludál?
– Elsősorban erre a sorozatos adok-kapokra, ami Traian Basescu és a kormány között folyik. Legutóbb azért ugatta le a fejét Victor Ponta, mert a Törökországban haldokló Csaba király, a.k.a. regele Cioaba után zavarta az egyik sztárkardiológust, Bradisteanu doktort.
– Bizonyára jó barátok voltak…, vagy rokonok.
– Nem kizárt, viszont az sem mellékes, hogy közelednek az európai parlamenti választások.
– És hol az összefüggés?
– Mit gondol, kik juttatták be az EP-be Elena Basescut négy évvel ezelőtt? Nem emlékszik a kampányra? Az a lökött tyúk feszt közöttük forgolódott és táncikált, puszilkodott a máriskókkal, meg simogatta a purdékat. És azt se felejtsük el, hogy az elnökválasztásokon is masszívan Basescura szavaztak.
– Valamiért szimpatikus lehet nekik Piszkos Fred.
– Egy frászt! Csak olyanok ezek, mint a falkában élő ragadozók: azt teszik, amit a vezérük diktál. A ravasz kapitány hamar rájött erre: megnyerte magának a falkavezért, és ezáltal több százezer szavazatot is begyűjtött. Ha azt nézzük, milyen kevés különbséggel nyert mindkét alkalommal, nyugodtan kijelenthetjük, hogy valójában nekik köszönheti mind a két elnöki mandátumát.
– Ismerek még valakit, akinek szintén besegítettek, több ízben is… Apropó: látta, milyen szép szoborral gyarapodott múlt héten a város?
– Nem. Ejsze meglett a Sütő András szobor, és nekem nem is szóltak?
– Nem éppen. Grigore Vieru szobrát állították fel a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház elé. Florea külön engedélyével, de helyi tanácsi határozat nélkül, és állítólag csak ideiglenesen.
– Ki a tököm az a Grigore Vieru, és főleg mi köze van Vásárhelyhez?
– Az égvilágon semmi. Egy nemrég elhunyt moldáviai költő, Adrian Paunescu volt kebelbarátja, aki nagy románnak tartotta magát. Én viszont azt nem tudom, Csegzi Sándort egy nagy minek tartsam…
– Miért?
– A szoborkicsempészést követően a sajtósok megkérdezték őtanácsadóságát is: mit tud róla, meg egyáltalán, hogy kerül a bocskor az asztalra – pláné hogy az általa vezetett Népi Egyetem székhelyének az épülete előtt éktelenkedik –, mire azt felelte, hogy még nem hallott a szoborállításról.
– Komolyan mondom, az elefánt valagán a bőr szitakötő-szűzhártya az ő arcán lévőhöz képest.
– És ez a moldáviai poéta csak a kezdet, még további hét „személyiség” szobrának felállítását tervezi a Megyei Kulturális Igazgatóság.
– Van egy olyan érzésem, hogy nem a hét vezérét…
– Jól érzi. Íme, a nevek: Romulus Guga, Vasile Netea, Serafim Duicu, Ovidiu Iuliu Moldovan, Ioan Fiscuteanu, Romulus Feneş és Ion Vlasiu.
– Könyörgöm, kik ezek az emberek???
– Utánanéztem. Romulus Guga is egy költő volt, de ő legalább itt élt néhány évig, és itt is hótt meg. Vasile Netea – a román Wikipédia szerint – író és történész, Dédán született…
– Marosvásárhelyhez milyen köze van?
– Mindig átutazott rajta, amikor ment Bukarestbe. Folytatom: Serafim Duicuban – akiről már iskolát is neveztek el Vásárhelyen – egy 1996-ban kijelentkezett írót és kritikust tisztelhetünk. Pár évig szerkesztőként dolgozott a „Vatra” folyóiratnál, egyébként Gorj megyei agrárértelmiségi, akit valahogy idesodort a történelem passzátszele. De lássuk tovább: Ovidiu Iuliu Moldovan – ő egy nagysármási születésű színész, viszont Marosvásárhelyhez kábé annyi köze van, mint Robert de Nirónak Nyárádtőhöz vagy Al Pacinónak Kutyfalvához. Soha nem játszott és nem is rendezett itt.
– Van még sok?
– Nyugi, már csak három. Ion Fiscuteanu – pár éve halt meg, itt volt színész. Színházi szerepért soha semmilyen díjat nem kapott, ezért soknak érzem a szobrot…
– Ja, én is; legalábbis Csorba András, Hunyadi László, Lohinszky meg a többiek előtt.
– Maradt még Romulus Feneş – ő egy annyira híres ember, hogy még a Google se dob ki róla használható infót; és végül Ion Vlasiu – maroslekencei származású szobrász, festő. Városunk tetszőleges házára vagy szállodájára ki lehetne biggyeszteni egy táblát „Itt nem aludt soha Ion Vlasiu” felirattal.
– Szép! Csak azt érném meg, hogy annak állítsanak már szobrot, akinek én szeretném…
– Sütő Andrásnak?
– Hideg. Habár az én preferáltam se itt született, viszont nem is magyar.
– És mégis azt szeretné, hogy szobrot állítsanak neki?
– Azt biza.
– Ki az, na?
– A polgármester!
