Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Ma
Derült
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Hacsek és Sajó

Központ december 12, 2013 Vélemény

MolnarTiborHacsek és Sajó

– Jó napot, Sajókám! Így karácsony közeledtével az ember felkapcsolja a lelkében a díszkivilágítást… / – Ezt a marhaságot ugyan biza hol olvasta, a Gyönyörű Idézetek oldalán vagy egy Coelho-könyvben? / – Most találtam ki. / – Akkor biztos be van rúgva, mert nem szokott ilyen nyálakat debitálni. De azt mondtam már, hogy sokáig azt hittem, csodagyerek vagyok? / – Ez részben igaz, hiszen háromévesen is annyi esze volt, mint most. / – Másodpercek alatt ki tudtam rakni a bűvös kockát, de aztán rájöttem, hogy nem csodagyerek vagyok, hanem színvak.

– Esküszöm, maga akkora marha, hogy igényelhetne agrártámogatást saját magára!

– Apropó: hallotta, hogy néhány élelmes pacák virtuális tehenek után zsebelt be kemény pénzeket az államtól és az Európai Uniótól?

– Meséljen…

– Nemrég lelepleztek egy „bűnbandát”, melynek tagjai a Facebook játékának, a Farmville-nek köszönhetően egy rahedli lóvét kaszáltak: a virtuálisan létrehozott teheneik után agrártámogatást kértek, és ami a legdurvább, kaptak is!

– Na ne!

– Na de! A Farmville játék lényege, hogy virtuális formában próbálhatjuk ki a mezőgazdálkodást, lehet növényeket termeszteni, de állattenyésztésre is van lehetőség. Ezzel éltek is a szájberparasztok, akik összesen mintegy félmillió eurót zsebeltek be az elmúlt években a román államtól, illetve az Uniótól.

– Szóval virtuális marhákkal vágták át az igaziakat?

– Így is lehet mondani. Összesen 1860 állatot jelentettek be a kifizetési ügynökségnek, így darabonként évente 538 lej ütötte a markukat. Ez így ment szépen három éven keresztül, de nemrég lebuktak, amikor az állategészségügyi hatóság munkatársai egy helyszíni ellenőrzéskor konstatálták, hogy az „állattenyésztőknek” nincsenek valódi teheneik – csak az interneten gondozták, fejték az állataikat, és a farm is csak papíron létezik.

– Az államot és az EU-t viszont nem virtuálisan fejték.

– Az őrizetbe vételük után azzal védekeztek, hogy ők nem állították azt, hogy a tehénállományuk valójában létezik.

– Ez állati! Szerintem egy jó ügyvéddel akár még meg is úszhatják. De a maga felesége is igényelhetne ilyen támogatást, amilyen részeges disznó férje van.

– Jut eszembe: vágnak disznót karácsonykor?

– Hol, a blokk előtt? Vagy a fürdőkádban?

– Nekem édes mindegy, de nem árt vigyázni; olvastam, hogy az uniós jogszabályok szerint el kell kábítani a röfit torkondöfés előtt, különben akár 300 lejes pénzbírságot is kiszabhatnak.

– Ez már régi direktíva, de a kutya se tartja be, mivel egy olyan bódító revolver 1100 lejbe kerül, és még használati engedélyt is kell kérni rá a rendőrségtől. Ha leitatom előtte pálinkával, az úgy nem jó? Úgyis mindenki meg van mecseredve disznóvágáskor, a főszereplőt kivéve.

– Aligha. De egyes székelyföldi gazdák házilag készítettek kábító készüléket, amelyből két villanydrót áll ki, azokat a sertés füle mögé helyezik, és villanyárammal rázatják meg a nyomorultat, amitől pár pillanatig elkábul, mialatt leszúrják. Ez a módszer azonban csak félmegoldás, az uniós előírás ugyanis nem ezt érti a kábítás alatt.

– Ezt a sok uniós ökröt kellene elkábítani! Maholnap azt is előírják, hogy a disznót leszúrás után fel kell ravatalozni, és a falusi plébános köteles misét celebrálni neki, miután felolvassa a pápa elparentáló levelét.

– Azt hallotta, hogy Ferenc pápa bodyguardként is tevékenykedett?

– Ezt már nem nyalom be!

– Pedig igaz; azt eddig is lehetett tudni, hogy dolgozott takarítóként, kémiai laboránsként, tanított irodalmat és pszichológiát, most viszont egy jóval meghökkentőbb munkájára is fény derült: fiatalon kidobóember is volt, Buenos Airesben éjszakai bárokban pofozgatta a renitenskedőket.

– Akkor nem megyek hozzá audienciára, pedig készültem, mert még le talál fejelni. De a Bodyguard 2-ben eljátszhatná a címszerepet Kevin Costner helyett, már látom is magam előtt, ahogy Dancs Annamarit oltalmazza a sáromberki Gólyafosfesztiválon, fekete reverendában és napszemüvegben.

– Lapozzunk; maga szerint városunk kócos buzgómócsingja, Tünde néni nem kezdi lassan túlzásba vinni?

– Micsodát?

– Ezt az egészet; kezdte a faölelgetős akcióval még nyár elején, aztán jött a Kultúrpalota termeinek elnevezése elleni aláírásgyűjtéses tiltakozás, majd a piacozós-banizós cirkusz-saga, újabban pedig már naponta kitalál valami huncutságot: nyílt levél Floreának, esti dalolászás a virágóránál satöbbi.

– Na és, tán irigyeli a népszerűségét?

– Én nem aztán, de egy kicsit visszavehetne a tempóból, mert ki fog égni, mint Britney Spears. Apropó: azt hallotta, hogy Tünde fiatalabb korában pornózott?

– A mi Tündénk???

– Dehogy! Illetve, nem tudok róla. Az X-Faktoros Krasznai Tünde, aki bekerült a döntőbe, és igen sanszos, hogy meg is nyeri a versenyt. Óriási rutinja van mikrofonkezelésben.

– Ja, azt tudom. Múlt hétvégén az I Can’t Get No Satisfactiont énekelte, hát… belenéztem vagy két filmjébe, és nekem nem úgy tűnt. Na jó, meguntam a böszmecserét, tiplizek haza.

– Mit csinál otthon?

– Hozott a Mikulás egy üveg Johnnie Walkert múlt héten, úgyhogy megyek és felkapcsolom a lelkemben a viszkivilágítást!

Share Button
Ennyien olvasták: 185

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.