Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Hol itt az újratervezés?

Ferencz Zsombor április 16, 2015 Vélemény

zsombor_kpontPonta, Blaga, Gorghiu és Tăriceanu. Ők vezetik a kongresszusi díszmeghívottak listáját. Az egyetlen elnökjelölt pedig nem más, mint a Markó éra leszármazottja, annak egyik leghűbb követője, támogatója. Hol van itt a változás, az újratervezés, a megújulás? De miért is változtatnának az eddigi politizálásukon? Mindig is bejutottak a parlamentbe, jól érzik ott magukat, kitűnően egyeznek az említett díszmeghívottak köreiből származó „mitikákkal”,  a plagizátor, korrupt, köpönyegforgató barátokkal. Ilyen körülmények között fölösleges lenne a stratégiaváltás. Minden maradhat a régiben.

Íme, néhány ötlet a kongresszuson felszólalók számára, az alakulat érdemeit felsoroló, elismerő beszédekhez. Itt van például a csodálatra méltó diplomáciai érzékük. Még nem találták fel azt a kormánykoalíciót az elmúlt huszonöt esztendőben, amely alkalmatlan lenne a szövetség vezetői számára a hatalom megszerzéséhez. Ennél magasabb szintű kiegyezési és beolvadási készséggel még egy kaméleon sem rendelkezhet. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy elöljáróink a politika – vagyis a hatalomért folytatott küzdelem – nagymesterei.

Egy másik fontos érdemük a kitartás és a következetesség. Ahogyan ragaszkodnak a hibásnak bizonyuló, elvtelen egyezségeikhez. Nem baj, ha időközben kiderül, hogy a politikai partnereik loptak és hazudtak, minket tőrbe csaltak és ellenünk cselekedtek. Tovább éltetik a velük megkötött egyezségeket. Ezen kívül szintén csodálatra méltó az a kitartó konokságuk, amellyel mandátumról mandátumra, újra és újra feliratkoznak a képviselők listájára és elfoglalják a  bársonyszékeket. Még akkor is, ha időközben kiderült, hogy alkalamatlanok erre a munkára, esetleg bűnvádi eljárást indítottak ellenük, vagy az előrehaladott koruknál fogva inkább a nyugdíjasklubokban volna a helyük. Továbbra is ragaszkodnak a politikai szerepükhöz.

Szintén pozitívum az a rokoni összetartás, amellyel a politikusaink a családjaik iránt viseltetnek. Nagy előszeretettel futtatják a közvetlen hozzátartozóikat különféle politikai vagy köztisztviselői szerepkörökben, többek között a parlamenti irodákban vagy állami intézményekben. Ez ellen sem emelhetünk semmilyen kifogást, hiszen a család a társadalom egyik legfontosabb pillére, és mindent meg kell tennünk annak megerősítése érdekében. Ha pedig támadás éri valamelyiküket, akkor nyomban magyar ügyként tálalják az esetet, és így keresik a menedéket. És tiszteletre méltó az a találékonyság is, amellyel állami fizetésekhez juttatják az egyébként nagyon dolgos és szorgos, kreatív és független sajtómunkásokat, például egy helyi rádiónál vagy egy egzotikus nagykövetségen, ahol megkapják a méltó jutalmukat a hangzatos kortesbeszédeik ellenében.

Egy ilyen „szövetségi sikerleltár” ismeretében minek is lenne szükség az újratervezésre, miért változtatnának az eddigi stratégiájukon és az oly sikeres elnökségen?

Share Button
Ennyien olvasták: 449

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.