Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Ilyen a boksz

Központ január 23, 2014 Vélemény

Ilyen a boksz

Az utóbbi időben egyre fontosabb szerephez jutottak a „hivatalos” érdekvédelmi képviseleten kívüli alakulatok és civil szervezetek. Aminek következtében az egységretorikából élősködő hivatalnokok és haszonélvezők veszélyeztetve érezték magukat, és különféle védekezési vagy ellentámadási akciókba kezdtek. Mentségül felhozták a kisebbségi lét korlátait, a bukaresti és budapesti politikusok hajthatatlanságát, valamint a rossz történelmi örökséget. Sőt, ezen túlmenően, az ellenfelek lejáratásától sem riadtak vissza. Így aztán a mi kis közösségünk sem menekült meg az alpári adok-kapok mérkőzések, az egymást megsemmisítő küzdelmek káros hatásaitól.

 

 Ma már nem találunk egyetlen korrupciós ügyektől és magánéleti botrányoktól mentes alakulatot sem. Az erdélyi magyar közélet leginkább a több sebből vérző ökölvívók szánalmas küzdelméhez hasonlít. Persze azt lehet tudni, hogy ki áll győzelemre, és ki van a padlón, de a ragtapaszok mögött komoly belső sebek rejlenek. És még mindig következnek újabb és újabb mérkőzések.

Van egy olyan hatalmi szervünk, amely rendszeresen elkerüli a belső választások megtartását, megvétózza a jelöltállítások demokratikus lebonyolítását, és élvezi a képviseleti jogokkal járó előnyöket. Ezzel szemben találjuk az ellenzékieket, akik külső eszközökkel próbálnak fellépni a hatalom embereivel szemben, egyre vitathatóbb eredményességgel. Ebben a „véres harcban”, a profik kegyetlen világában felbukkant néhány lelkes amatőr „bokszoló”, akik látván a gyenge eredményeket, önmaguk szálltak a ringbe, és teljesen átírták a (sport)történelmet. Sem a közönség, sem pedig a bírók véleményét nem vették figyelembe. A profikat pedig megleckéztették. Persze, ez váratlanul érte az eddigi (választási) eredményeikkel hivalkodó bokszolókat, azok pedig átvették az amatőrök eszközeit, hogy visszanyerjék eddigi pozícióikat. Megpróbálták őket lekicsinylően kezelni, a pályáról kiszorítani, nevetségessé tenni. Mindezt azért, hogy megszabaduljanak az egyre népszerűbb betolakodóktól. És végső eszközként azt is kimondták, hogy ezek a megnyilvánulások csak rontják a profik esélyeit, ha például idegenekkel (más nemzetiségűekkel) kell megmérkőzniük. Szóval jobb lenne, ha a professzionális, pénz- és hatalomorientált törvényeknek alávetnék magukat, és békén hagynák a köreiket, nagyjából ez volt az üzenetük.

Pedig nem lenne okuk ilyenfajta haragra, sértődékenységre vagy féltékenységre, hiszen az amatőröknek valójában nem jut egy fitying sem a profiknak szánt pénzekből. Egyszerűen csak arról van szó, hogy elértéktelenedett a „profi liga”, elmaradtak az igazi, vérre menő küzdelmek, és főleg az eredmények, emiatt pedig – a fejlett demokratikus társadalmak mintájára – felértékelődött az amatőrök és a civilek szerepe. Azoké a személyeké, akik nem csak a pankrációhoz értenek, hanem a „szponzorok” befolyásától független, kitartó napi küzdelemhez.

 

.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 124

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.