Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Hóesés valószínű
Hétfő
Hóesés valószínű
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Ingyenélők, semmittevők, élősködők

Nemes Gyula november 6, 2014 Vélemény

nemesgyulaMegkértek, hát dolgoztam. Sokat. Szívvel-lélekkel. Sokszor éjszakába nyúlóan. Pénzt, időt, energiát pazaroltam. Nem érdekelt, mert érdekelt. Amit teszek. Örültem a végeredménynek. Úgy éreztem, nem volt hiába. Fáradt voltam, de megérte. Munkaadóim azt mondták, ezért tiszteletdíjat érdemlek. Meglepett, mert nem számítottam rá. De jólesett, hogy értékelik a munkám. Kaptam 150 lejt. Azaz csak 135-öt. 15 lejt nekifutásból levontak. Az adóba, mondták. Megértettem. Helyes, gondoltam. Én is hozzájárulok a közöshöz, a közköltséghez. Ez így van rendjén. Épüljenek csak az iskolák, a kórházak, a terelőutak, az autópályák meg ehhez hasonló hasznos dolgok.
Aztán egyszer csak levelet kaptam. Megtudták máshol, mások is, hogy dolgoztam. Vagy inkább azt, hogy pénzt érdemeltem és kaptam. A levélben felhívták a figyelmem arra, hogy valamilyen törvény értelmében köteles vagyok vallani. Figyelmeztettek továbbá a levélben, hogy ha nem járulok 15 napon belül a színük elé, akkor ilyen meg amolyan törvény értelmében, ilyen meg amolyan kihágást követek el, és ilyen meg amolyan büntetésre számíthatok. A levélen egy telefonszám is fel volt tüntetve. Amelyen bővebb információhoz juthatok. Felhívtam. Egy robot válaszolt. Nyomjam meg ezt a gombot, nyomjam meg azt a gombot. Nyomogattam. Aztán zenét hallgattam. Végül beleuntam és letettem.
Tehát behívtak. Tankoltam, hogy bemenjek. Az áfáját is kifizettem az üzemanyagnak. Parkolójegyet váltottam. Gondolom, annak is van tévéája. Bementem. Mindenki minden ablaknál egy nyelvet beszélt. Mindenki ki volt öltözve, festve, aranyozva piszokul. Mindenki lenézte, lekezelte, rendre utasította az ablakon kívül rekedteket. Főleg azokat, akik értetlenkedtek. Akik nehezen beszéltek nyelvükön. A hivatalosan. Próbálkoztam, de ők az én édes anyanyelvem nem értették, nem beszélték. Vagy nem akarták. Én kérdeztem így, ők válaszoltak úgy. Aztán feladtam, én is úgy beszéltem. Amennyire tudtam.
Értésemre adták, hogy ők „mindent” tudnak. Ne próbáljak kibújni a „kötelezettségeim” alól. Valljam be szépen, hogy dolgoztam és ezért megfizettek. Bevallottam. Mea culpa. Mit tehettem? Ha már úgyis tudták. Utasítottak: még jár nekik 9 lej a 135 lejemből. Három helyen álltam sorba. Egy óránál többe tellett, amíg odaadhattam nekik a pénzt.  A pénzem. Amiért dolgoztam. Amiért megdolgoztam. Közben az idegeim emésztettem. Azért is, hogy az időm pazarlom, azért is, hogy odaadom a keresetem. Aztán gondolkodtam. Végül megértettem: nekik is élniük kell! És még hányuknak! Az én, a mi pénzünkből! Az ingyenélőknek. A semmittevőknek. Az élősködőknek.
Este lett, mire szabadultam. Számoltam a pénzem. Még mindig volt közel 100 lejem. Nagyáruházba mentem. Vásárolni akartam. A termék ára – amire már rég vágytam, de nem volt rá pénzem – áfa nélkül volt feltüntetve: 75 lej. Számoltam. Áfástól majdnem 100. Megint számoltam. Kiszámoltam. A tiszteletdíjam felét odaadtam! Az ingyenélőknek. A semmittevőknek. Az élősködőknek.
Hát így jártam. Kellett nekem dolgozni! Kellett nekem dolgozni?
Aztán megnyugodtam. Nem a pénz számít, hanem az, hogy dolgozhattam, hogy dolgozni tudtam. Tehát volt hozzá erőm, egészségem, volt rá energiám, időm, kitartásom. Ezt kívánom nekik is. Az ingyenélőknek, a semmittevőknek, az élősködőknek. Pénzük ne legyen, de legyen egészségük!  Hogy dolgozhassanak!

Share Button
Ennyien olvasták: 396

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.