Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Ma
Derült
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Iskola a határon

Szentgyörgyi László november 10, 2016 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Folyik a habverés a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium esete körül, a decemberi parlamenti választások előtt a főbb aktorok mindenike némi politikai tőkét szeretne kovácsolni magának, ezért aztán gátlástalanul nyilatkozgatnak össze-vissza. Lassan már odáig jutottunk, hogy nem látjuk a fától az erdőt, azaz a részletektől az egészet. Talán ajánlatos lenne, mielőtt magunk is elvesznénk a részletekben, összefoglalni a történteket.

A botrány akkor pattant ki, amikor múlt hét csütörtökén híre kelt, hogy az illetékes hatóság, azaz a DNA hatalommal való visszaélés, illetve hatáskörtúllépés gyanújával őrizetbe vette Maros megye főtanfelügyelőjét, Stefan Somesant, valamint szintén hatalommal való visszaélés gyanújával hatvan napra hatósági felügyelet alá vonta a Római Katolikus Gimnázium igazgatóját, Tamási Zsoltot. A DNA szerint az illetékesek a törvényt megszegve döntöttek a Római Katolikus Gimnázium indításáról.

Jelenleg ki-ki mondja a magáét, a vádhatóság szerint az iskolaalapításhoz szükség lett volna a szaktárca jóváhagyására, amit az RMDSZ legfőbb tanügyi illetékese, Király András államtitkár – igaz, nem túl meggyőzően – cáfolni próbált. Továbbá nem kerülhető meg annak figyelembevétele, hogy 2014-ben, az iskola alapításakor hozott önkormányzati képviselőtestületi határozatok egyikét, azt, amely az új intézményt a marosvásárhelyi iskolahálózatba vette, Maros megye prefektusa a közigazgatási bíróságon megtámadta, s a pert az idei év elején megnyerte. Ennek megfelelően a kifogásolt határozatot az Ítélőtábla megsemmisítette, tehát az iskola 2016 februárjától törvénytelenül működik. Ezek a tények.

Az iskolaalapítás körül sem volt minden rendben, az egész inkább a Vásárhelyen már megszokott politikai hoci-nesze alapján rögtönzött akciónak tűnik, semmint alaposan előkészített, felelős önkormányzati döntésnek. Maga az egyik vonatkozó határozat is a város által a római katolikus státustól bérelt épületről szólt, anélkül, hogy utalás történt volna benne az iskolaalapításra. Mindenesetre az ügy felveti az RMDSZ jogászainak felelősségét is…

Hogy hová rúg ki majd a történet? Feltételezhetően több esély lett volna a számunkra, erdélyi, vásárhelyi magyarok számára kedvező – azaz az iskola működésének törvényességét megerősítő – megoldásra, ha nem választási kampány idején pattan ki az ügy. Így csak a kisebbik rosszban reménykedhetünk, abban, hogy az RMDSZ-kommunikáció nem a történet érzelmi vonatkozásaira erősít rá, természetesen kampánycélból, hanem inkább a szakmaiakra. Így talán még megmentheti az iskolát.

Véleményem szerint.

Share Button
Ennyien olvasták: 498

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.