Két legyet egy csapásra
Furcsa országban élünk. Ezt nem csak az államelnök menesztésére – értelmetlenül – kiírt népszavazás miatt jelenthetjük ki, hanem a vásárhelyi önkormányzati testületben kialakult tragikomikus helyzet kapcsán is. Jelenleg nagyjából úgy állunk, hogy van a városnak két, alpolgármesteri jogkörrel ellátott tanácsadója – ők volnának a polgármester emberei –, illetve két tényleges jogkör nélküli alpolgármestere, akiket a városi képviselőtestület juttatott ebbe a hálátlan pozícióba. Az előbbiek a hivatal főépületében, a korábbi alpolgármesterek, vagyis saját maguk irodáiban székelnek, az utóbbiak pedig a „Hangya-épületben”, az emeleti szobák valamelyikében.
A hatalmi viszály külön bája, hogy az alpolgármesteri rangra emelt tanácsadók és az újonnan kinevezett, s azonnal száműzött alpolgármesterek páros csapatában egyaránt megtalálható egy-egy RMDSZ-es figura – mert politikusnak aligha nevezhetők –, így gyakorlatilag nem egy, hanem egyszerre két alpolgármestere is van a magyar érdekképviseleti szervezetnek. Egy a főépületben, főhelyen, egy pedig a melléképületben, kiszorítva. Egy a polgármester érdekcsoportja, egy pedig a városi képviselőtestület pártján. Egy a kormánypárti politikai körökben, egy pedig az ellenzékiek között. Itt is, ott is mi vagyunk. Elképzelhető ennél jobb helyzet?
Az RMDSZ feltalálta a „két legyet egy csapásra” politizálási módszert. Ha az országos politikában, a PD-L-vel fenntartott különösen jó viszonyuk mellett, a magyar képviselők nyugodt lélekkel alkut kötöttek az USL-s hatalmi szövetséggel, akkor miért ne tehetnék meg ugyanezt helyi szinten is? Legyen emberük bent is és kint is, a hatalom és az ellenzék térfelén is, tehát mindegy, milyen koalíciók jönnek létre, kié lesz a hatalom, ki osztja majd a közpénzeket, az RMDSZ így is úgy is részesül majd belőle. Ez annyira újszerű politikai hozzáállás, hogy valószínűleg külön fejezetként – vagy csak érdekességnek szánt lábjegyzetként – fog bekerülni a politikaelméleti tankönyvekbe. Gyakorlatilag megszűnik mindenféle morális alapelv, félre kell tenni a korábbi sérelmeket, el kell felejteni a magyarellenes megnyilvánulásokat, és egyezségre lépni… mindenkivel. Ezáltal egy olyan kényelmes politikai páholyba kerül az új módszert alkalmazó alakulat, ahol mindig biztosítottnak tekintheti a hatalmi előnyökben való részesedést.
A marosvásárhelyi magyar „alpolgármesterek” példájához visszakanyarodva, amelyben az egyikük képtelen bármit is tenni a politikai pályafutása kezdetén rámért kirekesztés ellen, a másik pedig nem hajlandó lemondani az illetlenül fenntartott hatáskörökről, s ennek az áldatlan állapotnak a feloldására nem találnak megoldást az „érdekvédőink”, nem várhatunk sok jót. Persze egy kis iróniával elmondhatnánk, hogy jobb két alpolgármesterrel, mint eggyel sem, jobb mindenhol ott lenni, mint sehol sem, de itt sajnos két, hatalomtól megfosztott politikus „tiszteletbeli” szerepléséről van szó, amelynek a számát bármennyivel is szoroznánk meg, az így megszerezhető hatalmi befolyás összege ugyanannyi marad. Enyhén fogalmazva ez annyit jelent, hogy elenyészően kicsi, ha pedig őszinték akarunk lenni, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy nulla. Ez van.
