MORGÓ
Kié a felelősség?
A vásárhelyi piaci eset óta rengeteg szó esik nyelvi jogainkról. Aki még nem hallott róla: a múlt héten egy civil aktivista kétnyelvű termékcímkéket osztogatott az árusok között, amiért a helyi rendőrség – hatósági engedély hiányában történt szórólapozásért – megbírságolta. Az ügyet természetesen felkapta a magyar nyelvű média, az illetékes szervek pedig kényszerű magyarázkodásba kezdtek. Lehetetlen helyzet, dehát „maguk főzték, egyék is meg!” Az első kérdés, ami felvillan bennem az eset kapcsán: létezhet Vásárhelyen román ember, aki egy kétnyelvű termékcímkét összetéveszt valamiféle szórólappal? Szerintem nem. Akkor pedig másról nem is lehet szó, mint hamis nemzeti felsőbbrendűségből fakadó hatalmi visszaélésről. A politikum azonnal reagált: az RMDSZ városi szervezete közleményében jogi segítséget ajánlott fel a megbírságolt kezdeményezőnek, továbbá kijelentette, hogy „minden törvényes eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy a kisebbségben élő magyarság jogai érvényesüljenek”, az EMNP hatalmi túlkapásnak minősítette a történteket, városi elnöke révén támogatást ígért ahhoz, hogy „az érintett törvényes úton elérje a büntetés semmissé nyilvánítását, és ha ez nem sikerül, akkor átvállaljuk annak kifizetését”. Elítéljük Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnöknek a magyarságot sértő nyilatkozatait, miszerint etnikai konfliktust gerjeszt az, aki a jogokat követeli – fogalmazott a Néppárt városi elnöke.
Az eset kapcsán egyértelmű, hogy a nyelvi egyenjogúságunkért vívott küzdelemben a civil szféra a politikum előtt jár, az utóbbi csak kullog az események után, egy-egy semmitmondó nyilatkozatnál többre nem futja tőle… Csak emlékeztetnék: alig fél éve történt, hogy a magyar nyelvű feliratok eltűnése, eltűntetése miatt háborgott az egyik RMDSZ-es megyei képviselő, aki azt is kimondta, hogy az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény szerint joguk lenne a tanácsüléseken is használni a magyar nyelvet, éppen ezért kérni fogja a porosodó fordítói berendezés használatát. Nos, nem tudni, betartotta-e szavát vagy sem, mindössze annyit, hogy a tanácsüléseken – sem a megyein, sem a vásárhelyin – nem szólalt fel azóta sem senki magyarul… (A keddi vásárhelyi tanácsülésen, tiltakozásul a történtek miatt, ezúttal magyarul szólaltak meg az RMDSZ-es képviselők. Szerk. megj.) Pedig hát a közigazgatási törvény már 2000 óta lehetőséget biztosít a kisebbségi anyanyelvhasználatra.
Az RMDSZ erőtlen, tájba simuló, konfliktust kerülő, önfeladó politikáját jellemzi, ahogyan az említett jogszabály hatályba lépésekor Vásárhely frissen választott alpolgármestere, attól rettegve, nehogy a másik fél „megtámadottnak” érezze magát, kijelentette: „én nem kezdeném azzal, hogy magyarul beszéljek a tanácsülésen”. A piaci eset is azt bizonyítja, hogy minden óvatoskodás, a román fél elvárásaihoz való elvtelen igazodás ellenére, valakik mindig „megtámadottnak” érzik magukat a magyar nyelv használata miatt. Függetlenül attól, hogy törvény által garantált jogunk lenne rá. Ki kell mondani végre: ha már 2000-től, a jogszabály hatályba lépésétől fogva az önkormányzati képviselők használták volna anyanyelvüket, akkor mára senki nem érezhetné emiatt „megtámadottnak” magát. Legfennebb a legelfogultabb, legszélsőségesebb román nacionalisták. Az olyanok, akik most bírságoltak.
Hogy kié a felelősség mindezért – azt ki-ki döntse el maga…
