Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

Kifelé az iskolából!

Központ február 7, 2015 Vélemény

Úgy látszik, mostanság nemcsak a csíki sörper, vagy a reptérvita képes felborzolni a kedélyeket, hanem az alkotmánybírósági verdikt nyomán született ellentmondásos helyzet is, miszerint ősztől nem lesz kötelező a vallás mint tantárgy, „csupán” választható. Mint az informatika, a néptánc, csillagászat stb.

Az ateisták nem kis örömére már napok óta többszáz névtelen kommentelő tette közhírré megalapozott, vagy épp minden alapot nélkülöző véleményét, fájdalmát, hurráoptimizmusát, olykor hajmeresztő elszólásoknak is  hangot adva, elárulván ezzel azt, hogy: ő igazából a medvével tart…

Be jó, hogy törlik a kötelező vallásoktatást. Minek is kell hittan az iskolába? Nincs ott keresnivalója. Templom és iskola, ne keveredjen. A vallás magánügy. Legyen vége a népbutító vallásoskodásnak. Tanítsák a papok imádkozni a templomban a gyermekeket. Elvégre laikus, szekuláris államban élünk, ahol az Isten – ha létezik – ne folyjon bele a közéletbe, de még az oktatásba se. Tájainkon az igazhitű államvallás szemtelenül uralta a többi bevett 15 vallást-felekezetet, épp nemzeti jellegére hivatkozva. Pedig zuhanó repülőben általában mindenki hirtelen vallásos lesz…

Kétségtelen, hogy az alkotmánybírósági döntés nagy érvágás a népegyház utolsó mentsváraként kiharcolt iskolai hitoktatáson, és hogy magyar egyházainknak rendezniük kell soraikat a hit átadásának, pedagógiai módszertanának tekintetében, de a helyzet ennél sokkal összetettebb. Mi több, messzebbre kell tekintenünk. Ugyanis Európa elkereszténytelenedése már akkor is markánsan megmutatkozott, amikor az EU alkotmányába csupán Lengyelország, Görögország és Írország akarta „beszavazni” Isten nevét. Nézzük meg a vallástalan Hollandiát, ahol az idősek, betegek 5%-át hivatalosan, s talán másik 20%-át „fű alatt” megölik eutanázia címén. A valamikor katolikus Belgiumban aláírta a király, hogy a beteg kisgyerekeket is meg lehet ölni. Az egykori vallástalan kommunistákról ne is beszéljünk. Vagy a kommunista Kínáról, ahol a katolikusokat és a Falun Gong hívőket titkos börtönökbe zárják s megölik, hogy a szívüket, veséiket eladhassák a szervátültetési piacon. De ide sorolhatjuk az északi országokat, a cseheket is, akik Európa szinten vezetnek az ateizmusban. A prágai belváros híres templomai konganak az ürességtől, és állami múzeumokként üzemelnek.

Az ellendrukkerek mindenféle világhálós fórumon azt szajkózzák, hogy így van rendjén: kifelé a vallással az iskolából! Oldják meg az egyházak a vallást saját költségükre, ne szipolyozzák a hívek közpénzét erre is. Az iskolában nincs helye a hitnek. A gyermek, ha felnő, majd eldönti, milyen vallást választ, ha választ. Nem kell vallás egyáltalán, mert akkor nem vágjuk le egymás fejét vallási indíttatásból, növekszik az életszínvonal, mint az előbb említett országokban (Hollandia, Svédország stb), lejárt a papok ideje, van, aki már attól libabőrös lesz, ha vallás szót hall…

Felejtsük el, hogy templom és iskola mindig összetartozott. Hogy az iskola a templomnak köszönheti létét, hogy első tudósaink, tanáraink, iskolalapítóink is papok, egyháziak voltak. Az egyház tartotta meg s fenn a hitet és nemzettudatot, mindenféle körülmények között. Persze ez sem igaz, mondják a felvilágosultak, mert az úgy volt, hogy a gazdag papok elzárták a tudás csapját az egyszerű hívőtől. A tudás hatalom, s szerintük a papok csak azért tartották maguknál az ismeretek monopóliumát, hogy minél tovább sötétségben tarthassák a bunkó tömeget…

Mára ennek vége. Kinyílt a szemünk, demokratikusan megválasztunk istent, egyházat, olyat, ami szájunk íze szerint való. A plázában, a bankban kártyával fizetünk is értük…

Keresztény magyar azonban nemcsak a tíz parancsot tartja magára kötelezőnek, hanem a szeretet parancsát, és Jézus Krisztusba, s az ő egyházába vetett hitét is. Ez pedig azt jelenti, ha gyermekünket megkereszteltetjük, akkor mindent megteszünk azért, hogy a gyermek keresztény módon – erkölcsben-hitben-hazaszeretetben – az evangélium szellemében nőjön fel. A vallásos nevelést a szülők már kereszteléskor megígérik. Bérmáláskor, konfirmáció idején pedig maga a fiatal dönt személyesen az elkötelezett krisztusi életforma mellett. Akkor most kinek, minek is drukkolunk? Ki fölött törünk pálcát? Nem jobb lenne inkább azon töprengeni, min kell változtatnunk ahhoz, hogy az őszi tanévkezdéskor gyermekeink, ill. szüleik szabad meggyőződésből az egyébként is vonzó, életükhöz fejlődésükhöz nélkülözhetetlen vallásoktatást válasszák, akár az informatika vagy sportkörök helyett is?

Az alkotmánybírósági döntés az eddigi rendszer alkotmányellenességéről szól, ugyanis az alkotmánybíróság szerint nem azt kell kérvényezni, hogy a diák ne vegyen részt, hanem azt, hogy vegyen részt a vallásórán.

Az illetékeseknek mindenképp végig kell gondolniuk az immár évtizedek óta lelkiismeretes munkát végző hitoktatók megélhetését, átszervezését, óráik újraosztását. Nem kellene utcára kerülniük azoknak, akik a 90-es évek nagy hajrájában életüket tették rá, hogy pedagógusként hiteles emberi példájukkal is megszerettessék a gyermekekkel a keresztény életet. Nem kellene úgy érezniük, hogy életükből jó pár évet elvesztegettek, oda a sok vizsga, albérletköltség, utazás és továbbképzés áldozata, és most hirtelen betanított munkásként nézzenek maguk elé… Gondolom lesz annyi felelősség a törvényalkotókban, hogy az alkotmánybírósági döntés velejáróit időben és bölcsen megvitassák.

A magunk részéről pedig jó lenne olyan hittel, reménnyel nézni a mostani fejleményeket, hogy esélyt lássunk bennük. A tét nagy. Mérföldkőhöz érkeztünk. Most válik el, lesz-e, van-e bátor, hitét megélő és megvalló felnőtt, lelkiismereti jogaiért küzdeni tudó szülő, akik képesek összezárni az evangélium terjesztésének érdekében, és kiállni gyermekeik iskolai vallásoktatásáért? Lesz-e, van-e elég olyan elkötelezett hitoktatónk, akik eddig is úgy tanították-nevelték, irányítgatták Krisztus útján a rájuk bízottakat, hogy azok szívest-örömest a hittanórát válasszák?

A vallás nem magánügy. Inkább személyes közügy. Életünk vezérfonala, legfontosabb iránytűje. Felfelé mutat. Arra, akit templomban és iskolában is megVALLunk.

Sebestyén Péter

Share Button
Ennyien olvasták: 343

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.