Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Borús
Szombat
Borús

Közéleti tennivalók 2014-re

Központ január 9, 2014 Vélemény

FerenczZsomborKözéleti tennivalók 2014-re

Újévi jókívánságként mi mást mondhatnánk, mint hogy az idén is legyünk legalább annyira boldogok és egészségesek, mint tavaly. Sőt, ha lehet, jusson időnk és lehetőségünk mulasztásaink törlesztésére, hibáink kiküszöbölésére és problémáink megelőzésére. Egy jobb évet! Ennek ellenére a mindennapos megélhetési gondjaink általában fölülírják a magasztos újévi gondolatainkat, és végül megelégszünk annyival is, hogy „csak rosszabb ne legyen”. Az egyén és a családok szempontjából az egészség, a békesség és az anyagi biztonság számít, a vállalkozások esetében pedig a nyereség. A politikusoknál és a politikai pártoknál viszont egészen más tényezők merülnek fel. Ilyen például a korrupciós ügyektől való megmenekülés, valamint a szuperimmunitás bebiztosítása. Úgy is mondhatnánk, hogy ebből a szempontból egy jó év előtt állnak. De ezen túlmenően mit várhatnánk el tőlük az új esztendőre?

Elsősorban a helyére kellene tenniük az erdélyi magyar politikát. Ideje lenne egy olyan új stratégiát kiépíteniük, amelyben nem találjuk egymásnak ellentmondó helyzetben ugyanannak a politikai pártnak a helyi és parlamenti képviselőit. Ahol nem kerül egy kalap alá a román nemzetállam és a helyi közösség képviselete, az erkölcstelen balkáni alkudozás és a többi politikai párttól való független érdekképviselet, valamint a törvénybeütköző gyors meggazdagodás és a hosszútávú közösségépítés. Egyáltalán mást akarnak-e, mint a minket sorra meggyalázó román kormánypártok? Ha nem tudnak ezektől a piros-kék, valamint narancssárga partneri szálaktól megszabadulni, akkor tovább fog folytatódni közösségünk asszimilációja, és az autonómia helyett a biztos beolvadás vár ránk.

A kudarcok kimagyarázása helyett az eredmények elérésére kellene összpontosítaniuk. A gyakorlati megvalósítások mentén való politizálás azt jelenti, hogy nem kell minden egyes magyar nyelvű iskolatábláért örömtáncot járniuk, hiszen nem ilyen egyszerű a kisebbségi lét. Az intézményi háttér biztosítása egy hosszú folyamat, amely talán soha nem ér véget. A visszaszerzett egyházi ingatlanokat különféle társadalmi funkciókkal kellene felruházniuk, a magyarlakta vidékek gazdasági-infrastrukturális fejlesztését pedig megállás nélkül végezniük. Ehhez kitartó és eredményes munkára van szükség, különféle politikai lobbitevékenységekre, az Európai Uniós alapok előteremtésére, de a legrosszabb esetben is a „magyar” önkormányzatok rendelkezésére álló anyagi források és lehetőségek hatékonyabb kihasználására.

Természetesen, akinek nem jutott hely a „nagypályás focicsapatban”, de mégis szeretné bemutatni a játéktudását, annak bőven akad tennivaló közösségünk mindennapjaiban. Számos olyan kulturális, gazdasági vagy közösségformáló tevékenységet lehet szervezni, amely a majdani választóközönség háláját vonhatja a szervező csoport köré. Ilyen formában – az üres beszédek és a látszattevékenységek helyett – a jelenlegi pótjátékos megszerezheti magának a játékjogot, és elnyerheti a szavazók támogatását.

Share Button
Ennyien olvasták: 171

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.