Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Szombat
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső

Kutyaszalonna

Ferencz Zsombor október 16, 2014 Vélemény

zsombor_kpontVásárhelyen újabb idill született. A városháza és a megyeháza vezetői, akik nemrégiben még egymás ádáz ellenségei voltak, egy keresztény-liberális szövetség, valamint annak államelnökjelöltje támogatása kapcsán olyannyira egymásba szerettek, hogy „kéz a kézben” intézik a kampánnyal járó feladatokat, együtt vezényelik az őszi szimfóniákat, és ha kell, együtt harcolnak a magyar önrendelkezési jogok ellen. Ugyanilyen „bajtársi” viszony alakult ki a kolozsvári helyi és megyei önkormányzatok között is, aktív magyar jelenléttel. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy „képviseleti szövetségünk” országos szinten a baloldaliakkal, a városi vezetésben a volt demokrata-liberálisokkal, a megyeiben pedig a nemzeti-liberálisokkal szövetkezett, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szerelem öl, butít és a nyomorba dönt.

De hogyan következtek be az említett pálfordulások? Hogyan lett a kutyából szalonna? Az utóbbi évek politikai fejleményei átalakították a közigazgatási rendszerünket. A hatalom kétpólusúvá vált. A központi szervek hatásköre lecsökkent, a helyiek szerepe pedig egyre nagyobb teret nyert. A beruházásokat mindinkább a helyi önkormányzatokra bízták. A kormány háttérbe szorult a lokális helytartókkal szemben. Ma már nem tudják olyan hatékonyan „leosztani” a szerepeket, mint ahogyan azt korábban megtehették.

A központból jövő befolyás első sorban attól függ, hogy melyik párt, milyen beleszólási joggal rendelkezik a kormányban és a parlamentben. Ilyen szempontból megfigyelhető az a lényeges különbség, amely elválasztja a román pártokat a magyar „érdekképviselettől”. Ha felsőbb utasítások alapján a narancssárgát kékre kell átfesteniük, a román pártok szolgalelkűen alávetik magukat ennek az ukáznak, hiszen jól tudják, hogy busásan megfizetik majd ezt nekik, sőt még marad is a pénzből „télire”. A tulipános szervezet azonban nem tud ilyen jól dirigálni. Az egyezségeik mindössze az aprópénzes haszonlesőknek, valamint a megzsarolt, korrupciógyanús személyeknek kedveznek. Az önkormányzati vezetőink tisztában vannak ezzel a helyzettel, és nem kötnek baloldali szövetségeket, csak akkor, ha garantáltan kapnak pénzt a „piros rózsák köztéri felfestésére”.

A román(iai) pártok homogenitása időben nem, de térben tettenérhető. A vezetőik döntését az éppen aktuális politikai konjunktúrának megfelelően vakon követik a tanácselnökök és a polgármesterek, bárhol az országban. A magyar politikusok esetében azonban nemcsak az számít, hogy éppen melyik párt van kormányon, hanem az is, hogy földrajzilag hol tevékenykednek. Számukra a Kárpátoktól délre eső területeken más szelek fújnak, mint Erdélyben. A kormányzati gyűléseken meghozott – számunkra kedvező – döntéseiket helyi szinten letagadják, a helyben hozott határozataikat pedig kormányrendelettel megtiltják. Kutyából lett szalonnává vált a képviseletünk, kutyaszalonnából pedig nem kérünk.

Share Button
Ennyien olvasták: 357

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.