Maros megyében az elnökválasztásokon a Florea-Iohannis-Dobre triumvirátus győzött. Annak ellenére, hogy a „családi fotóra” nem került fel egyetlen helyi magyar politikus sem, közösségünk voksainak a java részét mégis megszerezték maguknak. Hozzájárultunk Iohannis győzelméhez, de „hivatalosan” nem mi lettünk a győztesek. Ezzel a választási eredménnyel megerősödött a jobboldal felfele, valamint a baloldal lefele ívelő pályája. Persze, találunk olyan politikai szereplőket is ezen a hullámvasút-szerelvényen, akik mélyebbre már nem kerülhetnek.
Romániában parlamenti demokráciának nevezett népképviseleti rendszer működik. A Képviselőházból és a Szenátusból álló kétkamarás parlamentnek kell megerősítenie a miniszterelnököt, ennek az intézménynek kell meghoznia az országot érintő legfontosabb törvényhozói döntéseket is. A köztársasági elnök osztozik a végrehajtó hatalmon a kormánnyal, azonban igazi kormányzati feladata nincs és nem is irányíthatja a kormányt. Románia elnöke képviseli az országot bel- és külpolitikai szinten, őrködik az alkotmányosság fölött és közvetít a hatóságok, illetve az állam és a társadalom között. Ugyanakkor ellátja a hadsereg főparancsnoki, valamint a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnöki tisztségét is. A köztársasági elnök nevezi ki a nagyköveteket, és ő tesz jelöléseket a titkosszolgálatok igazgatói tisztségére is. Jelentős szerepe van a kormány megalakulásában, mivel ő nevezi meg a miniszterelnök-jelöltet. A törvényhozói mandátumok négy, az államfő mandátuma öt évre szól, ebből kifolyólag pedig nagy az esély arra, hogy eltérő politikai színezetű legyen a két hatalmi intézmény, amint az eddig is fennállt és most is bekövetkezett.
Ezeknek a részleteknek az ismeretében elmondható, hogy a most lezajlott választások „nem húzták ki a szociáldemokraták alól a bársonyszéket”, de javában megingatták azt. A korábban megszerzett parlamenti többségnek, valamint az „átigazolásoknak” köszönhetően nem forog kockán a kormány léte. Ugyanúgy a mi képviseletünket felvállaló alakulaté sem. Az államfői választásokon kinyilvánított népakarat azonban kétségbe vonja ezeknek a hitelességét, és bizonyítja a kormányzó pártok csökkenő népszerűségét. Úgy is mondhatnánk, hogy az előrejelzések számukra nem kedveznek. Megfelelő intézkedésekkel a folyamat megállítható vagy akár visszafordítható lenne, de erre az esély minimális.
Tekintettel arra, hogy a választásokon kinyilvánított opciónk ellenére politikusaink lemaradtak a kékhátterű csoportképekről, nem várhatunk sok jóra az elkövetkező időkben. Az óriásreklámok, molinók és bannerek nagyon sok pénzbe kerültek. Azok, akik az arcukat adták a mosolygós képekhez, nem tették ingyen. Minden gesztusért, támogatásért vagy tőrbecsalásért valakinek egyszer meg kell fizetnie. Győzött a népakarat, és egy óriási – jó értelemben vett – változás küszöbén állunk, de a kifizetetlen számlákat szintén nekünk kell majd törlesztenünk.
