Központ
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende
Borús
Hétfő
Borús
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Lépnünk kellene

Központ november 25, 2011 Vélemény

Ferenc_ZsomborLépnünk kellene

Mindig is tudtuk, hogy „le vagyunk maradva a nyugathoz képest”, és ennek egy újabb bizonyítékát élhetjük meg. A „nyugat”, a most felhozott szomorú példa erejéig, nem más, mint Magyarország. A rendszerváltás után évekig viszonylag nyugodt politikai hangulat uralkodott a mi térségünkben és „otthon”.

Mi több, a magyarországi jobb és baloldal szinte egyforma lelkesedéssel támogatta a határon kívüli magyarok ügyét. Aztán egyszer csak történt valami, és elszabadult a pokol. Az addig egyformán szimpatikus (vagy számunkra jelentéktelen) politikusok a hatalomért való küzdelemben egyik napról a másikra kétségbeesett, elvtelen eszközökkel harcoló „vérszomjas ragadozókká” váltak. A gazdasági vagy akár a művészeti értékek a politikai irányultság szerint lettek mérlegelve. A pakliba bekavarták a „határontúli kártyát” is, velünk ijesztgették a magyar választókat, és ez komoly indulatokat gerjesztett bennünk és az anyaországiakban. Felbukkantak olyan „baráti” társaságok, ahol tiltott a politizálás, miközben mi ahhoz szoktunk, hogy Erdélyben „demokrácia és szólásszabadság” van. Egyesek a „vendéglátói jog” alapján, mások az alkalmazói (hatalmi) pozícióból adódóan, sokakra rákényszerítették bizonyos ideológiák elfogadását, vagy másfajta vélemények – látszólagos – elhallgatását. Ilyenkor nagy megkönnyebbülést jelenthetett ama bizonyos köröknek az elhagyása (lásd megszabadulni az arrogáns, toleranciahiányos gyurcsány-imádóktól, vagy a libsi hablatytól), és az itthoni viszonylag nyugodt, feszültségmentes környezetben „felüdülni”.

Ez a jobb-bal feszültségkeltés napjainkban egyre nagyobb sikerrel tör be az erdélyi magyar közéletbe. Az egész valahol ott kezdődött, amikor érvényesülni kezdett az „aki nincs velünk, az ellenünk” féle hozzáállás. Az erdélyi magyarok által a bukaresti parlamenti képviselettel és a kormányzással megbízott „szövetség” a hatalmi pozíciókat csak a „saját” embereinek osztotta szét. Kialakult egy belső diktatúra, ahol „szabad emberek azt mondhatták, amit szabad.” Az alkalmatlan magyarokat kilökte magából a szervezet. Ez utóbbiak pedig külső szervezkedésbe kezdtek, saját intézményeket hoztak létre, és nem a román, hanem a magyar kormány támogatását szerezték meg. Az egyik félnek bukarestből „osztották” a kormányfő-helyettesi, miniszteri, államtitkári, prefektusi és egyéb hivatalnoki pozíciókat, a másiknak pedig a magyar állam által pénzelt területeken jutott hely (például az „állampolgársági irodákban”, a magyar támogatások kiosztásánál, stb.). A televíziók, a rádiók, az újságok és az internetes portálok a túléléshez szükséges anyagi támogatás reményében, szinte valamennyien elkötelezték magukat valamelyik félnek. Ma már alig találunk független sajtóorgánumot vagy független újságírót. Az irodalomban is felütötte a fejét ez a jelenség, és mindenki a saját íróját-költőjét támogatja. A színházakba is befolyt a politikai irányultság alapú elbírálás, de a képzőművészek és a zenészek is hasonlóan állást kell foglaljanak valamelyik hatalmi csoportosulás mellett. A polarizálódás a gazdaság szereplőit is teljesen áthatotta, hiszen nem kap megrendelést az, aki nem „valakinek a valakije”.

Ha valódi változást akarunk, ha közösségként akarunk megmaradni, akkor ideje lenne kilépnünk ebből a megalázó helyzetből, túllépnünk ezen a kicsinyes, rövidlátó gondolkodásmódon.

Share Button
Ennyien olvasták: 241

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.