Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Hózápor
Hétfő
Hózápor
Jórészt felhős
Kedd
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Levél a hegyeken túlról

Központ június 19, 2014 Vélemény

Levél a hegyeken túlról

Mintha nem is magyar ember fogalmazta volna meg azt a levelet, hanem valamelyik, a hegyeken túlról származó bértollnokuk. Akinek a legfőbb dolga az, hogy elijessze a kérdésfeltevőt, hogy lerázza az illetlen betolakodót, hogy tisztára mossa a szennyest, a takargatnivalót. Egy olyan dörzsölt hangnemű irománnyal, amely mindössze öntömjénező üres szólamok, tartalom nélküli ígéretek, valamint lekezelő rendreutasítások sora. Akár számonkérésnek is nevezhetnénk a szövetségi elnöknek címzett, hat kérdésből álló levelet, de a válaszadó szervnek vagy személynek, enyhén szólva is, egy sokkal együtt érzőbb válasszal kellett volna ezt nyugtáznia. Nem úgy, mintha az ellenfél táborához tartozna.

 

Azt írja a tisztelt viszontfeladó, hogy a szervezete „nem áll el az autonómiától”. De hol találjuk meg annak a jelét, hogy kiállna mellette? „A miniszterelnöknek nincs olyan eljárásbeli kötelezettsége, hogy a kiküldött leveleiről minden egyes esetben (akár a magyarokra vonatkozó kérdésekben) a koalíciós partnereivel egyeztessen.” Hát miért nem foglalták ezt a koalíciós megállapodásba? Ott csak a zsíros koncról egyeztettek? Ki kényszerítette őket ebbe a gyalázatos hatalmi szövetségbe?

„A nehezebben megvalósítható pontok között van az autonómia is, amellyel szemben még mindig jelentős az ellenállás.” A kérdés az, hogy honnan jön ez az ellenállás, a román honfitársaktól vagy a hatalomra vágyó politikusaiktól? Amennyiben a többségi nemzetre gondoltak, miért nem folytattak egy hatékony felvilágosító kampányt a román sajtóban és a közösségi hálókon? Az eltékozolt pártpénzekből nyugodtan hirdethették volna az autonómia által, a lakosság többsége számára nyújtott előnyöket, valamint azt a tényt, hogy nem vonja maga után az adott földrajzi területnek az országtól való elszakadását. De ők fontosabbnak tartották a tulipános hirdetéseikkel való kampányolást. Most pedig a nyakukon lóg ez a fránya ellenállás. Ha viszont a saját közösségükön belüli fellépésekre gondoltak, akkor illene legközelebb a képviselőiket jobban kirostálniuk. Mindenkinek lehetnek egyéni vagy kisebb csoporthoz fűződő érdekei, de ezeknek a személyeknek máshol lenne a helyük, nem a közéletben.

„Nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely az autonómiát bármely aláíró és ratifikáló állam részére kötelező módon, jogi erővel, szankciókat rögzítve előírja.” El kellene döntenie a tisztelt levélírónak, hogy velünk tart-e, vagy a medvével, hiszen mi is tudjuk, hogy kifürkészhetetlenek a politikai egyezségek útjai, de azért mégiscsak kevés, hogy az „erős képviselettől” mindössze egy ilyen szánalmas magyarázkodásra futotta. Így is lehet a hatalmat gyakorolni, de nem érdemes. Köszönjük a felvilágosítást, de nem erről szólt a választói megbízatás!

„A régiók átszervezésénél (…) a jelenlegi koalíciós megállapodás is tartalmazza azt a kitétet, hogy az RMDSZ beleegyezése nélkül ebben az ügyben nem születhet döntés.” Ennél hiteltelenebb kijelentést nem is tehettek volna, hiszen eddig is a beleszólás jelentéktelen súlyára és a kormányzati szerepvállalás ideiglenességére hivatkoztak. A számtalan hétköznapi példa is ezt bizonyítja. Ha majd sor kerül arra a bizonyos döntésre, akkor felfüggesztik a koalíciós megállapodásukat egy kis időre, utána pedig mindent folytatnak tovább, mintha mi sem történt volna.

Ha a tisztelt politikusaink számára ezek az egyoldalú gesztusok jelentik az „össztársadalmi párbeszédet”, akkor jobb, ha más szakma után néznek, azonnal lemondanak.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 140

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.