Amint elkezdődtek a marosvásárhelyi előválasztás előkészületei, a lehető legrövidebb időn belül felszínre kerültek azok a törésvonalak, amelyek közösségünket átszelik. A korábbi tapasztalatoknak megfelelően, azon nyomban repedezni is kezdett a magyar „választói tömb”. Kiderült, hogy mennyire törékeny az a körülbelül hatvanezres közösség, amelyet a hatóságok már évek óta másodrangú kisebbségi csoportként kezelnek. Az olyan alapvető differenciálódási szempontok mellett, mint az életkor, az anyagi helyzet, az iskolázottság, vagy a lelki beállítottság, még számos szubjektív tényezővel kell számolnunk. Ezek valamennyien meghatározzák egy jelölt szimpátiahányadosát, illetve az összefogásra buzdító képességét. Az eddig felmerülő „előválasztási vitákból” arra a következtetésre juthatunk, hogy az a jelölt számíthat a legtöbb szavazatra, aki nem a „legtörékenyebb” pontjaiban érinti az egységre ítélt közösséget.
Ilyen törékeny pont például a több mint huszonöt éves múlttal, valamint számos korrupciós botránnyal meggyengített politikai alakulathoz való szoros kötődés. Hiábavaló a jó bukaresti kapcsolatrendszer, vagy az oly nagyra becsült önkormányzati tapasztalat, ha ezek az „érdemek” a választók egy részében a megalkuvást és az önfeladást jelentik. Ugyanebben a helyzetben van a kis lépések politikáját felvállaló, mérsékelt álláspontot képviselő jelölt is, hiszen ez a stratégia a napjainkban éli meg a sorozatos csődjét, az ingatlan-visszaszolgáltatásokért meghurcolt képviselő ügyétől, a MOGYE intézményi autonómiájának a diszkriminatív értelmezésén át, a törvény által szavatolt utcanévtáblák miatt kirobbant feszültségig. Ezek a fejlemények mind a mérsékelt politizálás csődjét jelentik, de mégsem nyújtanak kellő érvet a veszélyes társadalmi feszültségekhez.
Egy másik „vízválasztó” szempont a jobb- vagy a baloldal iránti elkötelezettség. Mindannyian rendelkezünk olyan közéleti alapismeretekkel, amelyek meghatározzák a világnézetünket. Az ukrán háború kapcsán mindenkiben felmerült a kérdés, hogy az oroszok, vagy az ukránok pártján áll-e. Magyarország egyértelmű oroszbarát megnyilvánulásai, valamint Románia szoros euroatlanti kapcsolatai egy képzeletbeli határvonalat húznak a magyar közösségen keresztül. Ugyanúgy meghatározó a különböző pártok és jelöltek esetében a Bukarest, illetve a Budapest központú politizálás, a hatalom vagy az ellenzék melletti kiállás, az autonómia iránti elkötelezettség, valamint a funkcióra való alkalmasság. A fent említett „stratégiai” tényezők mellett szintén fotosnak tűnik a jelöltek vallási, világnézeti hovatartozása. Ez utóbbi jelenség vizsgálata, magyarázata, értelmezése külön tanulmány után kiált.
A választók a racionális, logikus döntések helyett sok esetben szubjektíven cselekednek. A jelöltek kiválasztását végző szervezeteknek az összes számottevő szemponttal számolniuk kellene. Nincs olyan jelölt, aki minden téren mindenkinek megfelelne, de olyant kell kiválasztaniuk, aki legfennebb a másod- vagy harmadrangú törésvonalak mentén osztja meg a közösséget.
