Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Majálisok ideje – langyos sör mellé nyers miccs

Központ május 2, 2013 Vélemény

Ferenc ZsomborMajálisok ideje – langyos sör mellé nyers miccs

A piacgazdaság egyik legfontosabb eszköze, a marketing csak akkor tud látványos eredményeket felmutatni egy vállalat életében, amennyiben a gyártott vagy forgalmazott termékek, jó ár mellett, kiváló minőséggel rendelkeznek, vagyis ha piacképes portékát kell eladni. Ellenkező esetben hiábavaló a sok reklám, szórólap és dobverés, nem növelhető a bevétel. A vevők szándékos megtévesztése mellett talán még elérhető egy-egy ideiglenes pénzügyi fellángolás, de hosszútávon ezek csak a visszaesést és a végleges bukást eredményezhetik.

 

A politikában hasonló a helyzet. A pártok kínálatát – amely egyértelműen a bennfentesek meggazdagodását tartja szem előtt – olyan szép köntösbe csomagolva árulják a választások idején, amely éppen megfelel a célra, hogy a korábbi ciklusok kudarcait elfeledtesse a szavazókkal, és hozza az elvárt eredményeket. A négyéves kormányzói tevékenységért általában egy szintén négy éves ellenzéki böjttel kell megfizetniük a politikusoknak, de az is előfordulhat, hogy a pártjuk megsemmisülésével, esetleg elvtársaik törvény előtti elmarasztalásával „adóznak” a korábbi bőséges nyereségért.

Az RMDSZ politikusai egy olyan kiváltságos „érdekképviseleti” státusszal rendelkeznek, amely megóvta őket az általános „politikai piacgazdaság” kegyetlen szabályaitól, és egy kevésbé ingadozó szavazati arányt biztosított számukra. Attól függetlenül, hogy kormányon voltak, vagy éppen ellenzékben, hogy jó eredményeket értek el, vagy akár „veszteségeket”, az erdélyi magyar választók mindvégig mellettük álltak. Akadtak ugyan elvétve kisebb, helyi „ellenzéki” sikerek, de összességében sem az MPP, sem az EMNP nem tudta az RMDSZ monopolhelyzetét megtörni. Marosvásárhelyen pedig az egyértelmű RMDSZ-dominancia vált jellemzővé.

A városi szervezet tisztújítását követően, úgy tűnik, javulófélben van a marketingosztály teljesítménye. Mintha eredményesebben használnák fel a rendelkezésre álló kommunikációs eszközöket, eljuttatják a párt üzenetét a választókhoz, illetve megmagyarázzák és elfogadhatóbbá teszik a kudarcaikat. Így születtek meg azok a „felháborodásuknak hangot adó”, illetve az „aggodalmukat kifejező” nyilatkozatok, amelyek – a legtöbb esetben – a politikai partnereiknek szánt üres szólamokból álltak, magyarázatként a politikai tehetetlenségükre. Ugyanakkor a választók megkérdezése nélkül születtek azok a háttéralkuk, amelyeknek nem ismerjük az értelmét, nem érezzük a hatását, és nem látjuk a pozitív következményét. Ennek ellenére, a „marketingosztály” jóvoltából részt vehetünk egy miccsillatú majálison, ahol a felhőtlen „jókedv” közepette nem marad hely a „kényelmetlen” kérdések megfogalmazására, és tovább folytatódhat a mosoly-diplomácia. Hiábavalónak bizonyulhat a piackutatásban bevezetett felújítás, amennyiben a „termelési osztályon”, vagyis a valódi politizálás területén nem áll be semmiféle változás. Marad a régi RMDSZ, a langyos sörrel és a nyers miccsel.

Share Button
Ennyien olvasták: 157

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.