Ferenc Zsombor
Vélemény

Melyik nép pártja?

Ferenc ZsomborMelyik nép pártja?

Az események kronológiája oda vezethető vissza, hogy az RMDSZ-ben egyre fokozódó belső harcok következtében, a legutóbbi választásokat megelőzően a királyhágómelléki református püspök és a székelyudvarhelyi polgármester, társaival együtt létrehozták az MPP-t. Mivel „a két dudás nem fért meg egy csárdában”, ebből a szervezetből is kivált egy csoport a püspök úr vezérletével, aki – horribile dictu – időközben az RMDSZ színeiben képviselői mandátumot szerzett az Európai Parlamentben.

Ez a „kiváló” csoport létrehozta az EMNT-t, amely szintén „az erdélyi magyar nemzeti közösség jogainak és érdekeinek védelmezését” tűzte ki céljául. A máig húzódó eseménysor legutóbbi mozzanataként az EMNT létrehozta az EMNP-t, ezt a vadonatúj politikai pártot.

Ezeknek a fejleményeknek sokkal kisebb lenne a jelentőségük számunkra, ha mi a Székelyföld szívében, vagy esetleg a szórványvidéken élnénk, illetve ha a jelenleginél sokkal nagyobb vagy sokkal kisebb lenne Marosvásárhely magyar lakosainak az aránya.

Mivel azonban itt továbbra is kiélezett a helyzet, mindenki fokozott figyelemmel kíséri a politikai változásokat. Az esélyeink megszerzésének az alapfeltétele a pártok közötti összefogás, de legalább annyira fontos az említett alakulatok aktív közéleti jelenléte, vagyis a választók mozgósítása is. Ha már így alakult a helyzet, hogy nem egy, hanem három párt verseng a megfogyatkozott erdélyi magyarság szavazataiért (remélhetőleg a választásokig létrejön a megegyezés), elvárnánk, hogy minél jobb „érdekképviseletet” biztosítsanak nekünk.

Ehhez képest, ha megvizsgáljuk a származék-alakulatok eddigi tevékenységét, sajnos nem mondhatunk túl sok jót. Az MPP korábban sem volt erős Marosvásárhelyen, de a szétválás nyomán gyakorlatilag csak egy-két személy maradt a szervezetben, akiknek a villanyoltás hálátlan feladata jutott.

Az EMNP egyelőre össze van mosódva az EMNT-vel és a Demokrácia Központtal, emiatt aztán úgy tűnik, hogy van mögöttük néhány támogató (pontosabban fizetett alkalmazott), akik a bázisát képezik a szervezet(ek)nek. Ennek ellenére, ha utánanézünk, milyen tevékenységgel büszkélkedhet az EMNP jogelődje, a marosvásárhelyi EMNT, szinte semmiről sem számolhatunk be. Ha az RMDSZ-nél jobb akar lenni, miért nem áll ki azokért a célokért, amelyeket nem tudott elérni a kormánypárt? Miért nem nyújtanak például ügyvédi tanácsadást a „népnek”, talán nincs egyetlen jogász szakemberük sem?

Miért nem hallatják hangjukat az RMDSZ által „tolerált” vegyipari kombinát bezárásáért? Miért nem szerveznek kerékpáros felvonulásokat, sporteseményeket, majálisokat, vagy más közösségformáló rendezvényeket?

A tevékenységük csak a Demokrácia Központokban megtartott sajtótájékoztatókban, és a polgármester-választás körüli nyilatkozatháborúkban merül ki? Megértjük, hogy a pártkatonákat a vezetőség irányítja, amikor fontos dolgokról van szó ( nem mellékes: egy vásárhelyi lélek sem szerepel az országos vezérkarban), de nem kellene ennyire visszafogottnak lenni, amikor valós eredményekre van szükségünk. A konkrétumok hiányában, amennyiben meg lesz adva a választás lehetősége, nem alapozhatják az EMNP jövőjét az RMDSZ-ből kiábrándulók „ellenszavazatára”.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.