Központ
2017. szeptember 20. szerda, Friderika
Zivatar
Ma
Zivatar
Eső
Holnap
Eső
Jórészt felhős
Péntek
Jórészt felhős

Merénylet Münchenben

Szentgyörgyi László július 28, 2016 Vélemény

MONDOM A MAGUNKÉT

Politikailag megdöbbentően korrekt, azaz: píszí következtetésre jutottak a hatóságok a müncheni merénylet körülményeinek kivizsgálása után. A nyomozás alapján egyértelmű – legalábbis a vizsgálódó hatóságok számára –, hogy a múlt péntek este történt müncheni lövöldözésnek egyetlen elkövetője volt, és az ügynek „egyáltalán nincs köze a menekültek témájához” – közölte szombaton a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője. 

A 18 éves merénylő azért vérengzett – állítják a szakértők –, hogy megbosszulja az iskolai bántalmazásokat, ti. osztálytársai folyamatosan cikizték. A fiú végtelenül magányos volt, nem voltak barátai, a számítógépes játékok megszállottja volt. Feltörte egy lány Facebook-fiókját, ott hívta ingyen McDonald’s-os ebédre a lány barátait. Egy félautomata fegyverrel módszeresen kivégezte a fiatalokat. Kilenc embert ölt meg, a legfiatalabb 13 éves volt. Egy magyar, 15 éves fiú is életét vesztette. Három sebesült még életveszélyben van.

Az Ali gyerek – ne feledjük: még csak 18 esztendős volt – az illegálisan tartott fegyverrel és 300 tölténnyel felfegyverkezve kezdett lövöldözni az általa a plázába csábított fiatalokra, pontosabban: gyerekekre. Hogy honnan és hogyan sikerült mindezt beszereznie, milyen kapcsolatok révén, arról nem szól semmit a szakértői jelentés. Arra viszont kitér, hogy a szerencsétlen szobájában találtak egyebek mellett számos ámokfutásról szóló újságcikket és egy könyvet, amelynek az a címe, hogy Ámokfutás fejben – miért gyilkolnak az iskolások.

Ezzel szemben a lényeg mégiscsak az, hogy kilenc embert agyonlőtt, majd elmenekült. Miközben tüzeltek rá a rendőrök – mintegy 2300 fegyverest mozgósítottak –, de a boncolási jegyzőkönyv alapján nem sebesítették meg. Holttestére egy közeli mellékutcában találtak rá két és fél órával a lövöldözés után. Állítólag öngyilkos lett. Ha a kölni szilveszteri zaklatást tekintjük, egy félév, s már tisztábban látunk…

Igen gyanúsan viselkedett Angela Merkel kancellár is, aki jóval az orosz és a francia elnök után szólalt meg, s akkor is csupán egy eléje tolt, írott szöveget olvasott fel. Aztán amikor a vizsgálódó szerveknek végre sikerült kideríteniük, hogy az eset nem hozható összefüggésbe a migrációval – vajon hihetünk nekik? –, Horst Seehoffer tartományi kormányfő is a nyilvánosság elé lépett, s egyebek mellett Angela Merkel kancellárnak is köszönetet mondott a szövetségi hatóságok együttműködéséért. Mintha minden csak ezért történt volna…

Share Button
Ennyien olvasták: 379

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.