Központ
2018. február 22. csütörtök, Gerzson

Mikó Imre és a civilek

Központ június 20, 2013 Vélemény

Ferenc ZsomborMikó Imre és a civilek

A címben szereplő jogász, író, műfordító, politikus, erdélyi polihisztor nevét viseli az RMDSZ által februárban elindított „jogvédelmi szolgálat”. Ez egy olyan érdekképviseleti tevékenység, amely eddig is a Szövetség hatáskörébe tartozott, de amelyről ezidáig megfeledkeztek a hatalom gyakorlásával elfoglalt képviselőink. Hiábavalónak bizonyult a szenátori, parlamenti és önkormányzati irodák munkája, mert az csak pénzfaló látszattevékenységként hatott a minket, magyarokat nap mint nap érintő diszkriminatív intézkedésekkel szemben.

A jól kifundált marketingfogás, hogy éppen Mikó Imréről nevezzék el az addig is elvárt, de folyamatosan elmulasztott „szolgálatot”, önmagában nem jelent semmilyen kivetnivalót az erdélyi magyar közösség számára. Érthető az RMDSZ névválasztási stratégiája, amelyben a Széchenyi-terv mintájára a múltunk nagyjait, Kós Károlyt, Bernády Györgyöt és Mikó Imrét hívták segítségül a gyenge politikai eredményeik elhantolására. A probléma akkor jelentkezett, amikor a fent említett történelmi személyiségek nevét az erdélyi magyarokhoz méltatlan tartalmú vagy minőségű rendezvényekkel és tevékenységekkel társították. Ilyenkor joggal merült fel a gyalázás gyanúja.

Marosvásárhelyen egyre többen és egyre gyakrabban ébrednek rá a kisebbségi, nyelvi kihágásokra. A legalapvetőbb jogainkat sem engedik érvényesíteni azok az RMDSZ által is támogatott városi testületek, amelyek a minket érintő megalázó, diszkriminatív állapotok feloldása helyett a többségi nemzettel létrehozott „jó baráti viszony” ápolását tartják szem előtt. A munkájuk során nem a magyarok jogainak az érvényesítését, hanem a román lakosok érzékenységi küszöbének a megóvását részesítik előnyben, „a kisebbségnek legyen kisebb az érzékenysége is” elv alapján. Mi több, túlzottnak és kerülendőnek tartják azokat a kezdeményezéseket, amelyek a hatalmi visszaélésekre fordítják a közvélemény figyelmét, és elhatárolódnak azoktól.

Ebben a feszült politikai légkörben kapóra jöhetne az RMDSZ „mikóimrésített” szolgálata, amely a jog hatékony eszközeivel idejében elfojtaná azt a propaganda-hadjáratot, amely a nacionalizmus olcsó trükkjeivel befolyásolja a közvéleményt. Egy olyan szakmai csoportosulás, amely nem csak a politikai marketinget, hanem a jogszolgálatot is fontosnak tartja. Amely hatékony fellépést biztosít a törvények és a nemzetközi egyezségek által garantált kisebbségi jogok érvényesítésében, gondolok itt a közintézményeken belüli teljes körű kétnyelvűségre, illetve a magyar nyelvű orvosképzésre. Ennek ellenére az RMDSZ és híres jogszolgálata csúfosan leszerepelt az említett konfliktusok kezelésében. Nem dolgozták ki az akcióik részleteit, nem készültek fel a várható ellentámadásokra, tanácstalanul álltak az alaptalannak bizonyuló vádakkal szemben. Ezalatt pedig lenézően kezelték azokat, akik a lelkes munkájuk által olyan „egyszemélyes” civil szervezeteket működtettek, amelyek által rápipáltak a számottevő állami támogatással rendelkező érdekvédelmi szervezetre. Az eddigiek alapján elmondhatjuk, hogy a nagydobra vert jogszolgálatuk nem méltó Mikó Imréhez.

Share Button
Ennyien olvasták: 215

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.