Központ
2018. november 20. kedd, Jolán

Mintha itt se lennénk – Még mindig az egyetem-ügyről

Szentgyörgyi László november 9, 2018 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Megállíthatatlannak látszik a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés felszámolásának folyamata. A helyzet jelenlegi állása szerint hiába az oktatási törvény által biztosított jog – legalábbis ama három intézmény esetében, amelyre a multikulturális díszt aggatta a jogalkotó –, ha valakik – természetesen jelentős politikai és egyéb természetű támasszal a hátuk mögött – másként akarják. Márpedig itt és most kifejezetten ilyen helyzettel van dolgunk. Amikor is a „valakik” akaratuk mindenáron való érvényesítését a törvény betartásánál is előrébb valónak tartják. Miközben az egyetemi autonómia hamis érvére hivatkozva egy kormány akaratával is dacolni képesek. Mi több: a történet végül nem a törvényszegők megbüntetésével, hanem a kormány bukásával zárult. Mivel magyarázható mindez, ha nem az utóbbi időben sokat emlegetett háttérhatalom létezésével?

Ahogyan haladt előre – mára már kész, visszafordíthatatlan ténnyé válva – az egyetemegyesítés, lassan a magyar érintettek, elsősorban az intézmény oktatói is mintha rádöbbentek volna a valóságra: a jelenlegi, s még inkább a jövőbeni állapotok szerint ők csak mellékszereplők, másodhegedűsök, megtűrt páriák lesznek, lehetnek az intézményben. Amolyan díszmagyarok, akikre szükség esetén – elsősorban olyankor, amikor a multikulti létét, illetve a magyarok egyenjogúságát kell bizonyítani –, mint holmi kirakatbábúkra, mutogathatnak majd az egyetem urai. Akiknek azonban jelentős befolyásuk nem lehet majd az egyetem életében. Hát ilyenkor aztán egyéni vérmérséklete, emberi tartása függvényében ki-ki másként és másként reagál a helyzetre. Vannak, akik karjukat széttárva jelzik tehetetlenségüket, beletörődésüket, mások mintha még mindig – a „a remény hal meg utoljára” mintájára – valami csodában bíznának. Aztán vannak olyanok is, akik – a nyilvánvaló rossz lelkiismeret hatására – hárítanak, természetesen másra mutogatva.

Mielőtt ismételten nyegleséggel vádolnának, sietek leszögezni: nem tartom magam a téma szakértőjének, még bennfentesnek mondható információk illetéktelen birtokosa sem vagyok, tájékozottságom – ha annak lehet nevezni – kizárólag a sajtóból szerzett információkon alapul, de számomra annyi a pálya széléről is világos: ezt a csatát elveszítettük. Nem állítom, hogy kizárólag a magyar egyetemi vezetők által választott harcmodor, a passzív ellenállás – sokak szerint a konfliktus kényszeres kerülése – vezetett ide, de biztosan közrejátszott abban, hogy ide jutottunk. A karakteresebb kiállás, a hangosabb tiltakozás, az aktívabb ellenállás, ha nem is akadályozhatta volna meg a vereséget, de legalább azt az érzést sugallhatta volna kifelé is, hogy nem önként, gyávaságból, mögöttes számításból fakadóan adtuk fel. Mert magyarázhatják bárhogyan is a bizonyítványt az „illetékesek”, sokak számára, sajnos, ez a sztori olvasata. Ezért is illetné inkább elismerés – a fumigáló megjegyzések helyett – a RMOGYKE szélmalomharcát.

Ami a legszomorúbb a történetben: mondjon bárki bármit, az egész úgy esett meg velünk, mintha itt se lennénk. És ez a jövőre nézvést semmi jót nem ígér. Véleményem szerint.

Share Button
Ennyien olvasták: 711

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.