Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Eső
Kedd
Eső
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Mondd meg, kinek állítanál szobrot, megmondom, ki vagy!

Központ december 5, 2013 Vélemény

LaciokMORGÓ

Mondd meg, kinek állítanál szobrot, megmondom, ki vagy!

Marosvásárhely önkormányzati képviselőtestülete elhalasztotta a Decebal-szobor felállítására vonatkozó határozattervezet megvitatását, a döntést későbbi időpontra napolták el. Mint ismeretes, a dák király büsztjét állítólag egy marosvásárhelyi kulturális egyesület ajándékaként helyeznék ki, a városháza elképzelése szerint a Bodoni és a Dózsa György utak kereszteződésénél. A szándék a magyar lakosság nemtetszését váltotta ki, beleértve egyes RMDSZ-es köröket is, ahol sokan vitatták az elképzelést. Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója például – egyébként teljesen helyesen – azt kifogásolta, hogy versenypályázat és egyéb szakértői bizottsági jóváhagyás nélkül állítanának szobrot a városban. Az eset precedenst teremtene – érvelt tovább Soós –, s nem tudni, a szobor­állítók és az úgynevezett ajándékozók hol állnának meg ilyen irányú igyekezetükben.

Tagadhatatlan: a szoborállításra vonatkozó hivatalos eljárást be kell tartani, sőt: tartatni, ezen túl azonban, ha jól meggondoljuk, fölösleges minden aggályoskodás, akadékoskodás. Normális körülmények között, azaz működő demokráciákban minden közösség maga dönti, döntheti el, kinek, mely történelmi személyiségnek állít szobrot. Ha jól tudom, Vásárhely önkormányzati képviselőtestületében érvényben van egy hallgatólagos, de a rendszerváltás óta kölcsönösen tiszteletben tartott egyezség a két oldal – román és magyar – között a szoborállításokra vonatkozóan, amely gyakorlat szerint mindig párban határoznak hasonló ügyekben. S ami a legfontosabb, az illető közösségre bízzák, kit tisztel meg ekképpen. Az emlékezetes Gusa-ügy volt az egyetlen kivétel, de akkor a másik fél – a polgármester ígérete szerint eljárva – végül meghátrált, bizonyítván, hogy tartja magát az egyezséghez. Ezek szerint eddig működött a dolog, kár lenne most felrúgni…

Mindazonáltal igencsak árulkodó egy közösség lelki-szellemi állapotáról, hogy kinek, kiknek állít vagy állítana szobrot.  

Share Button
Ennyien olvasták: 144

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.