Központ
2017. december 14. csütörtök, Szilárda
Eső
Csütörtök
Eső
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Borús
Szombat
Borús

Nem fogni be pörös szánkat

Központ június 20, 2012 Vélemény

Ferenc ZsomborNem fogni be pörös szánkat

Nincs szükség magasröptű hatástanulmányok elvégzésére ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyire rossz helyzetbe került az erdélyi magyarság. Alig maradtak mára olyan értékeink, amelyeket ne árnyékoltak volna be a politikai csatározások. Áruba bocsátották az erdélyi magyarságot, üzletet kötöttek a szavazataink ellenében, alpári szintre vitték a közösségünk becsületét. Az RMDSZ megint győztesnek nyilvánította ki önmagát, tovább erősítette a manipulatív kommunikációs stratégiáját, és magasfokú arcátlansággal egy újabb hatalmi koalíció megkötését is napirendre tűzte. Mindezt azzal az alakulattal, amely eddig csak a magyarellenes rendelkezéseiről vált híressé határon innen és túl. Hát mondják meg nekünk is, minek kell ágyba bújni az ellenséggel?

Mikor gyógyulnak már végre ki a magyarság vezetői ebből a beteges hatalomvágyból? A háttéregyezkedések semlegesítik az érdekképviseletünk erejét. Mi értelme van ennek a „fontos” párttevékenységnek, ha eközben mi olyan feltételek között élünk, mintha nem is létezne érdekképviseletünk?

Nincs akitől támogatásra számíthatnánk, pedig mi egy demokratikus jogállam polgárai vagyunk, akiket megilletnek a törvények által biztosított jogok. Nagyjából mára már ráébredtek az érintettek, hogy a jogaink biztosítását néha törvényszéki úton lehet csak elérni, de általában itt is a bírók szubjektív, pontosabban ellenséges elbírálásának vagyunk kitéve. Sajnos jogos a bizalmatlanságunk a román igazságszolgáltatással szemben. Sőt, hiába hallunk számtalan olyan esetről, amikor az Európai Fellebbviteli Bíróságon igazat adnak egy-egy kétségbeesett hazánkfiának, és még meg is büntetik a román államot emiatt, az erdélyi magyarok nem élnek ezzel a jogukkal sem. Persze, ki is támogatná őket ebben a harcban, ha mindig a hatalom oldalán áll a „pártunk”? A bírók és a hatalom kiszolgálói is csak gyarló emberek, akiket felelősségre lehet, kell vonni, ha tévednek.

A választók nagy többsége hétköznapi ember, akinek nem az a fontos, hogy mennyit osztja a semmit egy politikus, hanem hogy milyen eredményeket ér el. Mi értelme van a Frunda-féle „európai gondolkodásnak”, ha sem ő, sem az „ügyvédbojtárjai” nem vállalnak fel a közösségünkkel, vagy ennek tagjaival kapcsolatos ügyeket, önkéntesen vagy a párt anyagi támogatása mellett? Most kell elkezdeni a „kampányt”, nem négy év múlva! Olyan nehéz rájönni, hogy a jogaink betartását kellene – jobb híján – peres úton kiharcolni? Nincs mit várni az újabb alantas egyezségek megkötésére, lépni kell például a kormánnyal és a törvényszékkel szemben a MOGYE-ügyben (miért halasztanak ilyen későre egy ennyire fontos ügyet, és ha mégis van erre jogi magyarázat, akkor a kormányt kell felelősségre vonni, amiért meghagyta ezt a joghézagot a bírónak), az önkormányzattal szemben (egyéni és kollektív felelősségrevonással) az iskola-névadással kapcsolatosan vagy a melegvíz-megvonása miatt, és még számtalan ügyben. Perelni kell az államot, az önkormányzatot és a törvényszéket. A román államra vagy a közalkalmazottakra kirótt büntetések, a következetes perhadjáratok (nagy hangsúlyt fektetve az Európai Fellebbviteli Bíróságra), nagyobb eredményt hozhatnának, mint akárhány kormányzati ciklus és hatalmi lepaktálás. Ez lenne a dolguk a pártpolitikusainknak, semmi egyéb.


Share Button
Ennyien olvasták: 239

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.