Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Nem jött össze

Központ május 23, 2013 Vélemény

Ferenc ZsomborNem jött össze

Mostanában egyre gyakrabban elmondhatják az RMDSZ helyi vezetői az alpolgármesteri székből távozó tanácsosuk szállóigéjét, amellyel előre megmagyarázta a majdnem egy évig tartó politikai vesszőfutásának a kudarcát: „sajnálom, nem jött össze”. Nem sikerült egy olyan embert kinevezniük, aki méltó módon helyt állt volna a közéleti megmérettetésben, akivel bátran büszkélkedhetett volna a város magyar lakossága, és aki eséllyel indulhatott volna a polgármesteri székért a következő választásokon. Eltékozoltak egy nagyon fontos évet abból a négyből, amelynek minden percét a leendő polgármesterjelölt „bejáratására” kellett volna felhasználniuk. Ugyanakkor továbbra is kirekesztve tartották a korábbi alpolgármestert, aki „tanácsadói” szerepét megőrizve, ha tetszik, ha nem, a magyar lakosság szempontjából továbbra is a város egyik meghatározó politikai tényezője maradt. Emellett kisöpörték a helyi RMDSZ-ből azokat a személyeket, akik nem úgy járták a táncot, ahogy azt nekik a „zenészek” húzták, és egy antidemokratikusnak nevezhető kirekesztő közgyűléssel új rendet teremtettek Vásárhelyen. Nem tudták még a demokrácia látszatát sem fenntartani, pedig ez illett volna egy magát demokratának nevező szövetséghez.  

Emellett az RMDSZ tanácsosai mindenféle koalícióba keveredtek. A helyi költségvetés megszavazásánál például kéz a kézben voltak a demokrata-liberális kollegáikkal, de a Sapientia-EMTE rektora által is létfontosságúnak tartott Digitális Város-projekt esetében már a bojkott eszközeivel éltek, és egy „saját nevelésű”, politikailag elkötelezett ügyvédet is bevetettek annak a határozatnak a megsemmisítésére, amelyet a költségvetés megszavazásakor még partnerként támogatott tanácsos kollégáik hoztak meg. Arról persze nem kapott semmiféle tájékoztatást a választóközönség, hogy az RMDSZ megvilágosult tanácsosai milyen információk birtokában jutottak erre a váratlan következtetésre. Mintha nem is Vásárhely közpénzeiről, nem az egész várost érintő beruházásról lenne szó, hanem valamilyen „magánbizniszről”. Ezenkívül az általános gazdasági-politikai kérdésekben megmutatkozó képlékenység mellett, még a kisebbségi jogok területén „sem jött össze” az egyértelmű, összehangolt politikai fellépés. Ehelyett megalkuvó módon elnézést kérünk a többségi nemzettől, sőt önként lemondunk törvény által biztosított nyelvi jogaink érvényesítéséről, a „gettósításunkról”, azt sugallva ezáltal, hogy jó az nekünk, ha meghasonult, derékbetört, hitevesztett közösséggé válunk. Pedig nemzetiségtől függetlenül, valamennyiünk érdeke az lenne, hogy ebben a városban (is) mindenki egyformán jól érezze magát.

Egy ilyen szánalmas leltár alapján feltehetjük választott képviselőinknek a kérdést: hol érhető tetten tevékenységükben a szavahihetőség, a politikai következetesség, a választóikkal szembeni megbízható partneri viszony? Hogyan lehet a magyar közösség sorsát egy ilyen, önmagával is ellentmondó, önfeladó politikai stratégiára felépíteni?


Share Button
Ennyien olvasták: 175

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.