Olcsó dumaszínház
Az érdekvédelmi szövetség legnagyobb problémája abból adódik, hogy alig létezik civil-közéleti tevékenysége. A szervezet vezetői és aktív tagjai szinte kizárólag a politikai hatalom gyakorlásával vannak elfoglalva. A zsíros gallérú, izzadtságszagú gyűlésekkel, a sajtómanipulációval, a semmitmondó tárgyalásokkal, a fölösleges jövés-menéssel. A számunkra jelentéktelen, de a nagyratörő buzgómócsingoknak életbevágóan fontos pozíciókkal, a sajtónak jól eladható jelöltállításokkal, a gusztustalan pöffeszkedéssel. A láthatatlan, de érezhető háttéralkukkal, a kétbanis állami megrendelésekkel, az azonnali haszonnal. Mindenkinek vaj van a fején, elkötelezte magát a párt „öregjeinek” vagy valamelyik „udvari vállalkozójának”, senki sem szólalhat meg a saját hangján. Mindenkit vezényelnek, távirányítanak, rövid pórázon tartanak. A szabad szájúaknak pedig nincs keresnivalójuk abban a „magas rangú” diplomáciai közegben, amelyet többek között a Román Parlament, a Kormány, az Elnöki Hivatal és az Alkotmánybíróság tart állandó „rettegésben”. Még ide sem kerülhetett be normál erdélyi magyar, aki tiszta lappal, rokoni szálak és „táskahordozói” múlt nélkül közéleti munkára adta volna a fejét. Persze jutott hely neki bőven az önkéntesek sorában, a bólogatók kórusában, a „lúzerek” társaságában.
Ilyen körülmények között érthető, hogy az erdélyi magyar politikusok nem képesek konkrét értelemben vett érdekképviseleti munkát folytatni. Nem tudják a feladataikat elvégezni, a kortesbeszédeiket a tetteikkel összehangolni és egy célratörő stratégiát követni. El kell fogadnunk, hogy a nagy megfelelési kényszer hatása alatt eltorzul az optikájuk, előáll a „tudathasadásos elmezavaruk”, és végső soron összekeverik az érdekképviseleti munkát a dumaszínházzal. Azt remélik, hogy poénokkal, nagyotmondással és a valóság kozmetikázásával olyan jól szórakoztatják majd a közönséget, hogy az mindig jegyet fog váltani a következő előadásra, szavazni fog az újabb és újabb „vicceik” végighallgatására. Főleg az utóbbi időben vált egyértelművé, hogy az erdélyi magyar közélet valójában egy nagy „showder-klub”, ahol minden szereplő azzal van elfoglalva, hogy bedumálja a nézőket. Ennek ellenére alig találunk a közéletben olyan tehetséges „előadókat”, akik valódi képességgel rendelkeznének a beszéd általi megnevettetésben. Úgy is mondhatnánk, hogy valamilyen okból kifolyólag, poénjaik mindig elmaradnak.
Így fordulhatott elő az a komikus jelenet, hogy az utóbbi évek szinte egyetlen valamirevaló politikai sikereként elkönyvelt, a kisebbségiek számára oly fontos alkotmánymódosító javaslatok előterjesztését az Alkotmánybíróság egy tollvonással visszautasította. A szövetségi elnök sajnálkozó nyilatkozata és a „saját” alkotmányjogászuk tétlen szemlélődése mellett. Mint egy igazi kabaréjelenetben. A közönség pedig csak ámult-bámult, amint ismét el(ő)adtak neki egy újabb füstbe ment tervet.
