Központ
2019. november 14. csütörtök, Aliz

Önsorsrontó vásárhelyi tanácstalanság

Szentgyörgyi László február 25, 2019 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Újabb szintet lépett – lefele – a vásárhelyi politikum, legalábbis annak RMDSZ-es része: ma már a közösségi médiában üzengetve egymásnak – akárhonnan is nézzük, ez nem más, mint a másutt szokásos pletykaszint – próbálják bizonyítani a bizonyíthatatlant. Már régen nincs szó egyébről, mint arról, hogy kinek van, lehet igaza, magyarán: ki a kakas a szemétdombon. Hogy mi is a konfliktus oka – vitának a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni –, azt már, akár a viccben, régen elfeledték. Meglehet, soha nem is tudták.

Most éppen a főtér alá tervezett mélygarázs kapcsán balhéztak össze a megyei és a vásárhelyi szervezet első emberei. Egyelőre képtelenek tisztázni, kinek az illetékességi körébe tartozik a döntés. A politika uborkafájára felkapaszkodottak esetében tapasztalható, akár általánosnak is mondható jelenség, hogy szinte kivétel nélkül magukhoz szeretnének vonni minden döntési jogot. Még a legapróbb ügyekben is. Valami hasonlóval van dolgunk most is. Igaz, a konfliktus oka, a múltat végképp eltörölni jól kivehető hátsó szándékával mindenáron megépíteni akart mélygarázs ügye nem sorolható a legpitiánerebbek közé.

Most ott tartunk, hogy a felek feltételezhetően tudják, sejtik: nincs igazuk – mert nem is lehet! –, ezért inkább hárítanak, terelnek, egymásra mutogatnak. Hogy esetleg beismerjék, hogy kivételesen, ebben az egy esetben esetleg hibáztak volna, nos, ez a lehetőség szóba sem jöhet. Még a gyengeség jeleként értelmeznék a túloldalon – gondolhatják. Márpedig a tétovázónak, gyengének mutatkozót a magukat erősnek tartók kegyetlenül eltapossák. Ez van, ez a logika érvényesül az olyan „rendszerben”, amelyben felfele nyalnak, lefele rúgnak.

Mindensetre égbe kiáltó az az önsorsrontó tanácstalanság, amiben a vásárhelyi önkormányzati képviselők – „tanácsosok” – leledzenek. A mélygarázsra vonatkozó határozat kapcsán pedig, amelyet az RMDSZ-frakció egyöntetűen támogatott, szögezzük le: nincs az a józan ésszel elfogadható érv, amely mentesítené a megszavazóit a felelősség alól. Minden döntéseinek következményeivel tisztában levő, azt vállaló ember előtt világos: ekkora hibát közszereplő büntetlenül nem követhet el. Az, hogy a hírek szerint a döntés előtt elmulasztották a szakemberek véleményének kikérését, csak súlyosbítja a helyzetüket.

Végezetül: ekkora bakik egyetlen magára valamit is adó szervezet esetében sem maradhatnak megtorolatlanul. Még akkor sem, ha hozzá szoktunk, hozzá szoktattak ahhoz, hogy az RMDSZ egy következmények nélküli szervezet. Az állításomat igazoló példákat bőven sorolhatnám, de nem teszem.

Share Button
Ennyien olvasták: 1310

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.