A Scena Színházat működtető Liviu Pancu színész, rendező húsz művésszel és önkéntessel, az ún. „farkasok rendjével” (Ordinul Cavalerilor Lup) szeretné „őriztetni” a marosvásárhelyi várat. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta: semmiképpen nem fog beleegyezni abba, hogy a vár történetétől, annak jellegétől idegen és ízléstelen „őrség” vállaljon szerepet, illetve olyan bemutatókat tartson, amelyeknek semmi közük a Borsos Tamás által építtetett várhoz. „Mondtam Liviu Pancunak is, hogy ez ide nem illik, ezt a várat annak idején hajdúk őrizték, lovasságról vagy nehézfegyverzetről, páncélos viseletről szó sem volt; ez nem egy középkori vár volt, hanem polgárváros, hiszen laktak benne” – nyilatkozta Soós. (Az 1492-ben Báthory István erdélyi vajda által építtetett erődöt 1601-ben Giorgio Basta német-római császári hadvezér seregei lerombolták, de a rákövetkező évben Borsos Tamás rávette a város polgárságát a vár felépítésére, melyet 1658-ban fejeztek be.)
Az évek óta a vár egyik bástyájában működő Scena Színház egy olyan programot dolgozott ki, amely szerint „korabeli” lovagi öltözetet viselők csapata, úgynevezett „farkasok rendje” járőrözne a vár területén, és tagjai különféle látványos bemutatókat tartanának, például őrségváltáskor; ez a máshol működő, hasonló jellegű őrségváltásoknál is látványosabb lenne, sőt még ágyúlövések is elhangzanának. Eleinte önkéntes alapon működne a kezdeményezés, amelyet saját jelmezeikben, saját fegyvereikkel végeznének, illetve már az ágyúk beszerzése is folyamatban van. A honlapjuk szerint a „farkasok rendjének” tagjai között található, többek közt, 12 „lovag”, 23 „nemes”, egy öttagú, középkori zenét játszó formáció, a „Lupus Dacus”, 4 „pajzsos”, 12 „nőstényfarkas”, valamint Liviu Pancu főfarkas, alias Marele Lup.
Magyarán: ordasék egy olyan hagyományt terveznek feleleveníteni, illetve ápolni a vásárhelyi várban, amely sosem létezett, hiszen a vár felépülése idején a középkor már jó másfél évszázada lecsengett; arról nem is beszélve, hogy Vásárhelyen nem voltak se lovagi rendek, se lovagok, se lovaginák. Persze, nem vagyunk agyalágyultak, és vakságban se szenvedünk, még farkasvakságban sem, így értjük és látjuk, mire megy, menne ki a játék. Az őrségeskedős bohóckodás csak a kezdet lenne, utána dák farkasfejes lobogók lepnék el a várudvart, a várfalakon fresh freskók jelennének meg, ahogy a hős dákok védik az erődítményt, hétvégenként más városokból idecsődített „középkori hagyományőrzőkkel” együtt zajoskodnának és idétlenkednének, és talán még el is neveznék a várat Burebistáról vagy Decebalról. Elég, ha a lépcsőpingálási akciókat nézzük, amiket a „művészi performansz” köntösébe csavarva adtak el, holott nyilván azok esetében is a régi városkép megváltoztatása volt a cél. Ahogy a Színház tér elcsúfítása, a piskótázások, a fairtások, a parkátrendezések satöbbik mind a „városszépítési program” részei, és nem a régi Marosvásárhely arculatának lassú, szisztematikus és teljes átformálása, felülírása.
Remélhetőleg Soós komolyan gondolta, amiket mondott (vagyis meg fogja akadályozni ezt a marhaságot), és nemcsak kampányduma az egész. Mert a vár a városunk egyik utolsó „bástyája”. Azt pedig a meséből is tudjuk, hogy a farkassal jobb vigyázni: a buta kismalac is először csak az egyik mellső lábát engedte meg neki betenni az ajtaján, de aztán durván megszívta!
