Országos méretű gazdasági botrány és akár még etnikai konfliktus is származhat az Igazi Csíki Sör gyártása miatt kialakult nézeteltérésekből. A leleményes székelyföldi vállalkozók arra gondoltak, hogy a meglévő Ciuc és a Hargita márkanevek mellett létre kellene hozniuk a Csíkit is, és ennek megfelelően cselekedtek. Felépítették a gyárukat, és elindították a termelést. Bebizonyosodott, hogy Székelyföldön nagy szükség van a siculicumokra. Enyhe túlzással kijelenthetjük, hogy az Igazi Csíki Sör egy olyan mozgalommá nőtte ki magát, amely a globalizációellenes és autonómiapárti törekvések egyik helyi motorja lehet. A közvéleményt elárasztották azok a hírek, amelyek az új márkanév ellen folytatott bírósági eljárásokról szóltak, ezek pedig csak tovább növelték a székelyek „szomját”. A medvés reklámjuk inkább mint a „copy-paste” műfaj egyik jeles példája került a nézők elé, de így is hozzájárult a márkanév elterjedéséhez. Ma a Dávid és Góliát küzdelméhez hasonló gazdasági vonatkozású harc folyik a két érintett sörgyár között.
Több ehhez hasonló példát is felhozhatunk olyan vállalkozásokról, amelyek bejáratott márkanevek erdélyi „meghonosítását” tűzték ki célul. Egyes esetekben ezek meghiúsultak, más esetekben viszont ma is jól működnek. Az említett sörmárkához hasonlít a Transylvanicum névre keresztelt szeszes ital példája. Egy másik márkanévimport a Félsziget, amely sikerként könyvelhető el még akkor is, ha ma már gyakorlatilag nem létezik. Szintén magyarországi gyökerekkel rendelkezik az egyik legfontosabb erdélyi bevásárlóközpont, a Pólus center. Ugyanakkor számtalan értékes székelyföldi márkanév és termék „hontalanítása” is bekövetkezett. Ilyen például a borszéki és más ásványvízforrásaink elidegenítése, amelyek hiába találhatóak székely településeken, nem járulnak hozzá nemzeti közösségünk országos és nemzetközi szinten történő megismertetéséhez és elismertetéséhez. Talán érdemes lenne az említett sörgyárnak „Igazi Székely Borvizet” is palackoznia.
A leleményességnek, valamint Dávid és Góliát harcának egy másik jó példája a marosvásárhelyi repülőtér illetékeseinek azon – jókor és jó helyen meghozott – döntése, amelynek alapján Transilvania névre keresztelték intézményüket. Szinte biztosra vehető, hogy mindig nagyobb lesz a kolozsvári repülőtér forgalma, mint a vásárhelyieké, de a név kötelez, a Szamos-parti repülőtér Avram Iancu (!) felirata pedig sokkal kevesebb bizalmat és érdeklődést fog kiváltani az utazóközönségből, mint a Maros-parti Transilvania. Szintén jó ötlet a csergedi tetőre épített, a környéken egyedinek számító motoros pálya, a Marosring, de az ötlettől a megvalósulásig még nagyon hosszú és göröngyös az út. Egyelőre még nem hozott semmilyen hasznot nekünk, adófizető befektetőknek. Az utóbbi napok sajtóhíreiből viszont arról értesültünk, hogy egy jól megszervezett csoportos fogmosással a rekordok könyvébe is bekerülhetünk, és akkor majd rólunk fognak szólni a hírek. Ilyen és ehhez hasonló ötletekkel, egyéni vagy csoportos kezdeményezésekkel, furfangos észjárással kell felvennünk a lépést a globalista törekvésekkel szemben.
