Központ
2019. április 20. szombat, Tivadar

Pedig nem…  

Szentgyörgyi László március 21, 2019 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Eltelt már annyi idő a március 15-ei nemzeti ünnep óta, hogy talán nem számít szentségtörésnek, akarom mondani: ünneprontásnak, ha megengedek magamnak néhány megállapítást a vásárhelyi rendezvények kapcsán. Melyeket illene a helyén kezelnünk, azaz sem le-, sem túlértékelnünk.

Tudjuk, a hasonló ünnepségek elképzelhetetlenek a szokásos politikusi beszédek nélkül. Egy hasonló beszély írója pedig rendszerint a történelmi eseményre reflektálva próbál a jelenre érvényes konklúziókat levonni, olykor meg – szinte mindig – aktuálpolitikai üzenetet megfogalmazni. A próbálkozás olykor sikerrel jár, többnyire viszont kudarcba fullad. Mindenesetre igen ritka az olyan beszéd, amelyre esetleg évek után is emlékeznénk. Rendszerint elkoptatott, üres frázisok puffogtatásában, olcsó okoskodásban merül ki minden hasonló szónoki igyekezet. Nem csoda, ha a hallgatóság – kivéve a szolgálatos figyelőket – nem is nagyon követi ezeket. Olyannyira nem, hogy egy-egy hasonló beszédet akár két egymást követő esztendőben is bátran el lehetne sütni, anélkül, hogy bárki is felfigyelne a turpisságra. De nem akarok ötleteket adni a politikusoknak…

Lássuk, mit is mondatott az önfényezés hazug szándéka az RMDSZ elnökével a Postaréten: „Amikor az ellenünk és a nemzeti szimbólumaink elleni támadásra, a gyűlöletbeszédre válaszolunk, akkor mindössze megvédjük magunkat. És ezután is meg fogjuk védeni itt, Marosvásárhelyen Maiortól, Floreától, Papuctól és Paşcantól, ahogyan a II. Rákóczi Ferenc római katolikus iskolát is megvédtük – és ha kellett, hát többször újrakezdtük közösen, együtt, addig, amíg sikerült újranyitni annak kapuit!” – mondta Kelemen Hunor. És – láss csodát – nem szakadt rá az ég! Mert azt azért még nem felejtették el sokan, hogyan játszották át a „szövetségi” agyafúrtak  – szerintem inkább gátlástalan árulók – a vásárhelyi polgármesteri széket a Maros megyei elnöki tisztségért cserében a jelenlegi polgármesternek. Akit aztán azóta is képtelenek – igaz, nem is nagyon akartak – elmozdítani. Nem beszélve a „magyarbarát” PSD-s alpolgármesterről, akit szintén az RMDSZ ültetett a nyakunkba, ki tudja, milyen országos politikai alkukra hivatkozva. Holott csak rajtuk múlott, hogy két magyar alpolgármestere legyen Vásárhelynek.

Hogy milyen kétbalkezes módon nyúltak a római katolikus iskola ügyéhez, arról a szakemberek sokat tudnának mesélni. Jegyezzük meg: a kisebbségi jogvédelem, különösen az anyanyelvhasználati jogok terén az egyedül érvényes mondanivalóval bíró szervezet a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Tény, hogy a „Szövetség” sok menő jogásza közül egy sem akadt, aki eligazította volna a vásárhelyi önormányzati képviselőket, hogyan kell megfelelően eljárni az iskolaalapítás ügyében. Végül odáig jutottak, hogy az önmaguk által előidézett probléma megoldásához a magyar kormány, annak miniszterelnöke és külügyminisztere közbenjárására volt szükség.

Ezt ismerte el (és be) közvetlen módon a római katolikus iskola vezetősége, amikor Rákóczi-díjat adományozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek. Igen, a magyar diplomácia legfőbb vezetőjének és véletlenül sem az RMDSZ elnökének. Aki ennek ellenére nem átallotta pártja érdemeként feltüntetni a történetet. Hiába, kampány van – mondhatnánk. Talán úgy gondolhatta: ez is belefér. Pedig nem.

Share Button
Ennyien olvasták: 1295

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.