Központ
2019. augusztus 17. szombat, Jácint

Pert nyerni a hatalommal és a feljelentőkkel szemben!

Központ október 31, 2013 Vélemény

FerenczZsomborPert nyerni a hatalommal és a feljelentőkkel szemben!

Ehhez szakmailag jól felkészült és erkölcsileg feddhetetlen jogászokra, ügyvédekre lenne szükségünk. Olyan elkötelezett személyekre, akik egyértelműen az erdélyi magyar közösség megmaradását és fejlődését tartják szem előtt. Akik nem adták és nem is adják el a lelküket az ördögnek, és nem alkalmazzák a kettős mércét a választókkal való megmérettetésben. Akik nem hangzatos sajtónyilatkozatokkal, hanem megnyert törvényszéki perekkel jeleskednek.

Nem jár semmilyen haszonnal a problémáink folyamatos hangoztatása. Sokkal eredményesebb lenne a gyors és hatékony törvényszéki fellépés bármilyen diszkriminációval vagy nyelvi megtorlással szemben. Az államigazgatási szervekkel való folyamatos nézeteltérésekre való tekintettel, elsősorban ezen a szakterületen kellene kiképezniük magukat azok az ügyvédek és az ők munkájukat elősegítő jogászok, akik a számunkra elfogadhatatlan, törvénybe ütköző rendelkezések jogszerűségét kifogásolnák, és azok ügyét a román vagy az Európai Bíróság elé vinnék. Alkalmatlanok erre a szerepre az érintett alperesek – a hatalmukkal visszaélő intézményvezetők és magyar gyűlölő politikusok – kebelbarátai és koalíciós partnerei, akik a mindenkori hatalomnak vannak alárendelve.

Más szóval ezt úgy is mondhatnánk, hogy az RMDSZ több évtizedes – és ma is fennálló – bukaresti behódolása, kétkulacsos politizálása miatt nem alapozhatjuk a jövőnket a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatra, hiszen ők éppen a minket eltipró, jogainktól megfosztó, központi hatalmi szervekkel akarnak egységbe kelni. Ebből kifolyólag szükségünk lenne egy politikailag független, az erdélyi magyar közösség anyagi áldozata árán fenntartott, jól képzett szakembergárdára, amely ellentmondást nem tűrő határozottsággal, csapatmunkában és állandó foglalkozásként, kiállna az erdélyi magyarok mellett, a minket megillető gazdasági, adminisztratív, nyelvi és önrendelkezési jogok megvédése érdekében.

A Bogdan Diaconu-féle, magyarellenes feljelentésekkel foglalkozó politikusok kereseteit jogilag megalapozatlannak, sőt, kisebbségellenesnek kellene nyilváníttatni, és a vétkeseket bocsánatkérésre és kártérítés kifizetésére ítéltetni. Ugyanúgy a Diszkriminációellenes Tanács által már meghozott döntések alapján a kétnyelvű feliratozásnak ellenszegülő (tan)intézmények vezetőit azonnal perbe kellene fogni, és jogerősen elítéltetni. Az árcímke helyett röpcédulákról hallucináló rendőrparancsnokot pedig hatalommal való visszaéléssel és idegengyűlölettel megvádolni (talán ezt egyesek már meg is tették), és az ügyet a végsőkig, vagyis az érintett személy hivatalból való eltávolításáig és megbüntetéséig vinni. Amennyiben ezek a perek a helyi bíróságokon elakadnának, egészen a legfelsőbb, európai fórumokig kellene folyamodni. Az ott meghozott példaértékű döntések szavatolhatnák a mindenkori román hatalomtól független, időtálló kisebbségi jogérvényesítést.


Share Button
Ennyien olvasták: 482

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.