Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Pillanatkép az erdélyi magyar politikáról

Központ május 15, 2014 Vélemény

MORGÓ

Pillanatkép az erdélyi magyar politikáról

Az erdélyi magyar politika alakulását figyelemmel kísérők számára egyre nyilvánvalóbb, hogy kétosztatúvá vált az erdélyi magyar politikai élet. Egyfelől van a magát az erdélyi magyarság egyetlen legitim érdekvédelmi és közképviseleti szervezetének tartó RMDSZ, másfelől pedig az alig két éve alakult Erdélyi Magyar Néppárt. A választási eredménytelensége miatt kiszolgáltatottá és politikailag zsarolhatóvá vált Magyar Polgári Párt önfeladó módon besorolt az RMDSZ ernyője alá, befolyása mára nem több maradt, mint amennyi a „szövetség” valamely platformjának, mondjuk a női tagozatnak van. Szinte kizárt, hogy önállóan indulhatnának egy következő választáson.

 

Az RMDSZ a 2010-es magyarországi választások óta, különösen amióta Kelemen Hunor tölti be az elnöki tisztséget igyekszik rendezni viszonyát a Fidesszel. A legfőbb magyarországi kormányerő elsősorban a fiatalabb generációhoz tartozó székelyföldi vezetőket fogadta el tárgyalópartnereként, általuk próbálja befolyásolni, a kívánt irányba terelni az RMDSZ politikáját. A folyamat nem sima, hisz amennyit javult a „szövetség” hazai megítélése a Fidesz-kapcsolatok viszonylagos normalizálása okán, annyit romlott a posztkommunista PSD-vel kötött újabb egyezséggel, a kormányba lépéssel.

Az imént kétosztatúnak neveztem az erdélyi magyar politikát, pedig egyesek szerint az inkább kétpólusú. Az RMDSZ-ről tudjuk, hogy az EP-ben az Európai Néppárt frakciójához tartozik, amiből az következne, hogy maga is jobboldali. Ennek viszont ellentmond a tény, hogy eddigi „szokásait”, működési mechanizmusát, magyarországi kapcsolatrendszerét tekintve inkább posztkommunista pártnak tűnik, mint jobboldali, konzervatív alakulatnak. Ezt támasztja alá az is, hogy Romániában a posztkommunistákkal áll koalíciós viszonyban, ennek a pártnak a tagjaival, vállalkozói holdudvarával épített ki olajozottan működő kapcsolatokat.

A Fidesz erdélyi politikájában is bizonyos fajta kettősség tapasztalható. Köztudomású, hogy a néppártot sokan, különösen RMDSZ-berkekben a Fidesz, személyesen Orbán Viktor kreálmányának tartják. Igaz viszont az is, hogy minden Fideszhez köthető anyaországi erkölcsi, szellemi és anyagi támogatás ellenére, az első, 2012-es választásokon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egy alig alakult, ebből következően gyenge társadalmi beágyazottságú párt esetében badarság is lett volna túl magasra állítani a lécet. Ebből következően az országgyűlési választásokra készülő Fidesz úgy támogatta „stratégiai partnerét”, az EMNP-t, hogy közben megpróbálta megtalálni a modus vivendit az RMDSZ-szel is.

Sokszor elhangzott már, hogy az EMNP elsősorban 2016-ra gyúr, főleg a helyhatósági választásokra. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy miként kerül ki az idei EP-választásokból. A legvitatottabb döntésük, hogy Tőkés Lászlót nem saját listájukon indították. Merthogy az pozitívum ugyan, hogy fővédnökük, igaz, Fidesz-listán, de újra ott lehet az EP-ben, az viszont egyértelmű kudarc, hogy nem merték az önálló indulás kockázatát vállalni. Az is megválaszolandó kérdés, hogy új helyzetében Tőkés mennyire lesz képes a néppárti érdekek hatékony képviseletére, magának a pártnak a támogatására?

Úgy hírlik, az EMNP az eddigieknél szigorúbb anyagi feltételek között kényszerül folytatni. Dehát a siker nem kizárólag az anyagiakon múlik, annál inkább az elkötelezettségen, kitartáson, következetességen, áldozatkészségen.

Share Button
Ennyien olvasták: 173

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.