Bevallom, sokáig töprengtem, érdemes–e időt fecsérelnem hasonló hiábavalóságokra, egyáltalán érdekel–e még valakit, mi is történik a vásárhelyi RMDSZ–ben. Végül, ha már ők fontosnak tartották, hogy sajtótájékoztatón álljanak a nyilvánosság elé, gondoltam, elmondom én is a magamét, ne maradjon teljesen visszhangtalanul az eset. Nehogy már téves következtetéseket vonjanak le belőle, főleg azok, akik erre hajlamosak…
Történt, hogy az elmúlt hét csütörtökén tartott sajtótájékoztatóján Kali István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének ügyvezető elnöke – nemrég bekövetkezett megvilágosodása előtt az MPP, majd az EMNP feltörekvő politikusa – komoly sikerekről számolt be. Persze azzal a szándékkal, hogy bebizonyítsa: nem töltötték fölöslegesen a megválasztásuk/kinevezésük óta eltelt időt.
Elsőként a szintén jelen levő két városi önkormányzati képviselő – sokak egybehangzó véleménye szerint képességekben, hozzáértésben, elszántságban a leggyengébben eleresztett RMDSZ–frakció a mostani a szervezet közel harmincéves történetében – a maguk sikereként számolt be a városháza által odaítélt tanulmányi és érdemösztöndíjakról. Kali István – legalábbis ezt írta az eseményről beszámoló egyik helyi napilap – “arról beszélt, hogy sikerült néhány, egyesek számára jelentéktelennek tűnő, de az érintettek számára életbe vágó problémát megoldaniuk”.
Miről is van szó? Például egy mozgássérült jelezte, hogy speciálisan felszerelt személygépkocsiját egy kiszáradt fa esetleges kidőlése veszélyezteti, amire – legalábbis az ügyvezető elnök diadalittas bejelentéséből ez derült ki – megtalálták a megoldást: kivágták a fát! Volt, akitől tanulniuk. Úgy látszik, ez volt az egyetlen kézenfekvő megoldás, egy másik, veszélytelenebb parkolóhely fel sem merült lehetőségként. A másik „sikertörténet” a Bolyai téri használaton kívüli újságosbódé eltávolítása. Amelynek szükségességét Vass Levente 2013-ban már felvetette ugyan – igaz, akkor még nem városi RMDSZ elnökként tette –, de csak a napokban szállították el. Az eset nyilván azt bizonyítja, amit a népi bölcsesség így fogalmaz meg: jó munkához idő kell. A másik életbevágó probléma, amit az RMDSZ – a romániai magyarság egyetlen legitimitással bíró érdekvédelmi és közképviseleti szervezete, ahogyan sokan még mai is hinni szeretnék – közbenjárásával sikerült megoldani: a Kapa utcai református templom előtti sáncárok feltöltése. Mit mondjak: komoly sikerek!
Mindezek feltehetően szervesen illeszkednek abba a Marosvásárhely–stratégiába, amelynek kidolgozásáról Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke a vásárhelyi polgármesteri szék 2000-ben történt elvesztése után beszélt. Fodor Imre akkori választási veresége sokakat érzékenyen érintett, még többekben világvége-hangulatot váltott ki. Ezek ellensúlyozására vetette fel Markó a Marosvásárhely–stratégia szükségességének a gondolatát.
Amelynek intézményépítésről, fiatal magyar szakemberek idecsábításáról, a magyar nyelvű egyetemi oktatás fejlesztéséről, vállalkozásfejlesztésről stb. kellene szólnia. Jelzem: 2000-et írtunk akkoriban. Hallott–e azóta valaki is ama stratégiáról?
Amíg az – mármint a Marosvásárhely–stratégia – nem készül el, addig minden „érdekvédelmileg és közképviseletileg” kifejtett erőlködés legfennebb pótcselekvésnek számít. Véleményem szerint.
