Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Problémák az egészségügyben

Ferencz Zsombor december 11, 2015 Vélemény

zsombor_kpontCsak a jéghegy csúcsának nevezhető az a beismerés, hogy az égési sérüléseket kezelő bukaresti korházban felülfertőződtek a betegek, és többen közülük emiatt haltak meg. Egyesek eddig is tudták, mások csak gondolták, hogy nincs minden rendben az oly híres és hírhedt román egészségügyi rendszerrel. Hogy tudniillik jól képzett szakembereink vannak, minőségi oktatás folyik az orvosi egyetemeken, magas színvonalon folyik mindenhol a munka, de ha nem lennének azok a fránya betegek, ha nem ácsorognának tömegesen a várótermekben, ha nem kellene őket ápolni, gondozni és gyógyítani, na, akkor lenne igazán működőképes a rendszer. De így elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag látszatellátással kérkednek. Mindannyian ki vagyunk szolgáltatva (még ők maguk is) az ott dolgozók kényének-kedvének.

A fogászat, a szemészet, a fizikoterápia és még jó néhány szakterület nincs is benne a „keretben”. A pénzünkért esetleg számba vesznek. Ha fájdalmat érzünk testünk valamelyik részén, és orvoshoz kell fordulnunk, s nem csak egy beutalóért, nem csak egy haszontalan fecsegésért, nem csak sorban állásért és nem csak egy megalázó, értelmetlen várakozásért, akkor jobb, ha beveszünk egy aszpirint, és elfelejtjük az egészet. Első körben, a családorvosnál talán még megértésre találunk, neki elmondhatjuk minden bánatunkat. Elkéri a kártyánkat a PIN kóddal együtt (komoly műszaki megvalósítás!), majd ad egy beutalót az éppen esedékes szakrendelőbe. Viszont mi pont olyan betegek vagyunk, mint addig, vagy talán még betegebbek, és semmi sem történt, csak nyomtattak számunkra egy cédulát a mi nevünkkel.

A szakorvosnál, persze már elfogytak a helyek, hiszen fel kellett volna iratkoznunk jóval korábban, a hónap minden harmadik csütörtökén délután három és négy között, hogy felírjanak a felíráshoz, a jövő hétre, a jövő hónapra, vagy a jövő évre, amikorra éppen nincs betelve a „plafon”. Ki tudhatja előre egy hónappal, hogy nemsokára beteg lesz? Így aztán várhatunk a fájós „micsodánkkal” azokra a bizonyos boldog időkre, amikor bejuthatunk a doktor bácsihoz vagy nénihez, akinek éppen elromlik a vizsgálathoz szükséges készüléke és elküld egy vérvizsgára, aztán elküld egy magánklinikára, és végül elküld egy másik szakrendelőbe. A laboratóriumnál is be van már régóta telve az a bizonyos „plafon” (de kit érdekel a plafon, amikor padlón és betegnek érezzük magunkat?), és így beláthatatlan időkig kell várakoznunk a fájós gyomrunkkal, szívünkkel és lelkünkkel, amíg felírnak, és végül megcsapolnak. Feltéve, ha nem egy kezdő vagy tehetségtelen szúrogatós asszisztensnővel van dolgunk, aki addig találgatja a vénánkat, amíg oda nem hívja a sarokban „kötögető” kollégáját, aki ért a szakmájához. Amire megszületik a véreredmény, már húsz más betegséggel is szembe kell néznünk, de az is lehet, hogy elmúlik mindenünk. Magától. Irány a szakrendelő újabb sorszámigényléssel, ott felírnak egy receptet, azzal vissza a családorvoshoz, hogy kiadja a „rendes” receptet, onnan mehetünk a gyógyszertárba, ahol az olcsó gyógyszerek nem kaphatók, a drágákat pedig mindössze egy-két százalék kedvezménnyel adják. Meglehet mindezt oldani egyszerűbben, készpénzzel? Persze. Kálvária, biztosítási kártya, személyazonossági, recept és évekig fizetett járulékok nélkül, simán csak „kp”-vel. A zsebbe, vagy a magánklinika kasszájába. Ezt kéri a „rendszer”.

De ha műtétre kerül sor, akkor azzal kell szembesülnünk, hogy történetesen nincs hely a műtőben, a részleget orvoshiány miatt bezárták, nincs „alkatrész”, amit a szívedbe betegyenek, szabadságon van az altatóorvos, várnunk kell az elfekvőben. Olyan mintha a tűzoltó a hívásunkra azt mondaná, hogy bocsánat, elfogyott a vizünk, elromlott a fecskendőnk, hívjon majd holnap. Persze tüzet mi magunk is olthatunk, de gyógyítással csak és kizárólagosan a rendszerben tevékenykedők foglalkozhatnak. Gyógyszert is csak receptre adnak. Bekerülünk a korházba, körülbelül nyolcan egy közepes méretű szobába. Van némi fogalmunk, hogy mennyi az annyi, de rájövünk, hogy bármennyi pénzt is adnánk, bárkinek, ezek a szolgáltatások csak ilyenek, amilyenek. Mindenki „köhög”, jajgat és könyörög, várja a szebb jövőt. Vécépapír és szappan nincs, tiszta illemhely nincs, működő zuhanyfülke nincs, alvási és pihenési feltételek (amelyre oly nagy szüksége lenne a betegnek) nincsenek. De vannak fontoskodó és mindig elfoglalt orvosok, asszisztensek és a markukat tartó segédek, a rászorultsággal visszaélő érdekemberek. Gazdag kórházigazgatók és miniszterek, jól menő vállalkozások, sikeres szakemberek. A nozokomiális góctengerben.

Share Button
Ennyien olvasták: 578

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.