Központ
2017. október 17. kedd, Hedvig
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Régiós porhintés minden szinten

Központ július 18, 2013 Vélemény

Ferenc ZsomborRégiós porhintés
minden szinten

Az utóbbi időben megnőtt a kereslet a regionalizációs kérdésekkel fog­­lalkozó szakemberek és konferenciák iránt. Egyre gyakrabban szerveznek olyan nyílt beszélgetéseket vagy közvitákat, amelyeken az illetékes, politikailag érdekelt „szakértők” elmondhatják a választóközönségüknek szánt üzennivalójukat. Egészen pontosan azt, amit a kiszemelt célközönség hallani szeretne. Kiélezett párharc alakult ki többek között Szeben és Brassó, Arad és Temesvár vagy Szatmárnémeti és Nagybánya között, amelyet a gazdasági érdekek tartanak életben. A helyi és a központi hatalom emberei az „Európai Uniós direktívák” leple alatt egy új közigazgatási rend felállításán fáradoznak.

A régiók átszervezésének az ötlete nem kimondottan abból a célból született, hogy az eddig is hátrányos megkülönböztetésben részesített Székelyföldet ezután még mostohább körülmények közé sodorják, de az eddigi jelek mégis egyértelműen ebbe az irányba mutatnak. A gazdasági alapszabályok szerint sokkal hatékonyabb fejlődésben lesz részük a régiók központjainak, mint a többi településnek, márpedig Székelyföld egyetlen „nagyvárosa” sem esélyes a regionális központ cím elnyerésére. Ebben az esetben nem csak az számít, hány lakosa és milyen gazdasági potenciálja van egy városnak, hanem az is, hogy milyen az ott élő nemzetiségek aránya.

Ha a nemzetstratégiai szempontokat vesszük figyelembe, felmerül ama alapvető kérdés, hogy melyik alternatíva hozna jobb eredményeket az erdélyi és a székelyföldi magyarok számára? Egy „nagyobb és vegyesebb”, vagy egy „kisebb, de tisztább” régió? Az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy ha egy minimális „kritikus tömeg” alá kerül egy közösségen belül a magyar anyanyelvűek száma és aránya, akkor ez egy visszafordíthatatlan asszimilációs folyamatot eredményez. Ugyanakkor, ha ezek a számok elegendően magasak, akkor nem következik be a hanyatlás. Az eddigi tapasztalatok alapján a történészek, szociológusok, közgazdászok és más szakmabeliek hatékony munkája által megtudhatnánk, milyen demográfiai jelenségekre számíthatunk az esetlegesen létrehozandó régiókban. Ezek a tanulmányok nagymértékben megkönnyítenék a magyar politikusok döntését arra vonatkozóan, hogy melyik régiós átalakítás mellett álljanak ki egységesen.

Addig azonban, amíg nem jön létre egy ilyen egyértelmű és egybehangzó, tudományosan is megalapozott álláspont, amely meghatározná az aktuálpolitikai szemléletet, meg kell elégednünk a populista, nagyotmondó nyílt beszélgetésekkel, előadásokkal. A valós beleszólási jog hiányában semmilyen értelmük sincs azoknak az „üzeneteknek”, amelyek a közvéleménnyel tudatják, hogy miként is kellene a régiókat megszabni. Fölösleges hitelt adni a politikailag elkötelezett önjelölt régiós-megmentőknek, vagy a központi hatalmat képviselő kormánypárti küldötteknek. A céljainkat viszont szem előtt kell tartanunk politikai nyomásgyakorlással, aláírás-gyűjtéssel, vagy tüntetéssel.


Share Button
Ennyien olvasták: 183

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.