Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Eső valószínű
Kedd
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Román leckék

Központ március 17, 2012 Vélemény

Ferenc ZsomborRomán leckék

A legtöbben tehetetlenül állunk az egyre aggasztóbb közéleti fejleményekkel szemben. A veszélyérzet könnyen eluralkodhat rajtunk, és arra kényszeríthet, hogy mindenki a saját lehetősége szerint keresse az utat a jobb és nyugodtabb életkörülmények megteremtése felé.

 

 

A legalapvetőbb feltétele a nyugodt életnek a minimális anyagi jólét, és bizony, már ezen a szinten is a legtöbbünk problémákkal vagy stresszhelyzetekkel küzd, ami már önmagában is egy kritikus helyzet. Abban az esetben, ha erre még rátevődnek azok az aktuális kérdések, amelyek az általános gazdasági válsággal, a politikai bizonytalansággal vagy a kisebbségi jogokkal kapcsolatosak, könnyen a letargia csapdájába eshetünk. Ilyen körülmények között pedig érdemes – sőt kötelező! – a szomszédaink háza táján is szétnézni, és olyan példákat keresni, amelyek segíthetnek minket is a nyomasztó problémáinktól való megszabadulásban.
Az utóbbi évtizedek alatt a „másik oldal” marosvásárhelyi „közkatonái” – „hadvezéreik” tehetős támogatásával – csendben és hatékonyan végezték a dolgukat. Amíg a mi vezetőink az öntömjénezésükkel voltak elfoglalva, addig élénken folyt ellenünk a háttérmunka és folyamatosan veszítettük el a „területeinket”. Miközben rendszeresen ünnepeltük a – gyakorlatilag egyetlen – vásárhelyi magyar iskolánk létrejöttét, az öröm „kábító” eufóriájában politikusaink megfeledkeztek a maga idejében felszólalni a Dacia, Tudor, Balcescu, Duicu, stb. iskolák névadásával kapcsolatosan. Vagy egyszerűen csak magasszintű amatörizmusról lenne szó? Persze, most Bernádyra jut nyomdafesték bőven.
Az orvosi egyetem elrománosítása – nagy valószínűséggel – a magyarok közül is megfelelt egyeseknek. Az egyéni érdekek fölülmúlták a közösségi szempontokat, és eközben nem volt semmilyen propaganda, amely felhívta volna a figyelmet a számunkra előnytelen fejleményekre, hogy megállítsa vagy megfordítsa azokat. Most, amikor a körmünkre égett a gyertya, és a helyzet tarthatatlanná vált, nagyon nehéz megnyugtató megoldást találni. A „diáktestvéreink” ezalatt jól összehangolt nacionalista tüntetéseket szerveznek, jókor és jó helyen. Az ellenzék lecsap a témára, a fő kormánypárti politikusok pedig sikeresen szédítik az RMDSZ-t, a jóhiszeműség látszatát keltik, vagy még azt sem. Ugyanakkor korrupciós botrányokat is kilátásba helyeznek ilyenkor a „tulipán elhervasztására”. Minden alakulatnak vannak „gyenge láncszemei”, de az RMDSZ-nek talán túl sok van belőle. Ezt a jól levezényelt, ellenünk irányuló akciót mindenképpen tanítani kellene a politikusi tanodákban.
Ezalatt a vásárhelyi polgármester jó diplomáciai érzékkel lavíroz a választói közösségek között. Gondosan figyel arra, hogy maga köré gyűjtse és ott is tartsa azt a néhány ezer potenciális szavazót „a mi oldalunkról”, akik hozzásegíthetik őt egy újabb mandátum megszerzéséhez. Ide sem kell különösen nagy tehetség, csak egy kis odafigyelés, alapszintű matematika, és ehhez való „véna”. Sajnos, az erdélyi magyar politizálásnak – bár elért néhány számottevő eredményt is – nem jellemzője a pragmatizmus. Helyi szinten és a kormányzásban is mindig hálátlan szerepeket kaptunk, és egyelőre nem remélhető az a fiatalítás (mint amilyen az új miniszterelnök kinevezése volt, mint népszerűség-javító intézkedés), amely lényegesen javítaná a romániai magyarok közéleti megítélését. Nagy kár.

Share Button
Ennyien olvasták: 243

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.