Központ
2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Jórészt felhős
Kedd
Jórészt felhős

Soós Zoli esélyei

Ferencz Zsombor április 24, 2015 Vélemény

zsombor_kpontA város legnagyobb szavazati potenciáljával rendelkező politikai alakulatának a jelöltje. Közismert személyiség, de mivel nem alakított ki behódoló viszonyt „lejárt szavatosságú” párttársakkal és nem alázkodott meg az államhatalmi és önkormányzati szervek előtt, nem csorbult a hírneve. Nem tartozik a „túlexponált” politikusok közé, és emiatt a semleges vagy kiábrándult választók empátiáját is elnyerheti. Egy olyan előválasztáson indul, amelyen szinte biztosra vehető, hogy megméretkezik majd a második legnagyobb (legfontosabb) erdélyi magyar párt jelöltje is, illetve mindenki, aki még elhívatást érez magában erre a szerepre.

A jelleme a jelenlegi, agresszív és diszkriminatív magatartással vádolható polgármesterével homlokegyenest ellentétes. Kiegyensúlyozott, visszafogott, konfliktuskerülő. Enyhe túlzással és szubjektivitással azt is mondhatnánk, hogy hasonlít a jelenlegi államelnökre. Hanghordozása, fizimiskája „johanniszos”, így tehát eleve győzelemre van ítélve. Persze, ehhez nélkülözhetetlen az esélyesebbnek tartott hatalmi oldal pökhendi magatartása, a város többségét képező, demokratikus elveket valló lakosainak az irritálása, hergelése. Ebben pedig nincs hiány. A polgármester és az őt körülvevő „testőrök”, a hatósági intézmények vezetői és a pénzügyeinket „kezelő” vállalatok bennfentesei mindent elkövetnek önmaguk megbuktatása érdekében. A közösségünket érintő valós problémák megoldása helyett „kétnyelvű utcanévtáblákkal perlekednek”, kétes ügyleteket hajtanak végre és a Korrupcióellenes Ügynökség fellépésétől rettegnek. Egyébként is az ezredforduló óta tartó Florea-hegemónia megdöntése már nem csak a mi érdekünk, hiszen a városvezetés holdudvarának románajkú – komoly szavazóbázissal rendelkező – kiszorítottjai is ezt tartják egyik legfontosabb célkitűzésüknek. Ne feledjük, hogy Johannis is rengeteg szavazatot szerzett a Kárpátokon kívüli megyékből. Az egy- vagy kétfordulós választási rendszer részleteinek az ismeretében akár román-magyar összefogás is létrejöhet a legesélyesebb (magyar) jelölt megerősítésére. Egy normális demokráciában ennek a hatalomváltásnak már régóta be kellett volna következnie.

Visszatérve a magyar-magyar megméretkezésre, most kell lépniük mindazoknak, akik a polgármesteri szék várományosai lehetnének. Most kell élniük a lehetőséggel. A különösen érzékenynek bizonyuló kérdést, a vallási hovatartozásnak a választási eredményekre gyakorolt hatását egy célirányos közvélemény-kutatás során kellene tisztázni. Ugyanakkor sokat nyomna a latba a történelmi egyházak elöljáróinak a véleménye. Ezenkívül szükség van még a civilek bevonására, és az élénk Facebook-jelenlétre. Az előválasztás győztesét aktív, vagy legalább passzív támogatásban kellene részesíteniük mindazoknak, akik korábban már indultak, vagy indulni szerettek volna az önkormányzati választásokon. Név szerint: Kelemen, Borbély, Csegzi, Benedek, Vass vagy Frunda.  A magyar jelöltnek viszont kellő távolságot kellene tartania a jelenlegi hatalom kiszolgálóitól, a különféle pártoktól, az „újratervezőktől”. Ez az ügy nem a kolozsvári RMDSZ-elnökségé, sem a bukaresti parlamenti küldöttségé. Ők már korábban bebizonyították, hogy mi mindenre nem képesek. Ez az ügy csakis a vásárhelyi magyaroké.

Share Button
Ennyien olvasták: 770

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.