Tájkép csata után
Hiába volt minden, hiába próbálta hatalmi pozíciójából fakadó helyzetelőnyét kihasználva, gyakran a törvényt is megszegve áterőszakolni akaratát a szociál-liberális (USL) pártszövetség, nem sikerült összegyűjtenie a Băsescu menesztéséhez szükséges szavazatszámot. Pedig Isten a megmondhatója, milyen változatos – igaz, gyakran primitív – módszerekkel próbálták az érvényességi küszöbön felültornázni a részvételi arányt. Nem sikerült. Pedig el kell ismerni, nagyon akarták. Dehát újfent igazolást nyert: akarni és tudni, két külön fogalom.
Nem szándékunk a sikertelenség okairól értekezni, de annyi nyilvánvalónak látszik, hogy valami hibádzott a posztkommunisták helyzetfelmérése körül. Valamit nagyon elszámoltak. Vagy képességeiket becsülték túl, beleértve manipulációs tudásukat, vagy a lakosság államelnök-menesztő szándékát. Tény, hogy minden eszközt bevetettek, mégsem sikerült. Pedig sok helyütt többen szavaztak, mint ahányan a választási névjegyzéken szerepeltek, de ez is kevésnek bizonyult.
A kudarc okait feszegetve nem tehetjük meg, hogy szó nélkül hagyjuk a miniszterelnök plágium-ügyét se. Valamint azt az azonnali nyugati reakciót, heves elutasítást, amivel azt az egyesek szerint államcsínyt, mások szerint demokratikus eljárás-sorozatot fogadták, amellyel a felfüggesztés előli akadályokat a szocik eltakarították.
Az urnazárás után még mindkét oldal győzelemről beszélt, ami érthető is, hisz nehéz, Romániában egyáltalán nem dívik beismerni a kudarcot, inkább relativizálni szokás azt. Talán akkor járunk közelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, egyik félnek sincs oka sem a túlzottan heves örömre, sem a túlzott elkeseredésre. Hacsak az ország gazdaságának siralmas állapota feletti aggodalomra nem, de az errefele nem szokás, különösen politikai körökben nem…
Sokan felkapták a fejüket a magyarság részéről tapasztalt érdektelenségen. Az alacsony részvételi arányt – különösen a román oldalon – Orbán Viktor tusnádfürdői felhívásával magyarázzák, amelyben távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarokat. Ezzel szemben az RMDSZ a részvételre buzdított, Frunda, Borbély és sokan mások pedig Băsescu menesztésére. Hogy miért, azt sokan tudják, vagy ha nem, akkor sejtik… Bizony hosszú az állítólagos „börtönre menendők” sora. Az eset azt bizonyítja, hogy lehet akár 80 százalékos is az RMDSZ támogatottsága, mint a nyári helyhatósági választásokon, de a magyar választópolgárok nem minden esetben hallgatnak a „hatalmi szóra”… Egyébiránt azt kell mondanunk, hogy talán az utóbbi hetek politikai cirkusza által okozott általános csömör volt az, ami otthonmaradásra bírta a magyarokat.
Általánosabb értelemben: nem rólunk szólt a referendum, inkább a román hatalmi csoportok közötti marakodásról. Számunkra az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Mert azt minden valamelyest tájékozott, vagy tapasztaltabb, a világban nyitott szemmel járó erdélyi magyar tudja, hogy a román politikum egy dolgot akar, de azt nagyon: a nemzetiségi kérdés – esetünkben a magyar kérdés – végleges megoldását. Arról pedig csak akkor beszélhetnek majd, ha már egyáltalán nem lesznek nemzetiségek.
A vasárnapi referendumhoz visszakanyarodva egyértelmű, hogy a tengernyi indulatot kiváltott népszavazáson semmi sem dőlt el, legkevésbé a szembenálló két politikai erőcsoport közötti hatalmi harc. Ezek után egyvalami biztos, hogy semmi sem biztos… De ehhez már hozzászoktunk.
