Központ
2019. október 23. szerda, Gyöngyi

Tavaszi séta Vásárhelyen

Szentgyörgyi László március 14, 2019 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Városunk ma már messze külföldön élő, haza ritkán látogató szülöttjével járjuk az utcákat, s elevenítgetjük a régi idők kopottnak hitt emlékeit. A Kövesdombról indulva, a Főtér, a régi November 7 negyed, a víkendtelep, Kárpátok sétány érintésével tartunk a Liget felé. S beszélgetünk ráérősen, mint akiknek nem sietős. Köszönnünk csak igen ritkán kell, bár emberek azért sűrűn járnak az utcákon, tekintve, hogy még csak kora délután van. Megjegyzi: Budapesten több egykori vásárhelyi ismerőssel találkozott, mint itt. Erre – mit tehetnénk? – hallgatunk egy sort.

Alighogy elindultunk, az út mellett húzódó megcsonkított fasorra mutatva értetlen arccal kérdezi: mégis mi ez, mi történik ebben a városban, ki az az őrült, aki ezt műveli? Elképedve állunk a látvány előtt, ami inkább a legutóbbi alabamai pusztító forgószél után maradt tájra emlékeztet, mint hajdan hűs árnyékot adó fasorra. Mit lehet erre válaszolni? – nézek rá tehetetlenül. Ez történik itt minden tavasszal metszés, facsonkolás címszó alatt – felelem beletörődve. Hogy kinek az utasítására, azt pontosan nem tudnám megmondani, azt viszont igen, hogy a városvezetésé – a döntéshozóké és végrehajtóké – a felelősség. És persze a mienk, városlakóké, akik ezt eltűrjük, anélkül, hogy megpróbálnánk megakadályozni. Tovább haladva, egy másik helyen rákérdezünk a zöld munkaruhában ügyködő „kertészre”, hogy ki adta az utasítást minderre. A főnökség adja ki a munkát, hogy hol nyírjunk, de olykor a helyszínen a lakótársulások illetékesei maguk is kérnek ezt-azt – volt a válasz. Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem a láncfűrész kezelőjét, hogy otthon, a saját kertjében is ugyanígy járna el? Soha nem tennék ilyent – volt a válasz. Szerencsére a város melletti faluban lakom – tette hozzá halkan.

Már a ligeti stadion lelátóján üldögélve térünk újra vissza a témára, s szóba ejtjük azt is, hogy az utóbbi évtizedekben egyre zsugorodik a zöldövezet a városban, egyre több parkot, fát, gyalogjárót áldoznak fel a megnövekedett személygépkocsipark kedvéért. Pedig – ezt már az okostelefon segítségével nyomozzuk ki a lelátón üldögélve – egy idős fa évi oxigéntermelése közel 200 kg, vagyis több mint egy ember évi szükséglete. Egy autó évi oxigén-felhasználása pedig eléri az 5000 kg-ot, aminek pótlásához már 30 fára lenne szükség. És itt, Vásárhelyen, ahelyett, hogy ültetnék, pusztítják őket.

Megegyezünk abban, hogy valami nagy baj lehet az értékrenddel ott, ahol a gépjárműveket többre becsülik az embernél.

Share Button
Ennyien olvasták: 730

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.