Központ
2019. március 25. hétfő, Irén, Írisz

Tavaszi séta Vásárhelyen

Szentgyörgyi László március 14, 2019 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Városunk ma már messze külföldön élő, haza ritkán látogató szülöttjével járjuk az utcákat, s elevenítgetjük a régi idők kopottnak hitt emlékeit. A Kövesdombról indulva, a Főtér, a régi November 7 negyed, a víkendtelep, Kárpátok sétány érintésével tartunk a Liget felé. S beszélgetünk ráérősen, mint akiknek nem sietős. Köszönnünk csak igen ritkán kell, bár emberek azért sűrűn járnak az utcákon, tekintve, hogy még csak kora délután van. Megjegyzi: Budapesten több egykori vásárhelyi ismerőssel találkozott, mint itt. Erre – mit tehetnénk? – hallgatunk egy sort.

Alighogy elindultunk, az út mellett húzódó megcsonkított fasorra mutatva értetlen arccal kérdezi: mégis mi ez, mi történik ebben a városban, ki az az őrült, aki ezt műveli? Elképedve állunk a látvány előtt, ami inkább a legutóbbi alabamai pusztító forgószél után maradt tájra emlékeztet, mint hajdan hűs árnyékot adó fasorra. Mit lehet erre válaszolni? – nézek rá tehetetlenül. Ez történik itt minden tavasszal metszés, facsonkolás címszó alatt – felelem beletörődve. Hogy kinek az utasítására, azt pontosan nem tudnám megmondani, azt viszont igen, hogy a városvezetésé – a döntéshozóké és végrehajtóké – a felelősség. És persze a mienk, városlakóké, akik ezt eltűrjük, anélkül, hogy megpróbálnánk megakadályozni. Tovább haladva, egy másik helyen rákérdezünk a zöld munkaruhában ügyködő „kertészre”, hogy ki adta az utasítást minderre. A főnökség adja ki a munkát, hogy hol nyírjunk, de olykor a helyszínen a lakótársulások illetékesei maguk is kérnek ezt-azt – volt a válasz. Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem a láncfűrész kezelőjét, hogy otthon, a saját kertjében is ugyanígy járna el? Soha nem tennék ilyent – volt a válasz. Szerencsére a város melletti faluban lakom – tette hozzá halkan.

Már a ligeti stadion lelátóján üldögélve térünk újra vissza a témára, s szóba ejtjük azt is, hogy az utóbbi évtizedekben egyre zsugorodik a zöldövezet a városban, egyre több parkot, fát, gyalogjárót áldoznak fel a megnövekedett személygépkocsipark kedvéért. Pedig – ezt már az okostelefon segítségével nyomozzuk ki a lelátón üldögélve – egy idős fa évi oxigéntermelése közel 200 kg, vagyis több mint egy ember évi szükséglete. Egy autó évi oxigén-felhasználása pedig eléri az 5000 kg-ot, aminek pótlásához már 30 fára lenne szükség. És itt, Vásárhelyen, ahelyett, hogy ültetnék, pusztítják őket.

Megegyezünk abban, hogy valami nagy baj lehet az értékrenddel ott, ahol a gépjárműveket többre becsülik az embernél.

Share Button
Ennyien olvasták: 569

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.