Központ
2018. december 10. hétfő, Judit

Tovább gyűrűzik a Makkai-botrány

Szentgyörgyi László november 22, 2018 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Lassan már-már kabaréba illő fordulatokat vesz a Makkai-botrány. Amely – ezt jó, ha megjegyezzük – elsősorban a Szabad Emberek Pártja (POL) önkormányzati képviselőinek kiváló helyzetfelismerő képességét dicséri: ráéreztek, hogy az alpolgármester megbélyegzése alkalmas a politikai tőkeszerzésre. Közvetve pedig magyar választópolgárok szimpátiájának felkeltésére, szavazatok megszerzésére a következő választásokon.

A POL-csapda kiválóan működött: kevés választópolgár volt, lehetett, akinek ne tetszett volna a felelőtlen közpénzszórással megvádolt Makkai és társai pellengérre állítása. Dél-Korea messze van – a világbékéért való elkötelezettség dicséretes ugyan, de az érte való harcba szállás előtt talán a helyi etnikumközi békétlenségek felszámolásáért kellene tenni valamit. Mindenesetre, ha korábban szinte láthatatlan volt az alpolgármester, a dél-koreai kirándulás igencsak ráterelte a figyelmet: a közpénzekkel felelőtlenül bánó vezető alakjának megtestesítője lett. Legalábbis a médiában. Pedig voltak már korábban is elöljárók, akik hasonló kiruccanásokat tettek, szintén a városi adófizetők pénzén, például az USA-ba. Akkor viszont senkinek se jutott eszébe tiltakozni emiatt.

Eszem ágában sincs Makkait mentegetni, különösen az ügy kipattanása óta tett fölényeskedő, a média munkatársait lekezelő kijelentései után. Annyit azonban mégiscsak megjegyeznék: semmivel sem rosszabb alpolgármester – igaz, jobb sem –, mint elődei. Hogy csak Peti András, Csegzi Sándor vagy – ki emlékszik még rá? – Bárczi Győző nevét említsem. Makkai hirtelen az RMDSZ megyei és a városi szervezetei, elsősorban azok vezetői között folyó belső hatalmi harc középpontjába került. S mindkét fél rajta próbálja demonstrálni, ki az erősebb.

Mi is a belharc tétje? Talán emlékeznek még, hogy annak idején, a 2016-os helyhatósági választások után, Kelemen Hunor kijelentette: Marosvásárhelyen, elkerülendő annak látszatát, hogy az RMDSZ nem Florea ellenzékeként viselkedik, nem állítanak alpolgármestert. Telt-múlt az idő, s a PSD – az RMDSZ-szel kötött együttműködési paktumra hivatkozva – kierőszakolta, hogy Marosvásárhelyen a két párt osztozzon meg egymás között az alpolgármesteri székeken. Így kerülhetett pozícióba Makkai Gergely.

A botrány után – a POL által kavart hullámot meglovagolva – az RMDSZ elmarasztalta – a lemondását viszont már nem követeli! – a világbékéért harcba szálló Makkait. Ezt követően a megyei szervezet is elérkezettnek látta az időt a Kelemen Hunor által javasolt állapot – alpolgármester-nélküliség – visszaállítására azáltal, hogy lemondásra szólította fel. Csakhogy Makkai, bár kifizette a városi kasszába az utazás költségeit, a lemondást visszautasította.

Következésképpen olyan szorult helyzetbe manőverezték magukat a felek, amiből presztízsveszteség nélkül mind a megyei, mind a városi szervezet, különösen azok vezetői képtelenek kiszabadulni. Róka fogta csuka, csuka fogta róka állapot ez a javából. Persze van egy nevető harmadik is, ami nem más, mint a POL. Kétlem, hogy ez lett volna a szándék.

Share Button
Ennyien olvasták: 901

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.