VÉLEMÉNYEM SZERINT
Döntött a Szövetségi Képviselők Tanácsa, helyesebben: jóváhagyta – tehetett volna mást? – a korábban ki tudja, hol, kik által meghozott döntést, hogy Kelemen Hunor lesz az RMDSZ államfőjelöltje az őszi választáson. Az Erdélyi Magyar Néppárt egy köztiszteltnek örvendő, pártokon felül álló közös jelölt indítására vonatkozó javaslata a jelek szerint nem érte el/fel a „szövetségi” ingerküszöböt. Hiába na, amióta élvezik a Fidesz és a budapesti kormányzat, úgy tűnik, feltétel nélküli támogatását, azóta még inkább semmibe veszik az övékétől eltérő véleményeket, elképzeléseket…
A szombati SZKT-ra kész tények elé állították a tagokat: már a jelöltséget jóváhagyó szavazás előtt készen állt a kampányindító anyag, s a támogatói aláírásokat gyűjtő standokat is felállították a Kultúrpalota előterében. Kelemen Hunor (kortes)beszédében kiemelte: ugyan a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások a fontosabbak pártja szemszögéből, de az őszi államfőválasztáson is meg akarják mutatni – hogy mit, az nehezen felfogható… Olyan versenyfutásban újra és újra elindulni, amelyben semmi esély a győzelemre – mert a politika kiemelten a győzelemről, s még inkább az általa megszerezhető hatalomról szól –, ismerjük be, lelombozólag hat a választókra. Egyébként is, ha van választás Romániában, ami nem rólunk szól, az kifejezetten az államfőválasztás: mi közünk nekünk, milyen elnököt választ magának a román többség – mi úgyis megtűrt kisebbség maradunk. S ez belátható időn belül nem fog változni. Az utóbbi harminc év tapasztalatai mondatják ezt velem…
Mondott azért egyebet is Kelemen Hunor. „Azért vagyunk itt Marosvásárhelyen, hogy most is elmondjuk: szeretnénk ezt a város visszanyerni. (…). Vissza akarjuk, és vissza is tudjuk nyerni. Az az egyik legfontosabb cél, hogy ismét legyen magyar polgármestere Marosvásárhelynek, ezért mindent meg kell tennünk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Azt is hozzátette, hogy Szatmárnémetiben is meg szeretnék őrizni a városvezetői tisztséget. Mit mondjak, igény lenne rá… Csakhát a szükséges képesség, elszántság, hit körül bizony hibádzik valami.
Ami itt, Vásárhelyen az ezredforduló óta eltelt közel két évtizedben – az etnikai arányok átfordulása óta – történt, az mind-mind azt bizonyítja, hogy a baj forrásai nem a külső, hanem inkább a belső tényezőkben keresendők. Ameddig a politikum a hosszabb és rövidebb távú stratégiák kidolgozásakor nem veszi figyelembe, hogy a helyi magyar közösség – ha még lehet annak nevezni – szellemi, lelki, erkölcsi értelemben egyaránt megroggyant, addig másra, jobbra nem számíthatunk, addig minden politikai és egyéb pótcselekvés csak újabb kudarchoz vezet.
Véleményem szerint.
