Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Változások szele

Központ október 18, 2012 Vélemény

LaciVáltozások szele

Múlt szombaton bekövetkezett az, amit már Tusványos óta nyílt titokként kezeltek mind az érintettek, mind a pálya széléről hangoskodó kibicek: elnököt váltott a Magyar Polgári Párt. Normális körülmények között, azaz bejáratott demokráciákban természetes, hogy egy választási kudarc után a párt vezetője lemond. Hol vagyunk mi még ettől? –kérdezhetné bárki. Nos, Szász Jenő pártja, és ő maga a helyhatósági választásokon bizony megbukott. Az már más kérdés, hogy a jobboldali vetélytárs, az Erdélyi Magyar Néppárt sem állíthatja, hogy nyert volna. Az elvárásokhoz képest mindkét alakulat alulteljesített, és ez a megállapítás érvényes akkor is, ha a két párt választási eredményeit összeadjuk. Nos, bárhonnan néznénk is, tagadhatatlan, patthelyzet alakult ki a két jobboldali párt, erő, csoportosulás között. Amit fel kellett oldani.

A megoldás Orbán Viktortól érkezett, ő ajánlotta fel az MPP elnökének a Nemzetstratégiai Intézet felállítását, majd vezetését, amit Szász el is fogadott. Ezzel elhárulni látszik az EMNP és az MPP együttműködésének legfőbb akadálya is. Merthogy úgy tűnt, Szász Jenő volt az, aki miatt a meg-, illetve kiegyezés eddig nem jöhetett létre. Hogy ki ütött először, s ki alattomosabbat, azt talán most nem kellene vitatni, elég lenne az is, ha mindkét oldalon belátnák: a kicsinyes hatalomvágynak, a személyes ellentéteknek, a bűnös hiúságoknak esett áldozatául a jobboldali táborverés. S ha ezen nem változtatnak, akkor nálunk Erdélyben, Székelyföldön az sem lesz képes összenőni, ami úgy egyébként összetartozik…

A szombati kongresszust értékelve megállapítható: a vezetőcsere Szász szándékai szerint történt, azaz Biró Zsolt személyében a korábbi elnök pártfogoltjának számító személy került az alakulat élére. (Hasonlóan történt az RMDSZ-ben is, amikor Markót Kelemen követte a párt élén. Nem egyedüli példa, s nem ördögtől való.) Ami akár azt is jelentheti, hogy marad a párt korábbi irányvonala. Legalábbis első látásra, az országos tanácskozáson elhangzott, a párt önállóságának megőrzésére vonatkozó kijelentésekből ítélve így tűnik. Dehát ezekből hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy mindkét jobboldali párt ragaszkodik – legalábbis a deklarációk szintjén – saját identitásához, elképzeléseihez. Tárgyalások előtt természetes, hogy mindkét fél kitart saját álláspontja mellett, aztán korábbi, merevnek látszó pozícióikból szerre-rendre adnak fel ahhoz, hogy végül kompromisszum, azaz egyezség születhessen. Egyelőre két lehetőség áll a felek előtt: vagy már most megteszik az első konkrét lépéseket a megegyezés, a későbbi pártfúzió, vagy akármi felé; vagy külön-külön végigjárják az utat, ami a szakadék mélyére vezet, ahonnan remélhetőleg már csak felfele van…

Az teljesen egyértelmű, hogy igazi áttörésre a legjobb esetben is leghamarabb 2016-ra számíthatunk, akkorra kell kiépülnie az egységes erdélyi magyar politikai jobboldalnak. Dehát addig van még egy december 9-e… Némi reménykeltő, akár jelzésértékű gesztus addig is jót tenne. És végül: minden most hozott döntést a jövő perspektívájából kell, illik szemlélni, értékelni…


Share Button
Ennyien olvasták: 186

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.