– avagy mi nem valósult meg az RMDSZ-es ígéretekből, és mi nem –
Ha gondolatban visszalapozunk néhány évet a képzeletbeli RMDSZ-es Ígéretek könyvében, számba véve, hogy mely ígéretek váltódtak valóra, és melyek nem, majd előbbieket kimásoljuk egy A4-es lapra, ama papiros pont úgy fog kinézni, mint egy másik, amire nem írtunk semmit. Persze, lehetne azzal magyarázkodni: az ígéretek betartása, pontosabban be nem tartása nem rajtuk múlott, hanem mindannyiszor a polgármester, a tanács vagy más döntéshozók gördítettek és betonoztak követ a nagyszabású projektek útjába, csakhogy ez egyrészt nem volna kimerítő magyarázat (inkább magyarázkodás), másrészt meg az egyszerű polgárt a legkevésbé se érdekli. Ahogy Mórickát se, hogy útközben berúgott és elaludt a télapó, csak az, hogy nem kapott ajándékot. Szemezgessünk hát részletesebben, mert van miből:
Az alaposabb körömre nézés során kiderül, hogy konkrét füvön és fán kívül gyakorlatilag fűt-fát ígérgettek nekünk, vásárhelyieknek az elmúlt években (is), amikből tulajdonképpen az égvilágon semmi nem valósult meg. Ha lenne ígérgetés-olimpia, akkor az aranyérem kétségkívül Peti Andrásnak járna, de Soós Zoltán ezüstjét se veszélyeztetné senki. Teljesen mellékes, hogy már egyik ígérgető-bajnok sincs jelenleg a korábbi pozíciójában: Soós a polgármester-választásos lebőgése után már nem tanácsos, „csak” múzeumigazgató, Peti meg nem alpolgármester többé, csupán egyszerű tanácsos és nagyszerű reptérigazgató. (Úgy, hogy a szakmai kompetenciát felmérő írásbeli versenyvizsgán – igaz, a többi zsenihez hasonlóan – nem érte el az átmenő minősítést; ez kábé olyan, mintha a kupleráj-felvételin a bérnőstény elhasalna az orális próbán, de mégis felvennék.)
Annak részletekbe menő taglalása, hogy pontosan ki, mit és mikor ígért, meghaladná az újságoldal kereteit, de például Sütő András szobrának fel-, azaz fel nem állítása mindenképpen Peti Andráshoz köthető, aki még 2014 tavaszán, alpolgármesterként azt nyilatkozta, hogy Sütő szobra pár hónap múlva állni fog. Mint utólag kiderült, porhintés volt az egész – dacára annak, hogy van egy 2009-es érvényes tanácsi határozat a szoborállításra, szobortervestől-mindenestől, a Sütő-szobor azóta se áll. Még csak nem is ül, merthogy volt egy olyan elképzelés is, hogy egy Színház téri padon fog üldögélni…
A másik petizmus, amely a Sütő-szobornál valamivel nagyobb horderejű: a kétnyelvű utcanévtáblák ügye. Pár évvel ezelőtt, amikor kipattintottak 4(négy)et belőlük, tévében-rádióban-mosógépben újságolta boldogan a „kedves marosvásárhelyieknek”, hogy hurrácska van, beindult a folyamat, és mostantól hetente fognak új kétnyelvű utcanév-töblicákat kipakolni. Időközben valahol elakadhatott a processzus, mert azóta se tettek ki egyet se. Ergo ez sem igazán sikersztori, tekintve, hogy a városban mintegy félezer utca található, azaz még 1% bilingválása se jött össze. (A régi utcanévtáblák között természetesen van jó néhány kétnyelvű is, itt az új kétnyelvűekről van szó.)
Bizonyára nem merült még feledésbe az sem, hogy a polgármester-választási kampányban „az összefogás jelöltje”, Soós Zoltán olyan durván nekiment az Azomaros vegyipari halálgyárnak, hogy ahhoz képest Don Quijote szélmalmos performansza a vácmányi kanyarban nincs. (Mint köztudott, a bennünket évtizedeken keresztül mérgező füst miatt tíz évvel korábban adjuk le a pingpongütőt, mint az ország bármely más városának lakói, de egy új direktíva szerint legalább két évvel hamarabb mehetünk nyugdíjba meghalni.) Már-már azt hittük, hogy saját kezűleg fogja lebontani a kombinátot, tégláról téglára, de aztán, furcsa mód, a kampány lejártával a harci kedv is elillant.
Egy másik kampányos gumicsont a Bodor Péter-féle zenélő kút újraépítése volt, a főtéri hamarkajáldával szembeni, egykori nyilvános kakálda helyén, az Ismeretlen Kőbaka mögött. (Egy 2007-es közgyűlési ülésen egyébként már megszavazták a Bodor-kút újjáépítését, valószínűleg egy szekrény tetején vagy a pincében porosodik.) Utána persze kiderült, hogy az egész zenélőkút-remake-szándék nagyobb mese, mint A muzsikáló ezüstkecske. A dolgok jelen állása szerint hamarabb lesz Vásárhelyen zenélő kutya, mint Bodor Péternek zenélő kútja.
Íme még néhány, ugyancsak füstbement RMDSZ-es prodzsekt csak úgy kapásból, az elmúlt néhány évből, helyhiány miatt tételesen felsorolva:
- Bethlen Gábor-szobor a főtéren; idén májusban állítólag „zöld utat kapott” a tanácsülésen, de ha ezt is olyan vehemensen támogatják a továbbiakban a „szövetségesek”, mint az eddigi hasonlókat, akkor alighanem ezt a szemafort is pirosra váltják nemsokára a tengelyhatalmak
- A mindmáig tisztázatlan tulajdonolású Aranykakas „megmentése”; ha nem igyekeznek a csávók, a város egyik legpatinásabb épülete, a szép emlékű, vidám sörözések helyszíne, amely már tizenpár éve elindult az enyészet útján, a vele átellenben elhelyezkedő, totál lepusztult, hajléktalanok és ebek harmincadjára jutott Vointa strandhoz hasonlóan, egyszer s mindenkorra felejtős
- Az „új”kórház környéki parkolás-mizéria megoldása – ha ott sincs elég hely drosztok kialakítására, akkor sehol
Az alábbiak szintén meg voltak mézesmadzagozva, jobbára kampányidőszakban, de nyilván nem lett belőlük semmi:
- új műjégpálya (nemhogy nem készült el, még a művíz sincs behűtve a műjéghez)
- mélygarázs vagy emeletes parkolóház a központban – nyista
- a kombinát és a Víkend közötti kerékpárút (ne legyünk igazságtalanok, ennek egy része elkészült: ha az Aranykakasnál jól megtoljuk az üres pléhszamarunkat, talán végiggurul ama pár tíz méteres bicajúton, amit sikerült abszolválni a beígért hét kilométerből)
- a Maros-híd felújítása, illetve egy új híd építése a Kárpátok sétányán, magyarul az Áléán (az 1984-ben épült régi híd kábé tíz éve baleset- és életveszélyes, annyira le van amortizálódva, hogy bármikor beomolhat, még daru se kell hozzá)
De zárjuk pozitívan: a kettes sulit sikerült átnevezni Bernády Györgyre!
