Központ
2017. október 17. kedd, Hedvig
Derült
Kedd
Derült
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Vásárhely budapesti szemmel

Központ november 7, 2015 Vélemény

Egy magyarországi újságíró beszámolója Maros megye székhelyéről és az erdélyi tapasztalatokról

A repülőtér alkalmazottainak mogorvasága és az épület színe fölött érzett megrökönyödés után belefeledkeztem a táj szépségébe, amit akárhányszor érkezek, úgy bámulok meg, mintha először látnám. Erdély természeti szépsége még Anglia után is borzongást okoz, mert ehhez közöm van, ahhoz pedig csak könyvek, regények leírásain keresztül tudok kapcsolódni, nem az enyém a táj.
DSCN5167

Régi barátok fogadnak a parókián, a falusi zajok a nagyanyám udvarán zajló életre emlékeztetnek, nem tudni, hol a határ a múlt és a jelen között, és milyen szerencse, hogy van még hely, ahol nem baj, hogy megállt az idő. Választás se nagyon van, ahogyan a falusiakat hallgatom, a föld ad megélhetést, és ha a nyugati prognózisok borúsabbjainak hitelt adhatunk, néhány évtizeden belül Európa élelmezési válsággal fog küzdeni, vagyis megint csak nem lesz más választás és esély, mint megtermelni a sajátodat. Örömmel fogadom a pergő mézet, az illatos zellert, és beállok a barátnőm mellé nyújtani a laskát, ahogy az én tanyasi nagyanyámtól is tanultam, sűrű, erős és határozott mozdulatokkal kartonpapír vékonyságúra.

Azt mondják pszichológusok, hogy a szocializáció az első öt-hat évben lezajlik, amit akkor magunkba szívunk, egy életre meghatározza a kötődéseinket, amiként azt is, hogy mi számunkra a természetes közeg. Ezért érzem magam otthon falun, de javíthatatlanul és kitörölhetetlenül ott él bennem a húsz városon eltöltött év, és egy hét múlva mindig jön, hogy Vásárhelyre menjek, és halljam a mentőt, szagoljam a szmogot, és kerülgessem a sietős embereket az utcán. Ezt is lehet szeretni.

DSCN5170

A városban bátortalanul szólalok meg, mert nem látom még, kivel milyen nyelven lehet szót érteni. Nem beszélek románul. Az angolt vetem be, a fiatalabb generáció készséggel és elég jó angolsággal válaszol, és tőlem minden nap legalább egyvalaki románul útbaigazítást kér. Segíteni nekik sajnos nem tudok, és egy pillanatra megértem, milyen fontos, hogy legyen közös nyelvünk, ha már együttélésre kényszerülünk.

Lenyűgöző és egyben megnyugtató, hogy a kelet-európai államok mostohagyereke, a kultúra, hányatott sorsa ellenére, vagy talán épp amiatt ilyen erősen tartja magát, és termeli a jobbnál jobb alkotásokat. Barátaim családjának egyik legismertebb tagja Czirjék Lajos festőművész, aki Mezőmadarason szervez tábort évről-évre erdélyi és magyarországi festőknek és szobrászoknak. A Bernády Házba szervezett kiállításának megnyitóján székely népdalokat hallottunk egy népviseletbe öltözött kislánytól, majd megnéztük a mintegy ötven alkotást.

A negyedik napra már otthonosan mozgok a városban, akadályok és csapdák között. Budapesten megszoktam, hogy egy-egy útfelújítás akár évekig eltarthat, hogy a 4-es Metrót már ne is említsük. Aztán az sem ritka az anyaországban, hogy mindenhol egyszerre bontanak, építeni meg valahogy már nem marad sem idő, sem kapacitás, de be kell valljam, ebben Vásárhely verhetetlen. Én soha, sehol nem láttam még egy időben ennyi felbontott aszfaltot, babakocsis kismamákra, gyerekekre, idősekre, iskolásokra és munkába igyekvőkre való tekintet nélkül feltúrt utcát. Miközben látogatni mentünk a Maros Megyei Kórházba családunk legifjabb tagját, barátnőm elmesélte a SMURD történetét, és dr. Raed Arafat harcát a sürgősségi megvalósításáért. Bevallom, megdöbbentett a történet, mert ha valaki idegenként ilyen elhivatottan tud küzdeni a közérdekért, és képes egy azóta is kiválóan működő szisztémát felépíteni, akkor van remény arra, hogy különböző kultúrájú, gondolkozású és érdekű emberek valami igazán előremutatót hozzanak létre együtt.

Mint megtudtam, itt sem más okozza a felújításban tapasztalható hirtelenkedést, csak a pályázati összegek elköltésének határideje. Miután az ismerősökkel olyan vígan elmulatoztunk a közlekedési nyomor és néhány, a helyzetből adódó meggazdagodási lehetőség fölött –  hernyótalpas cipő, fásli és kötszergyártás, kevésbé földhözragadtak esetén repülőgép-finanszírozási pályázatok írása –, maradtak a tennivalók és a tények: ki kell menni a kölykökkel a játszótérre. Ellavíroztunk a Kornisa körforgalmában néhány autó, fullasztó porfelhők és egy rendőr figyelő tekintete között. Ez lehetett volna egy háromszáz lejes mutatvány is, tudtam meg az ismerősöktől, hisz szabálytalanul keltünk át kisgyerekkel az úttesten. Másnap autóba ültünk és elmentünk a Somostetőre, ahogyan azt a helyiek nevezik. A környezet teljesen nyilvánvalóan jó koncepciót követve lett felépítve, a gumiborítás uniós követelmény, a játékok szépek és tágasak, bár a nyilvános vécékben sem papír, sem ajtózár nincs, ha egyáltalán nyitva vannak. Kár, hogy az egyébként olyan jól működő tér ilyen apróságokon bukik el, és ez azért bosszantó, mert épp ezek azok a nüanszok, amik különbséget tesznek egy nyugat-európai város és a hazai települések közösségi terei között.

Bodnár Erika

Share Button
Ennyien olvasták: 1245

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.