Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső
Ma
Eső
Eső
Holnap
Eső
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Vásárhely véres aktái

Ferencz Zsombor március 16, 2015 Vélemény

zsombor_kpontA 25 évvel ezelőtti márciusi eseményekre csak egyetlen egy módon lehet méltósággal megemlékezni. Azáltal, hogy a hatóságok újrakezdik a kivizsgálást és megállapítják az érintett személyek bűnösségét. Azokét, akik képesek voltak egy várost szétveretni, meggyalázni és tönkretenni. Százezer magyar ember önérzetébe beletaposni, a jogait békésen követelő tömeget a végletekig provokálni, majd a városból száműzni. Egy olyan aljas manővert végrehajtani, amelynek nyomán a város büszkeségéből, a Rózsák teréből a hírhedt véres március színtere lett. Hatalmi érdekből, felsőbb utasításra, emberi életeket sem kímélve.

Öt halott, 278 sebesült, 46 megrongált autó, több szétvert üzlet és pártszékház. Ez a pogrom száraz mérlege. De mint egy jéghegy esetében, a lényeg itt is el van rejtve. A felsorolt számok mögött egyfelől személyes tragédiák, másfelől pedig a város gazdasági fejlődésének a megbénítása rejlik. A közvetlen anyagi károk mellett szinte felbecsülhetetlen az a többrétű veszteség, amelyet egyénként és közösségként egyaránt el kellett szenvednünk. Elérték azt, hogy ne legyen lehetőségünk a jogaink kiköveteléséhez. Közben pedig kiürült a város. Nem csak a magyarok, de főleg ők mentek el. Ki amerre érte. „Magyarba” vagy „svédbe”, mindegy volt, csak el innen. Élhetetlenné váltak számunkra ezek az utcák és terek, a „hodákiaknak” pedig jól fogott ez az új helyzet. Eddig is főként ők pöffeszkedtek a hatalom bársonyszékeiben, ezután viszont már végzetessé vált a hagymakupolás veszedelem. Nem kellett már többé erőlködniük. Kiürültek a még el nem foglalt helyhatósági vagy államigazgatási vezetői székek. Beleültek. Minket pedig szétkergettek. Akkor még számszerű többségben voltunk, de lélekben már kisebbségiek. Ijedtek, félszegek, megfélemlítettek. Magyar polgármesterrel, de elvesztett hittel.

Nincs győztese azoknak az eseményeknek. Hiszen az áldozatként feltüntetett provokáló személyek, az agresszorok és a hozzájuk tartozó kisközösségek azóta sem tudják lemosni magukról a szégyent. Annak szégyenét, hogy hagyták magukat befolyásolni, manipulálni, eszközként felhasználni, hogy hozzájárultak egy ilyen aljas cselekedethez. Mi pedig mint szenvedő alanyok, szinte már semmit sem tehetünk. Jól sikerült ez a jelenetük. Megtizedeltek.

25 év soknak tűnik, de mégsem törli ki az emlékezetet. A kellemes tavaszi napsütést, a fegyelmezett tömeget, a levegőben érezhető feszültséget. Bernády ragyogó palotáit, a rengeteg magyar ismerőst, az egymás mellett szorongó diákot, munkást, értelmiségit. Aztán jött az este, lehűlt az idő. Mi legyen? A tömegnek egy része szétszéledt, a másik része pedig megvédte a magyar becsületet. Ezzel maradtunk. A becsülettel. A felbujtók pedig, a volt szekusok és párttitkárok, akik – akárcsak a bányászjárás esetében – szándékosan provokálták ki az erőszakos cselekményeket a magyarokkal való leszámolás érdekében, ma is köztünk járnak. Büntetlenül, illetve érdemfokozatokkal kitüntetve. Ezek ellen kellene újrakezdeni a bűnvádi eljárást, és a bűnrészességüket megállapítani. Ennyi még kijár a vásárhelyi száműzötteknek. És nekünk, itt maradottaknak is.

Share Button
Ennyien olvasták: 482

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.