Vendég a háznál
Mandátum nélkül – ez a címe egy ukrán tévécsatorna politikai valóságshowjának, melynek keretében hétköznapi családokhoz költöztetnek be néhány napra közismert politikusokat, hogy kiderüljön: képesek-e megélni a popor szintjén, vagyis tudnak-e luxuskocsik, mentelmi jog, titkárnők és tanácsosok hada nélkül boldogulni a „valós” életben. Az ottlét idejére megfosztják őket képviselői igazolványuktól, bankkártyájuktól, és kötelesek lesznek megoldani az alkalmi családjuknál tapasztalt nehézségeket, valamint részt kell venniük annak rendes hétköznapi tevékenységeiben. Természetesen minden a kamerák előtt zajlik majd.
Ó, hogy miért nem itt nálunk találták ezt ki! Ugyanis a dolog külön érdekessége: a befogadó családok nem választhatják meg, hogy melyik politikust lőcsöljék rájuk, ez majd csak a forgatás kezdetekor derül ki, és visszakozni már nem lehet. Itthon vélhetően nem sok férfi játékos prüszkölne, ha, teszem azt, Elena Udreanak kéne mesét olvasnia esténként, esetleg – ha rá tudná dumálni az asszonykát – sikerülne bevenni a nem éppen kamaszlányos cickókkal bíró szőkeséget egy kis közös éjjeli hancúrozásba. Én viszont a román középparasztok erotikus képzelgéseinek álomasszonyát (aki valójában egy átlagos külsejű, szőkére festett, lájtosan csípőficamos, kurtanyakú és aránytalanul nagyfejű fehérnép) inkább a kertben látnám szívesen, például, ahogy kézi utenzíliák segítségével kipucoválja a pottyantós budit, azokkal a kis úri kacsóival.
Ugyanakkor az illető politikus se választhatja ki a neki szimpatikus családot, és ebből adódhatnak a bajok… Emil Bocnak akkor lenne a legnagyobb mákja, ha valamilyen agrárfemilihez kerülne, ugyanis már többször megcsodálhattuk (ld. pl. kampánykaszálás), hogy parasztnak jobban beválna, mint miniszterelnöknek. A nagyromániás pártelnököt pedig egy olyan családnál látnánk szívesen, ahol csak az esti kapuzárás után derülne ki, hogy a feleség valójában nincs is elutazva sehova, és a markos traktorista legény nem a fia a házigazdának, hanem az élettársa…
Városvezetőinket is örömmel beneveznénk ebbe a játékba: a bürgermeister biztos remekül teljesítene különféle háztáji tennivalók ellátásában, mint például zöldövezet nyírás vagy a téli tüzelő felaprítása; alpolgármester barátját nem ártana tízpercenként leküldeni valamiért a pincébe, különben rögtön felhúz néhány tetős parkolót vagy műanyag csúszdát az ablak alá, ha épp nincs semmi elfoglaltsága. Magyar kollegájának már gondolkodni kéne valami olyan feladaton, amit képes volna abszolválni, mindenesetre rá semmiféle hivatalos vagy egyéb elintéznivalót nem bíznék. A tanácselnök asszonynak pedig disznóvágásnál vagy tyúkpucolásnál vehetné hasznát az illető család, esetleg segédkezhetne a zakuszka- vagy csalamádé-eltevésnél. (Ej, ha a világ bármely politikusát be lehetne vonni ebbe a mókába! Képzeljük csak el, ahogy a 86 éves II. Erzsébet királynőt egy skót gazda kikergetné a közeli erdő szélére rőzsét gyűjteni, vagy Barack Obama tapasztalná meg egy gyapotültetvényen, hogy az ősei bizony elég macerás munkát végeztek.)
Ami engem illet, én Szász Jenőt, Borbély Lászlót, Cseke Attilát és Tőkés Lászlót vendégelném meg, így egyszerre. Jenőt hátrazavarnám a veteményes végébe trágyagilisztát szedni a másnapi márnázáshoz, a környezetvédelmi miniszter szelektíven kiszelektálná a szemetet, az ex-egészségügyi kiganézná az ólat, és megvizsgálná a disznót, mi ketten Tőkéssel pedig borozgatnánk és honfoglalóznánk reggel.
