Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Virágéknál ég a világ

Központ augusztus 29, 2013 Vélemény

LaciokMORGÓ

Virágéknál ég a világ     

Amióta eldőlt, hogy Vásárhelyi Forgatag néven magyar kulturális napok szervezését kezdeményezik – tekintettel a hasonló kolozsvári rendezvénysorozat sikerére –, Marosvásárhely újra az erdélyi magyar média és a közérdeklődés középpontjába került. Méltán, hiszen mégiscsak a legnépesebb magyar lakossággal bíró erdélyi városról, Székelyföld egykor volt gazdasági-kulturális fővárosáról van szó. Igaz, az 1990-es márciusi események utáni sorozatos kudarc­élmények – az etnikai arányok átbillenésétől, a polgármesteri tisztségért vívott választási küzdelmek sorozatos elvesztésén keresztül, a város magyar jellegének folyamatos háttérbe szorításáig – mintha megtörték volna a helyi magyar közösség önbizalmát, jövőbe vetett hitét.

Hogy ebben mekkora felelősség hárul az utóbbi huszonhárom esztendő enyhén szólva hiányos magyar érdekképviseletére, annak megállapítása, kimondása már nem sokáig halasztható. A vásárhelyi magyar kulturális rendezvénysorozat kiváló alkalom nemcsak a helyi értékek felmutatására, hanem a közösség – ha még egyáltalán lehet ilyenről beszélni – önértékelésének helyreállítására is. Elsőként ezt kell megcélozni, aztán jöhet a szükséges nyitottsággal és kíváncsisággal bíró román közönség érdeklődésének megnyerése.

A rendezvény ötlete a Néppárt helyi vezetőitől származik, akik a szervezésbe és lebonyolításba – egyébként jó érzékkel, merthogy a kultúra nem ideológia-, de főleg nem pártfüggő – bevonták a helyi RMDSZ-t is. Sokan vitatták a döntés helyességét, mondván az RMDSZ várhatóan megpróbálja majd lenyúlni a sikert, vagy – kudarc esetén – áthárítani a felelősséget. A szervezés, amint az előrelátható volt, nem ment zökkenők nélkül – az alpolgármester éppen akkor utazott el Törökországba testvérvárosi kapcsolatokat ápolni, amikor személyes jelenlétére, tisztségével járó feltételezett tekintélyére, jogi ismereteire a legnagyobb szükség lett volna –, de olyan ellenséges viszonyulásra sem számított senki, mint amilyent Dorin Florea részéről tapasztaltunk. Ki hitte volna, hogy megérjük a napot, amikor Marosvásárhely polgármestere – legyen az bárki – kitiltja a város központjából a magyar kultúrát? Sőt, ellenrendezvényt szervez magyar előadókkal, csakhogy keresztbe tehessen a Forgatagnak, megoszthassa a magyarságot. S teszi ezt közpénzen, azaz a vásárhelyi magyar adófizetők pénzén is. A Forgatagra viszont egyetlen vasat sem ad.  Ideje lenne végre elgondolkodni azon is, hogy megérte-e – s ha igen, akkor személy szerint kinek, kiknek? – azokat a bizonyos háttéralkukat megkötni – mármint a megyei tanácselnöki tisztségért cserébe feladni a vásárhelyi polgármesteri széket –, amelyekről annak idején annyi szó esett, s amelyek Floreát legalább két ízben mandátumhoz segítették.  

Ma sokan párhuzamot vonnak a kolozsvári és a vásárhelyi rendezvények között. Azok, akik a kolozsvári sikerrel példálóznak megfeledkeznek egy igen fontos részletről, nevezetesen arról, hogy a kincses városban a magyarság részaránya 16 százalékra csökkent, ezzel szemben Vásárhelyen még mindig igen jelentős, 45 százaléknyi, ami meglehetősen motiválja az ezen arányok mindenáron történő megváltoztatásában érdekelteket. Mindenestre a tegnap indult Vásárhelyi Forgatag komoly erőpróba elé állítja mind a szervezőket, mind a sokat próbált vásárhelyi magyarokat, hiszen egy sikeres rendezvénysorozat által érettségüket, életképességüket bizonyíthatják. Nem utolsó sorban azt, hogy Marosvásárhellyel kell és érdemes számolni akkor, amikor Székelyföld jövője kerül szóba.


Share Button
Ennyien olvasták: 177

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.