Központ
2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős

1956: „Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal!”

Nemes Gyula október 23, 2014 Hír & hírháttér

1956

1956. október 23-án a budapesti diákok békés tüntetésével vette kezdetét a sztálinista diktatúra elleni forradalom és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharc Magyarországon. Az erdélyi magyarság is szinte egy emberként sorakozott fel a forradalmi eszmék mellett. A közelmúltban megjelent számos történelmi tanulmány, könyv, visszaemlékezés mára már megdöntötte azt a lekicsinylő állítást, hogy 1956-ban Erdélyben „néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi.” Mai lapszámunkban néhány Maros megyei származású 56-os forradalmárról emlékezünk meg.

Az 1956-os események kutatója, Tófalvi Zoltán történész szerint a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak. A marosvásárhelyi születésű Dudás Józsefet és a krassó-szörényi Szabó Jánost az elsők közt végezték ki 1957 januárjában. Dudás József Marosvásárhelyen született 1912. szeptember 22-én. Az 1920-as években bekapcsolódott a romániai illegális kommunista mozgalomba. 1933–39 között börtönbüntetését töltötte, majd Magyarországra távozott. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek, amellyel nagy sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke.  Október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét, és ide tette át a székhelyét is. Magyar Függetlenség címen új lapot indított. 1956. november 5-én légnyomást kapott, és a lábán megsebesült, majd kórházba került. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, ahol a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának külön tanácsa Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.

„Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal!”

„Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki” – írja az 56-os erdélyi vonatkozású események legjobb ismerője, Tófalvi Zoltán.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig minden fontosabb budapesti tüntetésen jelen volt, és részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án, amikor Magyarországról sokan nyugat felé menekültek, az erdélyi értelmiség hazafelé tartott. Varga László az Erdélybe induló utolsó autóbuszok egyikén, egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért a későbbiek során az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. 1964-ben a közkegyelmi rendelet alapján szabadult.
Nagy Lakatos János marosvásárhelyi motorszerelőt 1958. február 13-án tartóztatták le. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel, turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult.
Dr. Nagy Lajos Nagyernyén született 1933. augusztus 2-án. 1953-ban érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, majd orvostanhallgató lett. 1959-ben politikai okokból eltanácsolták az egyetemről, és a vargyasi szénbányába helyezték ki egészségügyi technikusnak. 1961-ben államvizsgázott, majd rétyi körorvosként teljesített szolgálatot, nyugdíjaztatásáig. Diákéveit és körorvosi emlékeit három könyvben örökítette meg: Életünk Kórtörténete, A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1956–1959 (2008); Múló évek sodrásában (2010); Fény és árny, Körorvosi élményeim (2013). A továbbiak során Dr. Nagy Lajosnak a marosvásárhelyi orvosi egyetemen 1956-ban megélt emlékeiből szemelgetünk:

„Hát háborodjanak fel, kérem!”

1956 ősze: Én negyedéves voltam. Magyarországon – de nálunk is – szinte forrott a levegő. (…) Egyes tanárokat is megfertőzött 1956 szelleme úgyannyira, hogy Horváth Miklós a közegészségtan tanszék vezetője ilyeneket mondott: „Kérem, maguk fiatalok. Hát háborodjanak fel, kérem! Maguk kell, hogy megszabják, hogy mit játsszon a Székely Színház, hogy mit tűzzön műsorára a Filharmónia!” Na, hát mi fel is háborodtunk, azon az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) választási gyűlésen, ki ezért, ki azért, de azt hiszem, bátran állíthatom, hogy Marosvásárhelyen a szocializmus éveiben sem azelőtt, sem azután nem volt még egy olyan szabad és lelkes gyűlés, mint amilyen az volt. Nem előzőleg kijelölt diákokat választottak meg, hanem spontán jelölték a diákok azt, akit jónak láttak, a kiküldött elvtársak sűrű bólogatása közepette. Engem is beválasztottak az IMSZ-bizottságba, és kultúrfelelős lettem. (…)

„Vért ajánlottunk fel a magyarországi sebesültek számára”

A magyarországi forradalom kitörése után még tartottunk egy gyűlést, amikor megfogalmaztuk a diákok követelését 12 pontban. Ez elsősorban az említett IMSZ-választáson megfogalmazott kérdések összegzése volt. (…) Lázban volt az egész város. Persze a hatalom is nagy erőket küldött az egyetemi központokba. Nálunk, Marosvásárhelyen, s főleg az egyetem körül sok idegen arc jelent meg. (…) Őrséget szerveztünk a saját sorainkból, amely mind az egyetemet, mind a bentlakásokat őrizte. (…) Vért ajánlottunk fel a magyarországi sebesültek számára. Persze a vérküldésre nem került sor. (…)
Mellém állt egy magas, szőke polgár és azt mondta: „Kérem, feltűnés nélkül kövessen. A szekuritátétól vagyok.” (…) Felvittek a Borsos Tamás utcában lévő székházba. (…) Azt hiszem, hogy ezek az órák határozták meg az egész további életemet!

Felhasznált források:
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok (tanulmány)
Dr. Nagy Lajos: Életünk kórtörténete (könyv)


A replika jogán
Dr. Nagy Lajos, sepsiszentgyörgyi orvos elhatárolódom attól a meghatározástól, amelyben Nemes Gyula újságíró  cikkében az alább leírt mondat után „Mai lapszámunkban néhány marosvásárhelyi forradalmárról emlékszünk meg” – az én könyveimből idézve a forradalmárok közé sorol, idézve a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti  Intézetben megélt élményeimből. Sem én, sem a kollégáim nem voltunk forradalmárok,csak a hatalom ellen lázadozó diákok, akiknek volt bátorságunk, kéréseinket elmondani az akkori felettes vezetőknek. Könyveimből is csak  ez tűnik ki. Forradalmár szerepben tetszelegni nem tartom magamhoz méltónak.
Dr. Nagy Lajos

Share Button
Ennyien olvasták: 1405

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.