Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

56 ezer lejt szán Maros Megye Tanácsa trikolórra

Központ november 23, 2015 Hír & hírháttér

A Maros Megyei Tanács rendkívüli ülésén 56 ezer lejt különített el arra, hogy a december elsejei ünnepségen sehol se maradjon el a trikolórlobogtatás.

A nemzeti lobogók számát is növelték, ugyanis az eredeti tervek szerint 2000 darabot rendeltek volna meg, viszont mivel Marosvásárhely is megpályázta az európai fővárosi címet, ezért a jelképesség jegyében 2021 darab trikolór vásárlása mellett döntöttek. Ezeket az úgynevezett trikolórnagykövetek vehetik át a közigazgatási palotában.

A megyei tanács továbbá rábólintott arra a határozatra, amely szerint december elsején a megye mind a 671 oktatási intézménye ajándékba kap egy-egy új román zászlót.

A hivatalos nemzeti napon a vásárhelyi polgármesteri hivatal koncerteket is szervez, ahol folklór koncerteket, valamint a Maros Művészetegyüttes két előadóját várják a színpadra. Mindemellett tűzijátékra is számítani lehet. Ezzel szemben a kolozsvári önkormányzat úgy döntött, hogy mellőzi az idei nemzeti ünnepről a tűzijátékot a bukaresti Colectiv klubban történt tűzeset miatti szolidaritásból.

Forrás: vasarhely.ro

Share Button
Ennyien olvasták: 133

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.